Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képzelet vagy valóság

 

1. A láthatatlan barátnő

 

Ez a történet az alatt az idő alatt játszódik, ameddig Yusuke, Kurama és Hiei az alvilágban küzdenek meg az uralkodásért. De kezdjük a végénél, amikor Kuwabara kilép az iskola kapuján és megpillantja Kuramát egy fának dőlve. Barátságosan üdvözlik egymást, majd a vonatmegálló felé indulnak. Kazuma szokatlanul hallgatag. Csupán akkor kezd el kérdezősködni, mikor Kurama megkérdi tőle, hogy történt-e valami, amíg ő távol volt. Kazuma a kérdezősködés végén újra elhallgat és magába roskad. Kurama látja rajta, hogy valami bántja, mégse kérdi meg, hogy miért búslakodik. Gondolta, ha akarja Kazuma úgyis felvilágosítja. Kuwabara mégis szótlanul ült egy széken és szomorúan figyelte a földet. Csak az az este járt a fejében. Említésre se méltó estének indult. Kazuma fáradtan ledőlt pihenni egy kicsit, de „szerencséjére” a nővére pont akkor ért haza. Jól el is agyabugyálta a fiút. Kazuma fáradtan hagyta ott a lakást. Gondolta kint megpihenhet egy kicsit.

 

Az utcán nem volt nagy a forgalom, innkább kihaltnak volt mondható. Kuwabarán kívül egy másik személy is járt akkor azon az úton, egy fiatal nő. Hosszú, egyenes kabátot, fekete nadrágot és szintúgy fekete magassarkú cipőt viselt. Arcát amennyire csak tudta eltakarta a hidegtől. Végig előre tekintett, mégse tudta, hogy merre tart. Egy pillanatban felfigyelt Kazumára, amint az épp átkel az úttesten. Pár fiú utánna szaladt. Mindegyik kezében volt valamilyen fegyverként is használható tárgy. Kazuma figyelmetlensége akár egy jó alapos verést is produkálhatott volna, ha nincs ott a nő. Hangjára nézett hátra. Időben elugrott az ütések elől. Mindegyiket elnáspángolta, habár egy-két pofont ő is kapott. Büszkén vigyorgott, amíg a homályból elő nem ugrott egy újabb szerzet, ez egy démon volt. Kuwabara egy sikátorba futott, ahol sikeresen előidézte a szellemkardját és végzett a démonnal. Visszasietett oda ahol a női hangot hallotta. Kiáltozott utánna, de válasz nem jött. Pedig a nő épp szemben állt vele, csupán az úttest volt köztük.

 

- Miért kiálltozol? Hisz itt állok – mondta a nő.

 

Erre Kazu hátrált pár lépést.

 

- Hol vagy?

 

- Előtted. Nem látsz?

 

- Nem.

 

- Várj átmegyek.

 

Rálépett az úttestre. Hirtelen, szinte a semmiből egy kamion tűnt fel, ami gyorsan haladt. Kazuma nem látott senkit, így megfordult, indulni készült haza. A nő futni kezdett. Észre sem vette, hogy a kamion épp felé tart. Megtorpant, ahogy a kamion lámpájának a fénye ráesett. Ijedtségében meg se tudott moccanni. A sofőr nem lassított. Kazuma egy éles sikításra nézett vissza. Nem látott semmit sem, egy kamiont leszámitva. Pedig a nő ott állt, egészen addig amíg térdre nem rogyott. Egy kamion ment át rajta és neki semmi baja. Ez csak egyet jelenthet, hogy ő egy...szellem. Kicsit nehezen eszmélt fel. Sajnos a fiú is elment. Nem tehetett mást, követni próbálta. Egy fiatal pár jött vele szembe.

 

- Nem láttatok erre jönni egy világos barna hajú férfit? – kérdezte

 

A két fiatal válasz nélkül ment el mellette. Mintha meg se hallották volna... Kétségbe esve lépett elébük. Azok símán átmentek rajta. Percekig állt ezután mozdulatlanul. Nem tudta, hogy mi is történik vele. Semmit sem tudott, vagy értett. Ahogy ott állt egy személy ment el mellette. Kuwabara volt az. A fiú körbe-körbe járkált. Miután már harmadszorra ment el a lány mellett az megszólalt.

 

- Keresel valakit?

 

Kuwabara megtorpant. Hátranézett, mégse látott senkit.

 

- Van itt valaki?

 

- Ne csináld már. Pont az orrod előtt állok.

 

Kuwabara szája tátva maradt, pedig úgyse látott senkit.

 

- Mi a neved?

 

- Ku...Kuwabara...

 

- Kukuwabara?

 

- Kuwabara, de mit számít ez? Te ki vagy?

 

- Mika vagyok.

 

- Kazuma, mit művelsz? – kérdezte egy fiú, aki épp arra ment – Netán meghülyültél a sok tanulásban. Magadban beszélsz?

 

Kuwabara elpirult. Tudta, hogy most bármilyen tiltakozással csak magából csinálna hülyét. Inkább fogta magát és elrohant. A hang viszont követte. Felszaladt a szobájába. Felemelte a macskáját és leült az ágyra. Reszketett akár a kocsonya. Leejtette a macskát, újra az a hang búgott a fülébe. Folyton azt emlegette: „Kuwabara”. A hang mégis változott. Már nem azé a titokzatos Mikaé volt. Valaki másé, akit már elég rég ismert. Csodálkozva eszmélt fel, a széken ült, a vonatot várva. Egy másik vonat ajtaja épp bezárult. Két lány állt és nevetett rajta. Nem értette, hogy mi olyan nevetséges. Fel se fogta, hogy mit csinál, amíg rá nem szólt újra az a hang.

 

- Kuwabara, engedj már el, mindenki félre érti a helyzetet.

 

Kurama mondta neki. Kuwabara csodálkozva nézett le. Úgy fogta Kurama kezét, mint a macskáját.