Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Rachel

 

Már az első estén sikerült Yusukének és Kuwabarának bemutatkozniuk. Kurama nem kívánt vacsorázni, csak felment a szobájába lefeküdni. Hiei is követte a példáját, Yusuke és Kazuma viszont maradtak vacsorázni. Utánna még le is futották a vacsit. Yusuke úgy felidegesítette Kuwabarát, hogy az végigkergette a ház körül szerencsétlent. A fiút nem is zavarta egy kis testmozgás. Sam és July az ajtóból figyelték őket. Mint két pisis, fáradtan bedőlöngéltek a lakásba, meg sem állva a szobájukig. Az éjszaka további része békésen telt el.

 

Már hajnalban felbömbölt kintről valami gép. Kuwabara álmosan csörtetett az ablakig. Szemeit dörzsölgetve próbálta szokni a fényt. Végre sikerült lásson is valamit. Lent egy traktor vert kibírhatatlan zajt. A mélyhangú uraság barátja felé tekintett, aki még abban a ricsajban is képes volt hortyogva aludni. Visszakúszott hozzá és egy horkolás közben befogta Yusuke orrát. Szegény fiú köhögve nyitotta ki szemeit. Csak mert álmos volt, nem verte orrba Kazumát. Attól még rákiálltott.

 

- Mi a jó fene van már megint?!

 

- Szerinted már Suichi és a törpe fent vannak?

 

- Hirtelen megtanultad Kurama nevét. Én biztos nem hívom úgy az biztos. Nem szeretném humuszként végezni. Fogalmam sincs, hogy felébredtek-e vagy sem, de én még alszok egyet.

 

- Hé, dehogy alszol. Itt az ideje felkelni. Ki kell derítsük, hogy hova lett Su...Kurama uncsija, utánna meg tűzünk haza.

 

- Ha eddig nem került elő, még várhat egy félórát – mondta a szellemdetektív és másik oldalára fordulva horkolt tovább.

 

Onnan jó messzire vihar tombolt. Villámok világították meg a sötétségbe borult környéket. Egy rosszul festő, kövér démon szemeiben szikraként tükröződtek a villámcsapások. Ő mégsem azoktól volt megijedve. A villámok mellett még egy vörös szempár is tükröződött szemeiben. A szempár tulajdonosa torkánál fogva tartotta a rettegő démont egy szakadék fölött.

 

- Felelj már, vagy tényleg elengedlek! – ordított rá fogvatartója,

 

- Fogalmam sincs, hogy kiről beszélsz.

 

- Te rohadék, jól tudom, hogy itt voltál ezen a területen évtizedekkel ezelőtt, mikor egy csecsemő lepottyant az égből. Tudnod kell, meg kellett, hogy leld.

 

- Mégis, hogy lelhettem volna meg egy csecsemőt. Sosem érdekeltek, ha meg is leltem akkor megehettük a többiekkel.

 

- Őt biztos nem. Már akkoriban is több esze volt, mint nektek.

 

- Egy csecsemő...százat láttam már, ha nem többet.

 

- De nem volt mindegyiknél hirui kő.

 

- Ő... hirui kő? – ismételte. – Tudom már, hogy kiről beszélsz. Tényleg megleltük, de mikor felnőtt elment, nagyon féltünk tőle. Rettenetesen gonosz volt.

 

- Mondtam én. Több esze volt mint nektek együttvéve - mondta a másik és elengedte a démont.

 

Az visítva a mélybe zuhant. A szakadékban már rajta kívül is feküdt néhány halott démon. A fent álló démon mosolyogva távozott. Végre jó úton haladt.

 

Visszatérve kis csapatunkhoz. Nagy nehezen felkeltek és lementek megreggelizni. Kurama és Hiei már lent voltak. July is ott serénykedett a konyhában. Sam jelent meg egy kis idő múlva.

 

- Felébredtetek városi kutyák? – nézte Kuwabarát és Yusukét.

 

- Jó reggelt neked is Sam – jött ki Yusukéből egy ásítással fűszerezve.

 

- July, Rachel felébredt már? – kérdezte a férfi feleségét

 

- Igen., de még mindig rosszul érzi magát.

 

- Ezek a díszpatkányok a baja. Olyan jólfésültek, hogy hányingerem van tőlük.

 

- Ki az a Rachel? – kérdezte Hiei.

 

- A lányom, te hüvelyk Matyi.

 

Kurama gyorsan rálépett Hiei lábára, hogy nyugodjon le.

 

- Én megfojtom – szívta a fogát Hiei.

 

Ezt úgy mondta, hogy Sam már nem volt a közelben. Az öreg felment az emeletre. Ők leültek reggelizni. July mesélt az eltűnt fiúról egy keveset, mikor is leért Sam. A hátánál egy alak tűnt fel. Direkt apja hátánál ment, láthatóan nem akarta megismerni a jövevényeket, de Sam maga elé rántotta.

 

- Íme a lányom Rachel.

 

Mindenkinek elállt a lélegzete. Rachel nem volt épp a szép lányok közé sorolható. Hosszú haja valószínüleg soha életében nem látott fésűt, ruhája is szörnyen nézett ki és amikor elmosolyodott Yusuke mellényelt ijedtében, Kurama azt se tudta merre nézzen, Kuwabara meg kishíján viszontlátta a reggelijét. Hiei felállt és az ablak felé menet ennyit mondott.

 

- Elnézést, muszáj kimennem, mindjárt hányok.