Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuwabara

(május 9. szerda)

 

Komolyan, Kertitörpe Nobel Díjat érdemelne, ennyire rendszeresen még eddig senki sem tudott bosszantani… izé…

Ma Kurama magyarázott valamit a díjak és kitüntetések helyesírásáról. De miért nem marad inkább a ritka unalmas növényi anatómiájánál, vagy hogy a frászba hívják azt? Egyáltalán mi az, hogy anatómia? Visszatérve a magyarázatra, az egész úgy volt, hogy miután kiugrasztotta Kertitörpét az ágyból, és nyugisan elfogyasztotta azt az egy tálnyi omlettjét, még ült az asztalnál, azt papolva, hoigy az úgy illedelmes… ekkor mondtam, hogy a tudományáért kaphatna Nobel Díjat, persze csak szívatni akartam igazából. Hát úgy szeltem fel az omlettemet, hogy bele legyen írva: „Nobel Díj”.

(Az persze más tészta, hogy a fele kiment vágdosás közben a tálból, és Urameshi finoman szólva felzabálta… jól meg is kapta, mert véletlenül megcsúszott a kés a „B”-nél, és megvágta a karját, de hát az ő baja, hogy nyúlkált, kérdem én, akkor miért kólintott fejbe?!

Visszatérve, megmutattam Einsteinnek az omlettemet (Jamie Oliver meg Bede Róbert se csinálhatta volna jobban!), és először nevetett, hogy ilyen baromsággal bajlódtam egy negyed óráig, aztán papolt ott valamit, hogy rosszul írtam a Nobel Díjat… ki is jegyzetelte nekem, óh, milyen nagylelkű, hogy el ne felejtsem. Egy pillanat, megkeresem!

Remélem, nem a mosásban hagytam, a pizsama boxeremmel… megyek, megnézem, ha kell, úsztom a mosógépben, de már csak azért is leírom, hogy kell írni azt a micsodát, hogy az agytröszt haverom örüljön!

 

(10 perccel később)

Még mindig nincs meg.

 

(Még 10 perc)

Már eláztam teljesen, tényleg a mosógépben úszom.

 

(Rá 5 perccel)

Még keresem.

 

(Negyed órával később)

Csak egy kis türelmet, kedves rajongóim, tényleg meglesz. Be kell vezetni az „egy mosás alatt csak egy személy cuccait moshatjuk” szabályt. Intézkedni fogok!

 

(Mekkora időpocsékolás, már az „örüljön” szótól kezdve eltelt egy óra!)

Éééés… attrakció, mindjárt elérem, és megnyerem a plüssvízilovat! Egy perc, és cetlivel a kezemben jövök vissza.

 

(Másfél perc múlva)

Mindjárt akkorát káromkodom… elázott a cetli, nem tudom kiolvasni. Pedig mennyit bajlódtam vele! Akkor fejből írom le, wáh, de mindjárt akkorát káromkodom!

Szóval… figyeljetek, analfabéták, itt ír a Mester helyesen!

Nobel Díj: Nézzük csak, a Nobel valami okos nagyapó volt, szóval azt biztosan így kell írni. A díj viszont egy sima szó, mint például a vattacukor. (Éhes vagyok!) És van pár díj, amit kötőjellel kell írni, legyen mondjuk ez is olyan. Bár nem tudom miért, és valami idióta nyelvtani szabály. És csapó egy, ceruzavonás:

Nobel-Díj!

Nem, még így se jó, elvileg… Hé, emlékszem! A díjkiosztó! Kaptam írásos oklevelet, miután jól kupán vágtam valamelyik együgyű szörnyecskét. Tehát, khm:

„Nobel-díj, vagy valami olyasmi, Kazuma Kuwabara, zseniális emberszerű-lény részére, aki kiütötte Kichumichu Zatsukarishimát, a rettegett démont, megmentve ezzel New York city csendes, és újra békés kisvárosát.”

Tehát Nobel-díj!

Bede Róbertről egyébként valami külföldi adón volt szó, és csak úgy megjegyeztem a nevét, iszonyatosan guszta ráktálat csinált az a pasi! Éhes is vagyok, szóval megyek, bekapok valamit, és elújságolom Kuramának, hogy leírtam rendesen egy díj nevét!

De ezt az oklevelet nem csak álmodtam?!