Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. Az igazságra fény derül

 

Az út nagy részét csupán a lovak nyugtalan horkantása zavarta meg. Rachel valamit nagyon viccesnek találhatott, ugyanis nemsokkal a végállomás előtt nem bírta tovább visszatartani magát és hangosan felnevetett. Hiei belerezzent a kacajba, ettől mégerősebben tört fel a lányból a nevetés. Yusuke is felnevetett. Kurama és Hiei értetlenül néztek mindkettőre. Yusuke bevallotta, hogy csak azért nevetett, mert Rachel is ugyanazt tette, és őt még sosem látta mégcsak mosolyogni sem. Megvillant Hiei foga, ahogy elvicsorodott. Ökölbe szorult a keze. Úgy kobakon verte volna mindkét nevetőt, pláne azt aki a háta mögött röhögte magát könnyesre.

 

- Fejezd már be!!! – kiáltott Rachel-re

 

- Rohadtul szemét vagy...nem hittem volna, hogy épp ennyire... – hangja elhalt, ahogy beledörzsölte arcát Hiei hátába.

 

A démon úgy megrémült, hogy túlugrott a lován és úgy elszelelt mint a pinty.  Kuramán is végigfutott a hideg, Yusuke viszont mindezt egy újabb nevetőgörccsel díjazta. Rachel ekkor Kuramára nézett. A rókaszellemnek is átfutott az agyán egy Hiei féle lelécelés, de jobbnak látta rámosolyogni Rachel-re. Rachel ekkor visszavette a szokásos „ronda vagyok, rúgdossatok nyugodtan” arckifejezést. Yusuke a maradék utat végigröhögte. Akkor volt képes csak elhalgatni, mikor elérték a gengszterek főhadiszállását. Hiei az egyik magas fa ágán állva várta őket. Két biztonsági kamera csüngött a kezében.

 

- Hiei formában van – vigyorgott Yusuke.

 

- Nem akartam tétlenül várakozni amíg ideértek – jött a válasz. – A bányarém itt marad ijesztgetni a lovakat, mi meg kiszabadítjuk azt az idiótát, ha már volt szíves elraboltatni magát.

 

- Nem Hiei, nem Kuwabara miatt vagyunk itt – szólt közbe Kurama –, most az egyszer kiélheted a gyilkos hajlamodat.

 

Szavai hidegen ugyan, de annál elszántabban csengtek. Hiei és Yusuke egyformán, kegyetlenül bambán néztek Kuramára.

 

- Hogy érted, hogy kiélheti a gyilkos ösztönét?

 

- Szerinted? Egy személyért vesznie kell több tucatnak. Az a személy pedig... – apró hezitálás után folytatta mondandóját – Aphroditée. Hiei ha meg akarod védeni, akkor le kell gyilkolj minden gengsztert.

 

- Te tudsz valamit – húzta fel szemöldökét Rachel.

 

- Többet, mint gondolnád – ezt tőle nem megszokott stílusban mondta.

 

- És mikor szándékozod elárulni amit tudsz? – kérdezte Yusuke egy ásítás kíséretében

 

- Ne húzd az időt. Végezzünk ezekkel.

 

Rachel felsikoltott, ugyanis Hiei őt készült leszúrni. Yusuke megragadta a démont és elrángatta a lány közeléből. Kurama még mindig ott állt ahol eddig. Egy rózsát pörgetett az ujjai között. Rachel elpirulva várta, hogy tűnjön már el a szeme elől a fiú. Kurama végre meggyőződött arról amit eddig csak sejtett. Lassan elvállt a fától, aminek hozzádőlt, és barátai után ment.

 

Éjszaka ide vagy oda, a házban hangosan zajlott az élet. De még abba a ricsajba is beleszivárgott Kuwabara elhallgatni képtelen pofázása. Úgy szitkozódott, hogy még Hiei is belevörösödött, amíg kiszabadította. Yusuke is a közelben volt de ő épp jegyzetelt. Nem akart egy kincsként imádott szót sem elfelejteni. Végre abbahgyva (Yusuke a jegyzetelést, Kuwabara pedig a mocskos szavak, hangos világbaordítását) nekikezdtek a tisztogatásnak. Kuwabarának azt hazudták, hogy minden ott tartózkodó démon. Kazunak felcsillant a szeme és már rohant is kaszabolni. Még egy óra sem tellett bele, és az egész ház lángokban állt. Négy sötét alak futott el a helyszínről. Elérték azt a helyet, ahol Rachelt hagyták. Esem ő, sem a lovak nem voltak ott. Kuwabaramár készült idegbajt kapni, mikor az útról dudálás törte meg Kuwabara ordibálását. Gondolkodás nélkül arra futottak. Rachel várta őket az autójában ülve. Amint beszálltak gázt adott.

 

- Már megbocsáss, de nem azt mondtad, hogy kilyukadt a gumi? – morgott Hiei a hátsóűlésen.

 

- Az volt a nagy baj, hogy a szüleidnél is kilyukadt...itt van Kurama, ez a tied – és egy füzetet dobott a fiú ölébe.

 

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Kurama, zsebrevágva a füzetet

 

- Megérdemlitek az igazságot.

 

- Hova megyünk?

 

Yusuke ezt a kérdést egyszerűen nem bírta visszatartani, mivel Rachel egy álltaluk még sosem járt földútra fordult. A lány viszont nem felelt, csak vezetett a sötét éjszakában.

 

Magányos falevelek sodródtak tova a sötét éjszakában, ahogy elhajtott mellettük egy autó. Búzatáblák sorai közt haladt egyre csak előre a magányos autó. Utasain a fáradtság és az álmosság jelei mutatkoztak. Mire elérték a végállomást ketten már nem bírták tovább és elaludtak. Az egyik Kuwabara volt, a másik meg Kurama. Hiei le sem tudta húnyni a szemét, annyira zavarta a lány jelenléte, Yusuke meg feladta az alvásra tett kísérletét, Hiei folytonos morgását hallgatva. Rachel szállt ki elsőként, majd követték a többiek is.

 

Ugyanabba a bányába mentek be, ahol már jártak egyszer. Rachel egyszerűen átlépett a falon. Egyesek meglepődtek, mások nem, azt hiszem mindenki rájön, hogy a csapatból ki mit is csinált. Egy folyosón kötöttek ki. A kivilágított szakasz egyenest egy acélajtóhoz vezetett. Számkódos zár védte. Rachel beírta a kódot és az ajtó kinyílt. Egy előcsarnokba értek. Rachel leakasztott öt feér köpenyt és négyet átnyújtott a többieknek. Hiei, de még Kurama sem voltak hajlandók elvenni a köpenyt, viszont, mikor a lány Yusuke kezébe nyomta a maradék két köpenyt mindketten felvették. Yusukét már borzalmasan zavarta a két démon viselkedése, viszont Kurama még mindig hallgatott, úgy ahogy Rachel is. Viszont a lánynak járt a lába. A fiúk alig bírták már követni.

 

Folyosó, folyosó után következett. Már úgy nézett ki, hogy eltévednek végleg, mire az utolsó kanyarban elérték a célt jelentő fotocellás üvegajtót. Volt ám meglepetés, mikor beléptek. Valami laboratórium volt a hely, ahova vitte őket Rachel. Két lépcsősor elé keveredtek. Az egyik felfelé vezetett, a másik pedig egyenest egy másik szoba felé kanyarodott. Kuwabara annyira álmos volt, hogy miután Hiei leordította a fejét, egyenest a felfelé vezető lépcsőre keveredett. Szépen eltévedt, ami tőle talán meg sem lepő. Még Yusukének sem tűnt fel Kazu hiánya.

 

A másik szobában két ugyancsak köpenyes fiú állt. Valamin kísérleteztek. Rachel köszönésére néztek oda. Mindketten megijedtek, mikor meglátták a társaságot, főleg Hieit, ő már szörnyen idegesnek tűnt, na meg az is volt, kétség nem fér hozzá. Kurama egy elégedettet vigyorgott az egyik fiú arcába. Az viszont falfehér lett.

 

- Szervusz Jim – törte meg a feszült csendet Kurama.

 

Az eltűntnek hitt fiú egy nagyot nyelt. Yusuke meg valami űlőhely után nézett. Mindenre számított, de arra, hogy Jim-et elméletileg pont Rachel rabolta el, na erre aztán tényleg nem. Sőt, a fiú mégcsak úgysem nézett ki mint, akit elraboltak.

 

- Valaki magyarázza el, hogy mi folyik itt – akadt ki Yusuke.

 

- Már az első találkozásunkkor Aphroditée-val rájöttem, hogy ő nem más mint Rachel – kezdett el beszélni Kurama. – Következő nap reggel jutott eszembe, hogy July azt mondta, hogy Rachel egy nagyon szép lány volt, egészen addig amíg meg nem ölték a szüleit, bizonyos banditák. Így nem volt nehéz dolga visszacsinosítania magát, amikor szükség volt rá. Addig viszont el kellett feledtesse azt az aranyos, csinos képet, amit alkottak róla az emberek. Na de most jött a neheze. Hogy álljon bosszút azokon a gengsztereken, akik végeztek a szüleivel. Két barátja Detroitból...két barát innen, és már kész is volt a terv. Az urat nem ismerem, de gondolom ő meg tudta oldani, hogy simán elmehessen amikor csak akar. Jim viszont nem mehetett, ott voltak a földmunkák, meg mi más. Így hát előjöttek egy mesével, hogy elrabolták, pont a démonok.

 

- Na jó, és az, hogy jött nekik? Mondták volna, hogy elrabolták más emberek, nem pont démonok.

 

- Mert akkor nehezebb keresni, hisz hülyének nézik az embert, ha előjön azzal, hogy egy démon rabolta el a mostoha testvérét, ugye Rachel?

 

- Nem számítottunk veletek.

 

- Pedig mindhárman tudtátok, hogy én démon vagyok.

 

- Mi?! – ugrott fel Yusuke, de még Hiei-t is meglepte Kurama.

 

- Most térjünk vissza a gengszterbosszúhoz. Ezen akadtam meg, hogy képes meghódítani minden férfi szívét. Az elején azt hittem, hogy valami bájitalt használ, ami vonzóbbá teszi, de ott volt Kuwabara, akit egyáltalán nem bűvölt el, sőt még Yusukét sem tudta behálózni, és akkor bevillant, hogy eltűnt az egyik jegyzetfüzetem. Amíg távol voltam Rachel járt Tokióban, megszállt a házunkban és elcsente a füzetet. Jimtől tudnia kellett, hogy démon vagyok, hisz ő látta évekkel ezelőtt a harcomat Hiei-el. Muszáj volt elmondjam neki az igazat.

 

- Te csinátad a bájitalt? – akadt ki Hiei

 

- Nem mondanám bájitalnak. Nagyjából egy óráig aki használja elbűvöli a leggonoszabbakat, legyen az ember vagy démon, de utánna két napig az imádott személytől felfordult a gyomra a kiszemelt áldozatnak. Az alapötletbe hiba csúszott, Aphroditée-ra ráismertek. A gengszterek végeztek volna vele is és July-ékkal is. Ezért kellett megöljünk minden aljas gyilkost, aki abban a házban volt.

 

- Hallod Kuwabara, ez már nekem is kemény – dőlt hátra Yusuke. – Hé, Kuwabara...Kazuma...hé, hol vagy?

 

Akkor vették csak észre, hogy Kuwabara eltűnt. Egy iszonyatosan nagy kiabálást hallottak nem messze tőlük. Azonnal odafutottak. Egy üstben lelték meg Kuwabarát. Abban volt a parfüm amit Rachel használt. Nem volt már sok belőle, de annyi volt, hogy Kazu elmerüljön benne. Hiei és Kurama egyszerre futottak le hozzá. Kisegítették az üstből. Kazu meg mert volna esküdni, hogy Hiei megtapogatta. A másik két fiú fent nevetett, Yusuke meg Rachel-be kapaszkodott, közben undorral a képén mondta a következőket:

 

- Nem igaz, nem akarom, de olyan vonzó...nem hiszem el, ezt mondtam...Kuwabaráról.

 

Kazu meg alig tudott kiszabadulni Hiei és Kurama karmaiból.