Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet 2. Taki utódja

 

Felhők takarták el a napot. Sugaraival megpróbált áttörni a felhőrétegen, de kísérlete nem sikerült. Egy tündér jókedvűen ugrált a földúton, melyen még hárman igyekeztek. Egyikük apáca öltözékben volt. A mellette igyekvő nőhöz szólt:

- Inami, mégegyszer megköszönném, hogy megengedted, hogy veletek tartsunk.

- Amellett a féleszű mellett jobb is, ha nem maradtok. Egyáltalán ki volt ő?

- Nem tudom, de nem is akarom megtudni.

- Az előző gazdám? – szólt hátra az elf.

- Igen, tudnál róla...mesélni? – szólalt meg a kisfiú.

- Persze, Hatsui, Paul egy elfvadász. Már több, mint 70 éves.

- Ne viccelj, jó ha van 25.

- A látszat néha csal. Havonta megeszi egy elf máját, amitől fiatal marad. Bár nem értem, hogy bírja lenyelni nyersen...

A többieknek láthatóan felfordult a gyomra. Inami gyűrte le leghamarabb undorát és szólalt meg újra.

- Sokan bármit megtennének az örök fiatalságért. Mondd csak Anita, miért hozod magaddal azt a batyut?

- Ezt a táskát el kell vigyem az apátságig. Bár...szerintem már nem abban a világban vagyok, ahol az megtalálható.

- Olyan vagy mint Takiko? Ő is egy másik világból érkezett!

- Nem tudom kiről beszélsz...

- Hatsui egy papnőről beszélt, Genbu papnőjéről. Ő kéne megidézze, bár ez lehetetlennek tűnik mostanság.

- Miért?

- Mert az utolsó kiválasztott harcos két személyben testesül meg, egyikük nem tudjuk hol van, a másik pedig az ellenségünk...

- Rosszul hangzik. Imádkozni fogok értetek.

- Ide sajnos csoda kellene.

Anita érezte, hogy jobb, ha itt abbahagyja a faggatást. Inami teljesen megváltozott, ahogy Hatsui is. Így mentek, mendegéltek, amígel nem értek egy erdőig, ahonnan egy barna hajú, fiatal, de annál gyönyörűbb nő futott ki. Íj volt nálla. Meg sem állt Inamiig.

- Hikitsu nem veletek tartott?

- Nem is láttam.

- Elment, és azt mondta, hogy utánnatok indul. Attól mert Takiko elment, nektek nem kéne szétszéledjetek.

- Hikitsut nem kell félteni, vissza fog jönni. Engem Uruki állapota érdekel.

- Ő jól van. Ó elnézést, nem is üdvözöltem az új vendégeinket, Firuka a nevem, bennetek kiket tisztelhetek?

- Anita vagyok, ő pedig...tényleg neked mi a neved? – kérdezte az elftől.

- Nekem nincs nevem – vágta rá az elf.

- Valahogy csak szólítanak. – mondta Firuka.

- Engem nem szólítanak sehogy.

- Akkor én adok neked nevet, őhm...a Paulához mit szólsz?

- Paul kitekerné a nyakam.

- Jó reggelt Paula, az igaz, hogy apácának álltam, de szent nem vagyok. Neked elf kisasszony, ezentúl a neved Paula

- Tetszik. Akkor...Paula, ahogy kívánod úrnőm.

- Anita nővér, maradjunk ennyiben.

Beszélgetésük alatt sem álltak meg. Egy földalatti városkába vezették a két lányt a rejtélyes idegenek. Anita nem kívánt ott maradni, de abban az állapotában, érthető lépésként értődött, hogy nem ment tovább, nyakában a különleges lénnyel, plusz a vadásszal. Ugyanis abban is biztos volt, hogy Pault nem tartja vissza valami sokáig az a kötél, mellyel lekötözték.

Anita egyáltalán nem tévedett, Paul amint magához tért, kiszabadította magát. Sosem bízott senkiben így folyton rejtett fegyvereket tartott magánál, bár ez Anitával szemben nem jelentett túl nagy fölényt. Viszont tanult a hibájából, ezentúl nem bízik meg senkiben sem, főleg nem egy irgalmas szamaritánus apácában.

„Kinyírom azt a libát – dühöngött lelke mélyén Paul –, ha megint összefutok vele, annak a szajha elfnek meg kivágom a máját és a szeme láttára eszem meg, vagy ne legyen a nevem Paul Rise. Hogy tudtam ekkora barom lenni, nagy nehezen találok egy nyámnyila elfet, amit beidomítok, erre feltűnik egy pisis apáca és elveszi tőlem. Szépen bedőltem neki...ó ha elkapom...”

Fortyogása közepette kikeveredett az útra. Jó ideig mehetett, a  nyomokat követve, mikor vele szemben nagyobb porfelhő tűnt fel. A felhőből lassan alakok rajzolódtak ki. Egy nagyobb sereg volt az, de nem egy zászló alatt szolgáltak, ugyanis harci ruházatuk nagyban eltért, a katonák korával együtt. Az egyik csapatban csak fiatal harcosok szolgáltak, míg a másikban változó volt az életkor. Paul dühe tetőfokára hágott, mikor megpillantotta az egyik lovast.

- Te mocskos gazember! – ordította magából kikelve és megjegyzem szembe szaladva a lovassal

A csapat nagy szemekkel meredt az elől váratlan megállásra kényszerített emberekre. Paul nem tért ki a vágtató ló elől, inkább, mikor már centik választották el egymástól őket, a levegőbe ugrott, és a köpenybe burkolódzott, öt oldalt befont hajú idegenre ugrott. Annak a lova megbokrosodott a nem várt teher súlyától és lelökte magáról mindkettőt. A hátuknál vágtatók alig tudtak megállni, hogy agyon ne tapossák kapitányukat meg a kamikaze pasast. Paul megmarkolta áldozatának haját, fülei mellett és többször a földnek csapta a szerencsétlen fejét.

- Hogy a fészkes fenébe gondoltad, hogy ellopod az elfemet! – üvöltött közben – Hova rejtetted te agyalágyult?

Egy valamire újra nem számított, a többi katonára. Egyikük elővette kardját és Paul fejére pályázva csapott a fiú (na jó, férfi) felé. Furcsa lehet, de az életét, pont az mentette meg, akinek ő akarta kioltani a sajátját. Rákiáltott a másik figurára. Paul csodálkozva fordult a kerek, de annál hegyesebb karddal szembe.

- Engedd el Shigit! – szólt rá a fiú, aki a kardot tartotta.

- Mostmár Shigi? Eddig Anita voltál kisanyám.

- Miről beszélsz? – kérdezte Shigi, vérző orral – Mindenek előtt lennél szíves leszállni a mellemről, az esés is fájt, de a súlyodtól megfulladok.

- Hogy te mekkora egy szajha vagy, mondd csak, szórakozásból öltözöl be apácának?

Paulnak nem volt szerencsés napja. Hiein belefáradt az ácsorgásba, így játszi könnyedséggel orrba vágta a bajtársán térdelő férfit. Az hanyattdőlt. Shigi végre újból kapott levegőt. Hiein a kezét nyújtotta, de Shigi nem kért a segítségnyújtásból. Bosszúra szomjazott. Ördögien szelíd mosolyával, most ő került Paul fölé. Jóval előtte kihúzott egy kikandikáló tőrt Paul csizmájából. Annak élét, a vadász jobb szemére helyezte.

- Mégcsak ne is pislogj, ha szereted a szemedet. Most pedig beszélj, miért ugrottál nekem. Mit vétettem ellened?

Paul azonban csak a fiú péncélingjét nézte. Anitának formásan kikerekedett felsője, ennek az ingje azonban egyenes volt. Rá kellett jöjjön, hogy most az egyszer nagyot tévedett. Shigit egyre jobban kezdte hergelni a férfi szótlansága.

- Ne hozz ki a sodromból ember!

- Azt hiszem most melléfogtam...

- Osztom a véleményed. Felelj végre, miért támadtál rám?

- Összetévesztettelek téged valakivel.

Hiein ezt meghallva hátatfordított nekik és kuncogott egy jót. Meg sem fordult, kérdését feltéve.

- Hogy lehet Shigit összekeverni valakivel? Hozzá hasonló férfit eggyet se láttam még.

- Mert barátunk nem férfival kevert össze, igazam van? – kérdezte Shigi, elvéve a tőrt Paul arcától.

- Így igaz. Kérhetném a bocsánatodat, de azzal nem mennénk semmire, ezért inkább szolgálatomat ajánlom fel.

- Jó döntés.

Shigi mosolya tovább szélesedett. Odanyújtotta a tőrt eredeti gazdájának. A lovához lépett és miután felszállt rá, hátrafordult és ennyit mondott, mielőtt elindultak volna.

- Adjatok ennek a jóembernek is egy lovat.

Hiein ezt kikerekedett szemekkel nézte végig. Hitetlenkedve szállt nyeregbe és ügetett bajtársa mögé.

- Shigi, ezt meg hogyan képzeled? Mintha nem ő verte volna a fejedet...

- Tévedett, ennyi az egész. Ő felajánlotta szolgálatát, én pedig elfogadom. Jól jön minden segítség a papnő és a harcosai ellen, igazam van?

- És honnan tudod, hogy ő nem-e egy segítőjük?

- Láttam a szemében a gonoszságot. A száj hazudhat, de a szem...az sosem. Hagyjunk neki időt.

- Őrült vagy.

Azzal Hiein előrevágtatott. A táborig már kevés út vezetett. Alig félóra alatt már mindenki a sátrak előtt térdelt. Hakei, Kutou hercege személyesen tett látogatást a seregénél. Egykedvűen hallgatta végig a fejleményeket.

- Tehát az erdő védi a seishiket...akkor nincs mit tenni, várunk. Egyszer csak kidugják az orrukat onnan.

- Hakei-sama, nem csak ennyi a jelentenivalónk.

Shigi ezt kimérten, és határozottan mondta. Paul kutou-i ruhákba vedlett. Egy magas, talpig feketében levő férfi mellett állt meg. Az igazán furcsa dolog azonban a férfi fején volt látható, egy bőrszíj kereszteződött a homlokán. Paulnak feltűnt, hogy amint Shigi megszólalt a fickó a lovához lépett és kezét kardjára csúsztatta.

- Netán valami baj van? – kérdezte Paul vigyorogva.

- Semmi közöd hozzá. – jött a kurta válasz.

- Hát jó. Lenne egy kérésem, ha meglátnál a környéken egy nőt, aki ugyanúgy imádja a feketét mint te, és akinél egy hosszú fülű, hátul farkat viselő lány van, azt, amúgy pedig ugyanolyan az arca, mint Shigié, tedd meg, hogy megölöd és az elfet elhozod hozzám.

- Nem vagyok a szolgád.

- Shigi azonban tartani fogja a száját, ha te teljesíted a kérésemet...Haagasu, vagy mondjam azt...Urumiya.

- Mit mondanál még Shigi? – kérdezte Hakei

- Mint tudod Takiról kiderült, hogy ő nem más mint Rimudo, így vettem a bátorságot és megkerestem a helyettesét. Azt hiszem neked is elnyeri tetszésedet. Engem meggyőzött úton a tábor felé. Ha engem képes volt majdnem legyőzni, szerintem mint helyettes is állni fogja a sarat.

- Ahogy akarod. Én mindenesetre beszélni szeretnék vele, személyesen, négyszemközt.

Hakei elvonult egy sátorba Paullal együtt. Miután végeztek társalgásukkal Shigivel közölte, hogy nincs ellenvetése az új helyettes ellen. Mégis, távozásakor, egyik testőrét hátrahagyta, meggyőződni róla, hogy az idegen nem-e akarja átverni a társaságot. A harcos nem más volt mint egy nő, mindenki csak úgy hívta, Hime és valamiért útálta Hiein-t. Ezt nem egyszer tudtára is adta a fiúnak. Hiein is ugyanannyi érzelmet táplált iránta, de nem tehetett vele semmit, mivel Hime egyike volt azoknak, akikért Hakei ölni is képes lett volna.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.