Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Az élet megy tovább

 

Úgy érezte magát, mint amikor a küzdelmekkor ő maradt alól. Csak most nem voltak külsérülési nyomok. Bent viszont romokban hevert a lelke. Azon töprengett, hogy lehetett-e volna valami más lehetőség, amit nem használt ki, vagy tényleg úgy történt minden, ahogy az a Nagy Könyvben meg volt írva. Tudta, hogy már késő ilyeneken elmélkedni, mégis az agya csak úgy zakatolt. Mindenáron meg akarta nyugtatni a viharoktól felkorbácsolódott lelkét, már Yukina jelenléte sem volt képes megnyugtatni. A hótündér kérdései süket fülekre leltek. Genkai látta ahogy Kuwabara szenved. Először Kuramához ment, de az se tudott sokkal többet, Kazuma nővére pedig nem felelt. Tudta, hogy az öccse mit él át, hisz ő is ott volt aznap, habár az elején kissé zavaros volt minden. Valami üditőt kapart elő és vitt fel az öccsének aznap este. A szobában csupán a macska volt, az is aludt. Leszaladt és levette a fogasról a kabátját. Meg akarta leckéztetni az öccsét. Kinyitotta az ajtót és meglátta Kazumát épp a lépcsőn feljönni. Gyorsan visszalökte kabátját a fogasra, majd mint aki jól végezte dolgát felment Kazuma szobájába. Kuwabara kisvártatva fel is ért. Shizuru a fiú ágyán ülve fogadta.

 

- Mit keresel kint éjnek évadján?

 

- Hallgass végig, Mika létezik. Hülyén hangzik de ő tényleg létezik.

 

- Holnap az lesz az első dolgom, hogy elvigyelek egy pszihiáterhez. Mikát már egyszer megbeszéltük. Az a lány csupán a képzeletedben él. Ő nem valóságos.

 

- De igen, nem vagyok bolond. Olyan dolgokat mesélt, amikről én nem tudhatok.

 

- Például?

 

- Ez most nem számít. Bajban van. Nem tudom, hogy mibe keveredett, de az biztos, hogy bajban van.

 

- Kazuma, öcsém, nem vagy te olyan bolond. A szellemeket én is látom. Emlékszel nem.  A barátnődet nem látom, tehát csak a képzeleted szüleménye.

 

- Én sem látom, de itt van, jelen pillanatban is.

 

- A nővéred kissé nehéz eset – szólalt meg a háttérből Mika.

 

- Holnap első dolgom lesz...

 

- Kazu, a macskád lát engem.

 

- Shizuru várj! – kiáltott nővére után Kazuma

 

A nő unottan fordult vissza. Kazuma újabb szavaitól majdnem a fiú fejéhez vágta az asztalt. Csak akkor kezdte komolyan venni öccsét, mikor a macska tényleg úgy tett mintha valakivel játszana. Egy mély sóhaj után leült öccse mellé és gondolkodni kezdett. Egyikőjük sem jutott tovább. Ki kellett derítsék, hogy mi történt Mikával, de egy épkézláb ötletük nem volt ahhoz, hogy mivel kezdjék. Vendégük érkezett, Botan alakjában. A lány jött közölni a hírt, hogy el kell menjen Koenmával bizonytalan ideig. (az alvilágba nézőként a viadalra). Shizuru még mindig kételkedett öccse szavaiban így inkább megkérdezte Botant, hogy létezik-e olyan, hogy egy szellem láthatatlan legyen mindenki előtt. Botan meglepő választ adott.

 

- Ha egy ember tisztázatlan körülmények között leli halálát, a lelke addig ragad ebben a világban, ameddig meg nem lelik legalább a testet. A lélek kap egy kis segítséget. Az első emberi lény akivel találkozik, látja és hallja. Ezért sokszor van, hogy az emberek ha ilyen lényeket látnak sokszor az elmegyógyintézetekben végzik.

 

- De én nem látom.

 

- Pedig kéne.

 

- Kazuma, te hallasz, a macskád pedig lát.

 

- Te is annyira szereted a macskákat mint én?

 

- Igen, imádom őket.

 

- Akkor megkereslek és...

 

- Kazuma nyugodj meg. A lélek csak akkor válik el a testtől, ha a test...

 

- Mi!? Ugye nem azt akarod mondani, hogy...!

 

- Mika ne ordíts a fülembe!

 

Botannak sajnos mennie kellett. Akik maradtak azok mind az ágyra csüccsentek. Mika Botan szavain gondolkodott. Kazuma egy pillanatban felugrott és faképnél hagyta a többieket. Shizuru is követte őket. Mika beérte a rohanó fiút.

 

- Mi ütött beléd?

 

- Mika, merre laksz?

 

A lány elvezette a lakásáig, ahol a rendőrség már kint volt. Kazuma úgy futott el mellettük, mintha ott se lettek volna. Shizuru állt meg megkérdezni, hogy mi történt. Az egyik rendőr elmondta, hogy találtak egy feltrancsirozott macskát az egyik szobában. Biztos, hogy kábitószert csempésztek a szerencsétlen állattal. Shizuru előtt már kezdett összeállni a kép. Kazuma után futott. A fiú a hátsó bejárat előtt állt, mintha meditált volna. A nővére utol sem érte, mikor a fiú újra futásnak eredt. Néha el-elugrott, néha meg fogta a fejét, mintha lőttek volna rá. Elérték a kikötőt. Ott Kazuma megtorpant. Az egyik hajó előtt pedig lehajolt. Egy fekete tűsarkút vett fel. Mika a lábára nézett. Az a tűsarkú volt az ő lábán is.

 

- Itt lőtt le – szólalt meg halkan –, már emlékszem. Arra értem haza, hogy a barátom, pár emberrel épp a macskámból vett ki zacskókat. El akart kapni. És itt lelőtt...De hol vagyok? Hol a testem?

 

Kazuma még mindig hallgatott. A kikötőben nézte a megkötött hajókat. Újra futásnak eredt. Egyenest egy csónakházba eredt. Bent egy hajó nem sok annyi nem volt. Csupán a víz sodródott körbe-körbe. Kazuma a vízbe ugrott. Egy testet húzott ki. Egy fiatal, halott nő testét. Shizuru alig bírta leállitani a fiút. Mindenáron elsősegélyt akart nyújtani a már napok óta élettelenül úszó testnek. Miután Shizuru lebeszélte róla Koenma után kiáltozott. Shizuru újra rászólt. Erre Kazuma a nőre nézett. Shizuru pedig a holttest felé. Mika szelleme láthatóvá vált, és egy révész is ott állt mellette.

 

- Most el kell vigyem őt.

 

- Mika, nem mehetsz el...

 

- Viszlát Kazuma, köszönöm neked és Shizuru neked is...

 

A Kuwabara testvérpár szemébe egyszerre szaladtak könnyek. Kazuma abban a pillanatban végleg összetört. A temetés egy örökkévalóságnak tűnt. Ott állt a koporsó előtt. Az egy pillanatban eltűnt és helyette az óceán habjait látta és egy régi barátot. Örömében a vízbe rántotta barátját. Yusuke visszatérte valamivel megkönnyebbitette Kazuma szívét abban a pillanatban.

 

Vége