Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Képzelet vagy valóság?

 

A vonat szikrázva állt meg a sineken. Kurama kétszer meglökte Kuwabarát, mire az észbe kapott. Az utcán is kétszer megbotlott, az étkezdében is csak ült. Habár rendelt magának egy kávét, hozzá se nyúlt. Kurama lassan kezdett idegesedni. Egy adott pillanatban pedig megfogta Shizuru blúzának ujját. A nő kérdőn nézett Kuramára.

 

- Mi baja van Kazumának?

 

- Tudod, míg ti távol voltatok Kazumával történt egy-két dolog, ami megváltoztatta az egész életét. Ne haragudj rá, ha néha még nagyobb baromságokat csinál, mint általában.

 

Kurama bólintott. Kuwabara összerezzent ahogy az ablakot valaki megkocogtatta. Kint Keyko állt. Shizuru intett neki, hogy jöjjön ő is be. A lány arca aggodalommal volt tele. Kuwabara elcsapta a fejét. Annyira figyelmetlen volt, hogy magára öntötte a rendelt kávét. Shizuru adott neki egy papirzsebkendőt, majd kitessékelte a mosdóba. Kuwabara ki is ment. Már letörölte amennyire tudta a nadrágjáról a foltot, mikor a tükörbe nézett. Visszahőkölt pár lépést. Önmagát látta de a szobájában állt a tükör előtt. A macskája a hátánál aludt az ágyon. Ő csak állt a tükör előtt, ökölbeszorult kézzel.

 

„Miért nem vagyok én is olyan mint ő? Én miért nem lehetek egy démon leszármazottja? Miért kell ebben az egérlyukban tengődjek? Miért tűröm, hogy mindig csak második legyek?”.

 

Gondolatai egyre jobban húzták a mélybe. Hirtelen eszmélt fel, újra meghallotta Mika hangját.

 

- Hidd el, jól nézel ki, de mostmár segítenél nekem is?

 

- Hisz nem is látlak.

 

- Attól még itt vagyok. Kérlek, csak te hallasz...segítened kell.

 

- Akkor kezdjük az elején.

 

- Kuwabara, ma péntek van?

 

- Igen. Miért?

 

- Ez szuper, két nap hiányzik az emlékeimből.

 

Kuwabara felelni akart, de Shizuru váratlanul betoppant.

 

- Kivel beszéltél? – kérdezte Shizuru, látva, hogy a macska alszik az ágyon

 

- Velem – felelte Mika a macska mellől.

 

- Válaszolnál végre!

 

- De az előbb már Mika felelt.

 

- Mika? Már megint Mika?!

 

- Shizuru...

 

- Nekem ne Shizuruzzál. Én mindent elkövetek, hogy jobb életet biztosísak az agyament öcsémnek, ő meg újra előveszi a Mika fejezetet. Ajánlom, hogy ülj le és tanulj, különen megismered a dühömet.

 

Kazuma összehúzta magát és engedelmesen visszaült iróasztalához. Testvére egyedül hagyta, előtte még felrúgta az ébredező macskát.

 

- Ennek meg mi gondja van szegény cicával? – kérdezte Mika a macska elé hajolva

 

Érdekes mód a macska a lány keze felé tette puha mancsát. Még dorombolt is neki.

 

- Kazuma, a macskád azt hiszem, hogy lát engem... mondta Mika a macska orra felé tolva a mutató ujját

 

A cica el akarta kapni, de átesett rajta. Virgoncan ugrott fel és dorombolva újabb akcióba kezdett. Mika még nevetett is. Felnézve látta meg, hogy Kuwabara ketté törte a kezében levő ceruzát. Homlokán az idegek szinte kéklettek.

 

- Tűnj el... – sziszegte a fogai közt – takarodj...

 

Mika látta, hogy a fiú dühe egyre nagyobb. Jobbnak látta távozni.

 

- Figyu Kazu, megyek megnézem, hogy mi van a macskámmal, ha minden igaz két napja nem kapott enni, vagy mi...

 

Kihátrált a szobából. Gyorsan lefutott a lépcsőn, egyenest az utcára. Szokásosan nyitni akarta az ajtót, de persze átnyúlt rajta. Nevetve ment át a falon. Már kezdte élvezni a dolgot. Kazuma viszont egyáltalán nem nevetett. Felállva a szék hátra esett. Macskája ijedten futott az ágy alá. Onnan nézte, hogy mi fog történni. Kazuma újra a tükör elé állt.

 

- Tűnj el!!! – kiabálta telitorokból. – Szivódj fel, dögölj meg!!! Menj a fenébe...Urameshi!

 

Kezében már ott fénylett a szellemkard. Dühében a tükörbe szúrta. Az apró darabokra hullva zuhant a földre. Kazuma térdre rogyott. Sirni akart, mégsem tudott. Túl volt már azon a ponton. A macska mégbeljebb húzódott. Kazuma megrezzent, mikor Botan a vállára tette a kezét.

 

- Mi történt? – kérdezte tőle

 

- Csak a képmásom...nem akartam többé látni. Mi járatban erre?

 

- Hát csak azt mondták, hogy kerestél.

 

- Urameshi miatt, nem tudod mi van vele, vagy a többiekkel?

 

- Megvannak, de szerintem ők majd többet tudnak majd mesélni. Nemsokára visszatérnek. Ennyi? Mást nem akarsz kérdezni?

 

- Van még itt valaki rajtunk kivül?

 

- A macskád, az ágy alatt. Más senki.

 

- Akkor Shizurunak igaza volt.

 

- Miben?

 

- Megbolondultam.

 

Botan elmosolyodott, pedig Kuwabara nem találta viccesnek. Végül a révész magára hagyta a fiút. Kuwabara a seprűért ment, hogy összeseperje a szilánkokat. Végig Mikán járt az esze.

 

A lány a lakása elé érve kutatni kezdett a kulcsa után. Újra fejbe verte magát. Minek neki kulcs, ha át tud menni mindenen. Állott szag terjengett a lakásban, valami más, kibírhatatlan büdössel vegyülve. A halóba érve megtalálta a macskát. Az az ágyon feküdt...kibelezve. Mika megszédült. Emlékképek jutottak eszébe. Forog vele a szoba, és egy kést, egy véres kést lát, majd egy kép ahogy zuhan és vért..rengeteg vért is látott, majd vizet, ami mindent elmos. Zavarodottan kóvájgott ki a lakásból. A parkba került, hinták közé. A szél fújta őket. Legszívesebben felült volna egyre, de nem tudott. Végül az ki tudja, hogy sikerült neki, mégis rá tudott telepedni egyre. A szél fújta vele együtt. Az eget figyelte ami derülten nézett le rá. Hirtelen eltakarta valami. Ijedtében leesett. Kazumát látta meg, ahogy ül azon a hintán amin az előbb még ő hintázott.

 

Kuwabara előtt minden elmosódott. Ahogy kitisztult előtte a világ, egy kedves arc mosolya fogadta.

 

- Kuwabara-sama, olyan jó hogy itt vagy – mondta kedvesen a hótündér.

 

- Yukina, hát itt vagy! – kiáltotta Kuwabara

 

- Mint látod.

 

Kuwabara egy pillanatra, vagy kettőre elfelejtette a rossz emlékeket. Azonban Yukina kedvessége sem tudta végleg elfelejtetni vele. Habár akkor már tudta, hogy valóság volt-e Mika, vagy csak a képzelete játszott vele.