Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 2. Este (A fürdő)

 

Lassan két óra is eltelt, mióta Shigi levetkőzte gátlásait, mikor is az elrabolt falusi lányt, Mayát, csak azért felképelte, mert az végezte a dolgát. Szegény teremtésnek egy percre nem volt ezután nyugta. A kegyetlen fiú mindvégig ott volt mellette és minden mozdulatát árgus szemekkel követte. Mayának igaz nem tetszett, hogy a fiú minden lépését figyeli, de tudta jól, hogy nem fog tőle megszabadulni, így nehezen de beletörődött. Az idő múltával azonban Mayát valami más kötötte le. Feltűnt neki, a sebesült jobb karja, amit lepel takart. Nehezen félelmét legyőzte kiváncsisága és mikor Shigi épp nem figyelte bekukkantott a lepel alá. Felüvöltött. Mégis ez a kiáltás nem riadalomhoz, hanem inkább gyűlölethez volt hasonlítható. Felugrott és a kijárat felé szaladt. Úgy tűnt elfelejtette mivel jár, ha szökni próbál. Most senki sem állította meg....vagyis pontosabban fogalmazva, senki sem ért hozzá. Shigi lánca tekeredett végig derekán és húzta vissza Hiein-ig. A kiablására többen is a sátor köré siettek, de azonnal szét is széledtek. Egyik ok Mayát képelte fel újult erővel, a másik pedig a tó irányából tűnt fel. Nos, ahogy írtam, Shigi ököllel pofozta a kiabáló lányt. A lány orrából ömlött a vér, de a fiú még akkor sem hagyta abba. Egyedül utolsó ütésénél fogta meg Haagasu Shigi karját és majdnem kicsavarta, ahogy a sátor pányvájának lökte. Maya eszméleténél volt. Emlékei egyre tisztábban jöttek a felszínre. Akkor rezzent meg, mikor Haagasu lehajolt a lányhoz és megtörölte az arcát, egy fehér anyaggal. Shigi közben felegyenesedett és fegyvere felé nyúlt. Haagasu előrántotta kardját és Shigire szegezte.

- Ha meg akarsz halni, tedd meg...

- Itt nem árthatsz nekem, tudod a széljárat a dombon. Az erőd itt fabatkát sem ér.

- Nemcsak Uruki hatalmát bírtoklom. Tomite és Namame erejéről megfeledkeztél? De nem akarom, hogy vér follyon. A barátod azóta jobban van, mióta ezt idehoztam.

- Már másodjára akar elszökni.

Shigi igazsággal érvelt, mégis, jobban belegondolva, kissé elvetette a sujkot. Haagasu Maya nyaka alá téve kezét kissé megemelte. A lány csodálkozva nézett fel. Egyszerre két különleges fényben úszó szempárba meredt. Nem látott benne fényt, csak szomorúságot és kétségbeesést. Eddig sem volt előtte semmi sem tiszta, így viszont...teljesen úgy érezte, hogy a szemébe néző férfiú is csak egy rab, talán még durvábban oda van láncolva, mint ő.

- Menj, foglalkozz a betegeddel... – szólt Mayára.

Maya agyában emlékek törtek felszínre. Emlékek, melyek még frissek voltak. Ami azt illeti, nagyon is frissek. Aznap délelőttig repítette vissza Mayát a képzelete. Falujában sürgölődött a ház körül. Nővére, aki csupán percekkel volt nálla idősebb mellette tett-vett. Jókedvük volt. Agyukon át sem ment, hogy mi fog történni, nem kevesebb, mint félóra múlva. Munkájukba merülve, riadtan kapták fel fejüket. Kintről kiáltozásokat hallottak. Ki akartak szaladni a kertbe, de a ház nádfedele lángrakapott. Nem tudtak másfelé szaladni, csak az utca felé. Ott márhalomra ölve feküdtek az emberek. Nővére elébe állt és testével védve szaladt elől. Ideje sem volt megfigyelni, hogy kik támadtak rájuk. A kerítés mellett szaladtak. Valaki a deszkáknak hajította őt, de a nővére eléugrott, így a vágás őt érte, nem pedig Mayát. Ő ráesett a kerítésre, a nővére rá. Úgy feküdtek perceken keresztül. Csakhogy a kerítés áldozatot szerzett magának. Nem mást, mint testvére gyilkosát. Ahogy eldőltek, a kitépett kerítés előrebukott és egyszerűen leütötte lováról a fickót. Igaz elájult, de ha felébredt volna, nagy veszélyt jelentett volna rájuk. Nővére utolsó erejével a gyilkos mellkasába vágta a férfi kardját. Maya nem látta a férfi arcát, mivel csukja fedte, de azt látta, hogy az egyik karja fémből volt. Nem emlékezett rá pontosan mikor, csak azt tudta, hogy elvitték onnan.

Ugyanolyan fémkarja volt a gyilkosnak, mint amilyen annak a sebesültnek is, melynek gondját kellett viselje és ez nem minden...a sebe is nagyjából ugyanott volt található. Ezek után, hogy lenne képes azt ápolni, aki végzett az ikertestvérével, és ha lehetett volna, magát Mayát sem hagyta volna életben.

- Mondd... – szólalt meg, könnyeivel küzködve – te megmentenéd azt aki végzett a testvéreddel? Nem egy akármilyen testvérrel, hanem az ikertestvéreddel? Van fogalmad róla, hogy milyen ha a fél lelkedet elveszik tőled? Ő volt lényem értelmesebbik fele, de neked erről fogalmad sincs, mert csak egy megfizetett hentes vagy! Az vagy, csak az...semmi több!!!

Maya végre szabadjára engedte mélyen őrzött gondolatait. Haagasu elfordította fejét. Elengedte a lányt és a kijárat felé fordult. Kimenetben ennyit szólt:

- Gyógyítsd meg, és szabad leszel.

Mondata végeztével távozott. A másik harcos, Shigi, még a ponyvának dőlve állt. Meglepte a lány őszinte beszéde. Ez az arcáról is sütött. Kiegyenesedett, Hiein-re nézett, majd nyelt eggyet. Magatartása most sem egyezett jellemével, viszont szavakba , már valódi gondolatait készült önteni. Rá se nézett a lányra, csak elment mellette és ennyit mondott: „- Okos ember hallgat a szóra.” Milyen egy kegyetlen szív doboghat mellkasában, ha egyáltalán van neki olyan... Maya lehajtotta a fejét. Úgy érezte, hogy vége, ebből a rémálomból nincs kiút. Lelkében vihar tombolt, melynek már sosem lesz vége. Ő azt hitte. Arca vörösre pirult, pupillái kitágultak, szíve már hevesebben nem tudott volna verni.

- Megölöm... – suttogta a semmibe.

Szemeiben düh égett. Azok a szemek most a sebesült fiúra meredtek. Lebénult, mikor meglátta, hogy az ájultnak hitt harcos őt nézi. Hiein szájaszéle grimaszra húzódott.

- Hmpf...a vicces az, hogy emlékszem rád...meg az ikredre.

Szabájosan várt egy percet mielőtt folytatta volna beszédét. Várta a lány reakcióját, aki mozdulatlanul bámult a fiúra.

- Na mi van? Nem jössz...megölni? Hálás lehetsz a testvérednek, megmentett, hogy te megmenthess engem...

- Elég! – ordított rá Maya.

Kiáltására a kint strázsálók beléptek. Mindketten meghajoltak kapitányuk előtt, majd az egyik távozott egy pillanatra. Shigi is előkerült hamarjában. Végre mosolya már nemcsak látszat volt. Most az egyszer komolyan örült. Maya törte meg a boldogság csöndjét:

- Teljesítettem amit parancsoltatok. Mostmár távozok.

- Ne olyan hevesen, Maya – szólt rá Shigi – Hiein magához tért, de még nem gyógyult meg. Addig maradsz amíg az alkapitány talpra nem áll.

- A táborban maradok, de a sátorban nem.

Azzal elindult a kijárat felé. A katonák újra útját állták.

- Nem szökök el. Habár az igaz, hogy ezektől hányingerem van, de egy kutou-i nem old kereket.

Szétfeszítette az útját álló dárdákat és ahogy mondta, távozott a sátor közeléből. Körbebarangolta az óriási tábort. Feljött a hold, mire végzett felfedezőútjával. Kényszeredetten visszament ahhoz a sátorhoz, ahol Hiein lábadozott. A két őr most úgy tűnt figyelemre sem méltatják. Odabent, Hiein ült, levelet írt. Amint felfigyelt az érkezőre, összhajtotta a lapot és a tollal valamint a tintás üveggel együtt arrébb tolta. A lányt persze nem érdekelte Hiein levelezésgetése. Csupán dolgát jött végezni. Az utolsó kötésen csak egy aprócska vérfolt volt található. Úgy tűnt, a gyógynövények jól dolgoznak. A kötés alatt a seb szépen gyógyult. Maya csak a kötözésre koncentrált. Hiein rendesen sértegette a lányt, az viszont minden rosszalló szót elengedett füle mellett. Amint végzett a kötés lecserélésével elhagyta a sátrat. Hiein is folytatta a levél írást. Kiérve, Maya beleszaladt egy teljesen más felszerelésű katonába. Már hamarabb fel lett világosítva, hogy azok a fekete páncélos figurák, mind a hokkani sereg katonái, akiket Haagasu irányít. A férfi arra kérte, hogy kövesse. Átvágtak az egész táboron, mire elértek egy kissebb sátrat, ami előtt őr állt. Maga a sátor messzebb volt a többitől, közel a tóhoz, amit fák sokasága választott el a tábortól.

- Haagasu és Shigi kapitányok parancsára ez lesz a hálóhelyed.

A katona ezután otthagyta a lányt. Maya bement a sátorba. Leült fekvőhelyére. Mindenütt lett volna, csak abban a táborban nem. Úgy érezte, hogy megfullad odabent. Kiment hát. Az egyik őr rászólt, látva, hogy távozni készül.

- Nem mehetsz el!

- Csak megmosdok. Bűzlök a vérszagtól. Remélem nem akartok oda is követni.

- Az a parancs.

- Hova szökhetnék? Előre nézve csak egy tó található, amit képtelenség átúszni, másik oldalt meg itt a tábor. Képtelenség elszökni.

Mindkét katona jól tudta, hogy a lánynak igaza van. Adtak neki egy órát a fürdésre. Ha azután nem jön vissza, ők indulnak a keresésére. Maya beleegyezett. Végre egymagában mehetett le a tóhoz. A bokrokon és fákon túl ott vöröslött a lemenő nap álltal megfestett tó vize. A lány alig várta, hogy elmerüljön a habokban. Ez volt a célja. Egy óra bőven elég lesz neki. Mire elindulnak megkeresni, ő már a nővérével lehet, a másvilágon. Sosem volt az öngyilkosság híve, most mégis arra adta fejét. Levetette véres ruháit. Kimosta őket, majd látszólag egy kőre tette őket száradni. Nem volt szándékában újra magára ölteni valamelyik ruhadarabot is. Meztelen sétált bele a vízbe. A víztükörben fokozatosan tűnt el teste. Lejjebb és lejjebb érve, hosszú haja egészében a víz felszínére került. Vízbuborékok jöttek felszínre, miközben Mayát végleg eltűntette a tó vize. A lány összegörnyedve merült el. Derekát valaki az utolsó percben karolta át. Maya azon kapta magát, hogy akarata ellenére újra levegőt lélegzik. Hátrafordult és nem figyelve kinek, egy pofont húzott le megmentőjének. Dühe csakhamar lankadni kezdett. Végig futott hátán a hideg, mikor ráismert az este homályába burkolózó emberre.

- H...Haag...Haagasu? – nyögte ki.

A férfi nem felelt. Helyette magához húzta a lányt és ellenkezés ide vagy oda, csókot lehellt a lány ajkára. Mayának ez volt az első csókja, amit valaha is férfi adott neki. Szerencse, hogy Haagasu tartotta. Az már biztos, hogyha nem fogta volna, akarata ellenére újra elmerült volna a vízben. A hold fényében és a tóban úszva, két alak került egymáshoz közel. Maya nem hagyta annyiban a csókot. Átkarolta Haagasu nyakát és lehúnyt szemekkel jóformán összeolvasztotta saját ajkát a férfi ajkával. Amennyire csak közel tudott, a férfihez bújt. A férfi is ugyanannyi holmit viselt magán, ahányat Maya. Ebbe a leány kissé belepirult. Mégis, valahogy nem volt ellenére ez a közelség. Haagasu egy pillanatban elengedte a lányt és el kezdett kifelé úszni. Maya gyorsan utánna úszott.

- Haagasu-san, miért?

- Csakhogy megjöjjön az eszed. Ne álmodozz.

- Miért vagy ilyen rideg?

A férfi nem felelt. Már majdnem kiért a partra, amikor Maya utánnakiáltott.

- Hogy hívják?!

- Miről beszélsz? – fordult felé a kérdezett.

- A testvéredet? Az ikertestvéredet?

- Nem tudom, miről beszélsz...

- De tudod! Haagasu, láttam a szemedben a bánatot, mikor a nővéremről beszéltem! Csak az érezhet így, aki ismeri az érzést, aki tudja milyen elveszteni egy ikertestvért.

Haagasu megtorpant. Lábával érezte a földet, mégis visszarugaszkodott a mélyebb vízbe. Mayához úszott. A lány átölelte, ő nem ellenkezett. Úgy érezte, hogy végre van valaki akivel ugyanazt érzik. Soha többé nem akart elválni a lánytól. Vele akart lenni testileg és lelkileg együttvéve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.