Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kétbalkezes boszorkánytanonc

 

Első lecke: Hogyan készítsünk Chibiket

 

Azt mondják boszorkány vagyok. Én csak annyit tudok, hogy mindkét szülőm mesterfokon űzi a mágiát, ettől én már rögtön boszi lennék? Apámtól egy napon megkérdeztem, hogy van-e valahol valami Roxfort-hoz hasonló boszorkánytanoda, ő azt válaszolta, hogy a mágiát (legyen az fehér vagy fekete), csakis kitartással, állandó gyakorlással és saját erőből lehet megtanulni, lehet akármilyen neves boszorkányképző, az nem fog használni. Ha ti is pénteken kezdtek neki a mágia elsajátításához, akkor arra ügyeljetek, hogy az a nap ne 13-kára essen, mert még a végén úgy jártok mint én. Előre leszögezem, nem vagyok babonás egyáltalán, de azon a napon azt is megbántam, hogy egyáltalán kikeltem az ágyból. Azért meg kell hagyni az eleje az még egészen jól indult...

Lássuk hol is kezdjem, jó kezdem ott ahol minden történetet illendő elkezdeni, az elejénél. Kevesen tudták rólam, hogy őrülten mangamániás, de főleg Fushigi Yuugi Genbu Kaiden rajongó vagyok. Tudom ez nem nagy szám, de esetemben ennek a dolognak egészen nagy jelentősége van.

Azon a reggelen legjobb barátnőm csengetett fel. Kómásan elbóklásztam a telefonig, felvettem, beleszóltam, és mivel azt a sípoló hangot hallottam így lecsaptam és egy isteneset káromkodtam. Talán még kómásabban bóklásztam vissza az ágyamig. Alig húnytam le a szemem, mikor újra megszólalt a csengő. Hát igen, csak ekkor eszméltem rá, hogy nem a telefon, hanem a ház csengőjét hallottam az imént. Mostmár éberebben szaladtam a szekrényig. Nem ott volt a kulcs, félreértés ne essék, csak egy pongyolát kaptam magamra. Szinte átlátszó, csipkézett rövid hálóingben azért csak nem mehettem ki megnézni, hogy ki a fene csenget „hajnali” tizenegykor. Miután sikerült nem beletörni nyitáskor a kulcsot a zárba, kinyitottam az ajtót. Mint azt már fent említettem, kedves barátnőm állt az ajtó túloldalán.

- Flora (nem nevet!!!) – szólalt meg -, még aludtál...

„Na szerinted?” –folytatása hangosan következett – nem, épp a varázslásról olvastam az ágyban...

- Van hozzá könyv?

Megjegyzem, szerintem komolyan gondolta, legalább is az arckifejezéséből arra következtettem.

- Igen, hogynem lenne... az író neve...várjál már...a nyelvemen van... á megvan, J.K. Rawling.

- Pedig én komolyan kérdeztem...

- Én is komolyan beszéltem...már amennyire komoly tudok lenni ilyen korán.

Azt hiszem számára nem lehetett korán, mert kérdés nélkül bejött a lakásomba (ami aznap csakis az enyém volt, mert a szüleim két hétre elutaztak, tesócskám meg nincsen). Odabent eszmecsere következett, mivel barátnőm már jóval előttem neki kezdett a mágia elsajátításához mint én, csak az volt a bökkenő, hogy nagyjából még akkor is egy szinten álltunk...hát igen, érzék kell ezekhez a dolgokhoz... Helga barátnőm előkotort egy egészen magas fazekat és elővett egy rakás giz-gazt. Kezdtem megijedni...mit akar ez a nő az én házamban, egy fazékkal, meg egy csomó varázsláshoz kellő fűszerrel meg gazzal? Mit akart volna, igen azt...varázsolni...

- Te figyu, ez nem lesz így jó, kávé nélkül buta liba vagyok ezekhez.

- Nyugi, én kívülről tudom az elméletet.

- De a gyakorlat mindig más, ezt nem tudtad?

Lebeszélés ide, lebeszélés oda, Helga nekikezdett az alapanyagok összeállításához.

- Te mit akarsz egyáltalán csinálni?

- Hozd ide az egyik manga kötetedet.

- Minek?

- Nem akarsz cuki chibikkel (apró nagyfejű, kis végtagú karakterek, melyek fő vonásaikban egyeznek valódi manga figuráikkal) játszani egész nap?

- Nem. – vágtam rá gondolkodás nélkül.

Helga viszont tett rám magasról. Ha nem tudtam volna, hogy mennyi esélye van egy normális varázsfőzet elkészítéséhez, még azt hittem volna, hogy ért hozzá. Még mindig kómásan vettem ki a kezéből a fakanalat. Nagyjából ezt a varázslatot már ismertem elméletben, így reméltem, ha bebizonyítom barátnőmnek, hogy nem lesz abból semmi, még akkor sem ha ketten dolgozunk rajta, akkor békén hagy. A gázon félóra múltán valami nyúlós sárga massza fortyogott. A tűzhelyet takarékra tettem és felszaladtam a szobámba. Gyorsan  felkaptam az asztalon heverő papírlapot, melyen az egész Fushigi Yugi Genbu Kaiden szereplőgárdája rajta volt és kivittem. Addig Helga írt egy elég gagyi szövegű varázsverset. Kicsit sajnálva a lapot beledobtam a trutyiba és hangosan felolvastuk az igézetet.

 

- Varázsanya hallgasd meg kívánságunk,

Kérünk reá tiszta szívvel és lélekkel,

Teljesítsd leghőbb vágyunk,

Legyen tele e fazék chibi szereplőkkel.

 

Hűha, ahogy égett az arcom mikor felfogtam milyen baromsággal állunk a Varázsanya színe elé. Láttam, hogy a lötty elnyeli a lapot, de semmi sem történt, ahogy én azt már előre megjósoltam. Álszenten nyugtatgattam barátnőmet, hogy ne is törődjen ezzel a melléfogásával, úgysem az első, és nem is az utolsó. Kicsit sem érdekelt, hogy mennyire bántja a dolog. Csak azzal foglalkoztam, hogy kipakoljam, lehetőleg minnél előbb a lakásból. Nagy nehezen elment, én meg felszaladtam a szobámba felöltözni. A hajamat fésültem, mikor a konyhából valami zajt hallottam. Leszaladtam megnézni, mi lehet az. Tabu nevű perzsamacskám, hatalmas hasával a fazéknak dőlve, próbálta kinyitni. Felemeltem a cicust és felnyitottam a fedőt, megmutatni macskuszomnak az undorító trutyit. Kiejtettem csórit a kezemből, mikor szembe csapott a fazékból kiáradó gőz. A macska után a fazék fedele is a földön landolt. Kikerekedett szemekkel bámultam a fazék szélébe kapaszkodó két kicsi tenyérre. Amint elült a pára, végre magát az élőlényt is megláttam. Fogalmam nincs hogyan, de az már biztos, hogy két pici, szomorú lilás szemecske nézett az én szempáromba. Haja krémfehér volt. Felényúltam, de ő megijedt és visszaesett a fazékba. Valami furcsa vijjogást hallatott odalentről, de lehet, hogy nem ő volt az, mivel a fazék mélyén még ott ült pár ritka ari figura, akik csak engem bámultak, óriási boci szemeikkel.

- Chibik... – szólaltam meg.

A fazék mélyén kezdtek megoszlani az erőviszonyok. Egy picike labdaszerűséget ököllel vert egy Tomitéhoz veszettül hasonlító chibi. Lefogadom, hogy a labda Hatsui chibit rejtette. Takiko chibije nagy szemekkel nézett fel rám, őt Uruki chibi férfiasabbik változata ölelte át, és persze figyelt engem, hogy bármikor támadásba lendülhessen ha úgy hozza a sors. Hikitsu chibi lekötött jobb szemével picike víziszörnyekkel tartotta magától távol Inami és Haagasu chibit akit módfelett nem érdekelt sem Hikitsu sem annak a szörnyei. Azt a chibit csak ikre védelme érdekelte, aki az előbb olyan bátran kimászott a fazékból. Hikitsu nem örülhetett sokáig a szabadságnak, mivel Inami hajzuhatagával megbilincselte Hikitsu chibi-t. Ahogy láttam még élvezte. Őrülten cukik voltak, pláne Tegu meg Haagasu chibik. Csóri Tegu gondolom öcsköse elől menekülhetett, de az a kajla fekete szerkós chibi amikor elkapta bátyókáját csóri egy percre sem tudott tőle szabadulni, ez ám a testvéri szeretet, mondhatom... Mint már feljebb azt említettem ez a dolog volt a Helgával közösen használt mágiánk kellemes oldala. Hiszitek vagy sem, de attól mert a chibik olyan kicsik és arik voltak, az nem jelenti azt, hogy nem tudtak nagy gondot okozni. Hohó, épp ellenkezőleg, de erről később.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.