Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hiei

 

(május 9. szerda)

Ezek nem normálisak! Mi a jó életnek követelik tőlem, hogy olvassak?! Akkor már inkább kimegyek a mezőre kaszálni!

De most komolyan: honnan jött az a zseniális ötlet, hogy regényt olvassak? Pont ÉN? Harcra születtem, nem az íróasztalhoz! Na, tény, hgy aztán nekem is szép storym van… na, majd ha az az agytröszt haverom megír rólam egy regényt, azt elolvasom!

Különben is, mi az a regény? És mi a közös a regényben, meg a sztármagazinban? Ha már erőltetik, hogy olvassak, és folyamatosan ezekkel csesztetnek, legalább elmagyarázhatnák, mi az! És ha már itt járunk, a hetilapról is szólhatnának pár szót…

Na, állj, még hogy engem az a három idióta, meg az a jó néhány liba, akik folyton mágnesként mennek utánuk, okítsanak? És hogy nekem magyarázzanak? Na, tudják, mikor!

Majd ha a Gleccser fennsíkon felfelé esik a lila hó, majd akkor!

Már megint sikeresen feldühítettek… hagyjanak már élni!

Az egész úgy kezdődött, hogy reggel az állítólagos legjobb barátom (Ezt is melyik idióta találta ki, már az is nagy szó, hogy egyikőjükre rámondom azt a „B” betűs jelzőt, a másik kettő meg egyszerűen csak ökör, meg marha… na de hogy LEGJOBB „B” betűs szó…) azzal keltett, hogy „Hiei, úgy sincs semmi dolgod, legalább ragadjon rád valami a koszon, meg a véren kívül is! Kultúrálódj egy kicsit! Mit szándékszol olvasni: regényt, sztármagazint, hetilapot, vagy a drága Kuwabara által felajánlott Playboyt?”

Hülyék ezek, kérdem én?!

Naná, hogy azok! A Playboyra inkább nem is vagyok kíváncsi, az az érzésem, addig jó, amíg nem tudom, mi az idegbaj az… hát, ha Hígagyú tulajdona semmi más nem lehet, csak idegbaj.

Felvilágosítottam azt az agytrösztöt-és még mindig az az agytröszt a legnormálisabb, az a bosszantó!-, hogy nem kérek se sokkot, se frászt, se agyvérzést, és legfőképpen nem idegbajt.

Kurama bezzeg, az az önfejű öszvér, aki úgy aggódik az elhülyülésem miatt, hogy oda ne rohanjak, tovább szekált, hogy kezdjek el valami jó regényt, neki van nagyon jó sárkányos könyve… miért néz engem mindenki hülyének?!

Hozzávágtam a félig összezúzott vekkert, amit még Urameshi csapott az éjjeliszekrényre, este, és odaordítottam, hogy „Ebben a rohadt életben egyszer alszom normálisan, akkor is felkeltesz, hajnali hétkor, hogy olvassak! Mit vártok, menjek el királynak, ezzel a műveltségi szinttel?!”

És ilyen nincs, még mindig nem bírt kimenni, mert elkezdett kiselőadást tartani, hogy reggel hét órakor már nem mondjuk, hogy hajnal.

Erre végleg kihozott a sodromból, hozzávágtam a Katanámat is, és nagy nehezen kituszkoltam a szobából.

Azóta se mentem innen ki, fene se tudja, hogy-hogy ennyire bírom a bezártságot, de valahogy tökéletesen megvagyok az idióták nélkül is… legalább egy ilyen izés, üres lapos könyvet adtak, azt mondta Keiko (Egész nap a kis Yusukéje után fut, még egy hete dugta az orrom elé), hogy napló, írjam bele, amit gondolok…

 

Aztán még az ökröket leordította, hogy bele nem merjenek nézni, egyikünkébe se, mert mind a négyen kaptunk, micsoda megtiszteltetés, hogy oda ne rohanjak…

Na, léptem, talán most jól jönne egy kis marha-hátsón billentés. Jaj, de várom már!

Csak fogom az én kis Katanámat… ba**meg! Kurama! Te szerencsétlen, hol szeretnéd végezni, a vágóhídon, vagy az akasztófán?!

Ha most azzal akar fenyegetni, hogy amíg nem olvasom el azt a nyamvadt Két Lottit, nem adja vissza a Katanámat, esküszöm, kitekerem azt a szép hosszú nyakát!