Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


21. Egy újabb esély

 

Rengeteg kétséggel a szívében állt Hiei Rachel mellett. Nem tudta, hogy jól dönt-e, csak azt tudta, hogyha most mégsem dönt jól, az az egész életét felforgatja. Akárhogy is, tennie kellett valamit. Megbízott hát szívében és felemelte a halott lányt. Az középső oltárhoz vitte és finoman ráhelyezte. Hátrált pár lépést. Nem tudta, hogy mire számíthat. Az oltár feletti szikla mintha egy kicsit lejjebb mozdult volna. Hegyes végéből egy aprócska vízcsepp vájt utat magának. Szinte megállt az idő körülöttük. Hiei a vízcseppet nézte, ami egyre nagyobb lett. A gravitáció lehúzta. Rachel homlokán egy picike tócsát hagyott, ami felszívódott a lány bőrén. Azután csend lett, félelmetes csend. Hiei nem értette miért nem kel fel Rachel. Lassan elé lépegetett. A lány mozdulatlanul feküdt. Hiei mégis felüdült. Aprócska dobbanásokat hallott, ami az elején rendszertelenül, azután egyre gyorsabban, majd normálisra lassulva hallatszódott. Még néhány másodperc eltelt, és a lány felnyitotta szemeit. Hiei annyira megörült, hogy észre sem vette mikor átölelte. Rachel Hiei vállára tette a kezét és visszahúnyta a szemeit. Nem akarta, hogy abba maradjon az a pillanat. Mégis, egyszer el kellett engedjék egymást.

 

- Köszönöm Hiei – szólalt meg Rachel. – Az álmomban nem engem választottál.

 

- Nem téged akartalak választani, de tudom, hogy anya ezt szerette volna. Tudom, hogy a nagyapád képes volt megálmodni a jövőt. Talán látta...

 

- Büszke lehetsz az anyukádra, rendes volt tőle.

 

Hiei leeresztette a fejét, eszébe jutott a kérése. Nem tudta biztosan, hogy Kurama teljesítette vagy sem, de mostmár mindegy, hisz akit meg akart menteni, megmenekült. A csendben valami neszre lett figyelmes. Összpontosítva kémlelt körbe. A falakból jött az a furcsa zaj. Már Rachel is hallotta.

 

- Mi ez? – kérdezte Hieitől

 

- A falakból jön.

 

- Szerintem menjünk ki.

 

Rachel kezdett megijedni, mivel a zaj egyre erősebb lett. Hiei is egyet értett. Végleg búcsút vett anyjától, megígérte, hogy 1000 év múlva visszatér és akkor őt fogja feléleszteni. Megfogta Rachel kezét és magával vitte. A barlang teteje beleremegett a falakból sugárzó zajba. Hiei átölelte Rachel-t és kiugrott vele a hasadáson keresztül a felszínre. Megremegett a föld alattuk. Ahogy elcsitult minden körül néztek. Minden kék színben tündöklött. Ráleltek társaikra is. A hegy szélén álltak és lefelé néztek. Odasiettek hozzájuk. Nem hittek a szemüknek. Mikor lementek még a folyómeder kiszáradtan állt, most meg hömpölygött benne a víz, és a hegy oldala kék színűnek tűnt ahogy a nap rávetette sugarait. Yusuke két ásítás közben nyújtózott egyet, Kuwabara meg Yukinától érdeklődött, hogy mit keres a vadnyugaton. Hiei rájött, hogy Kurama végül csak teljesítette a kérését.

 

- Mikor megyünk le? Éhes vagyok, mint a farkas – nyújtózott sokadszorra Yusuke.

 

- Nem meglepő – vágta rá Kuwabara –, hé Törppicúr ügyelj, az a virág szirom, pont a nózid felé közelít, ha belélegzed tüszkölni fogsz.

 

Kurama tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy barátja beszívja a virágszirmot, majd eldől mint egy féltégla.

 

- Nesze, most meg alszik. Urameshi, te viszed a gyereket.

 

Hiába, Yusuke már lefelé csúszott Yukinával, mikor Kuwabara ráparancsolt. Kurama elkapta Rachel kezét és lecsúszott vele a meredek lejtőn. Kuwabara dühösen kapta fel a mélyen csicsikáló Hiei-t. Rachel és Kurama kissé távolabb értek vízbe. Kikászálódva elbeszélgettek egymással, amíg a többiek is előkerültek.

 

- Újra álmodtam...

 

- Mit?

 

- Hiei elfelejtett engem, és én hagytam, hogy elmenjen...

 

- Rajtad múlik minden.

 

- Nincs nállad egy hajszála?

 

Kurama nem tudott ellenállni a lány bűbájos pillantásainak. Rachel kikapta Kurama kezéből a kikunyizott hajszálat. Végre a többiek is előkerültek. Hiei kezdett ébredezni, összekarmolta Kuwabara hátát, mire a fiú letette.

 

- Mit képzelsz magadról! Hogy képzeled, hogy csak úgy felkapsz a válladra?

 

Hiei megnyugtatóan a régi volt.

 

- Ez a vigyorgó liba meg ki? – kérdezte Rachelre mutatva

 

- A nevem Rachel. Nem emlékszel rám?

 

- Kéne?

 

- Hát akkor nincs mit tenni...pedig én tényleg nem akartam ezt többet használni...

 

Elővett egy üveg parfümöt és Hiei képébe fújt egy jó nagy adagot.

 

- Rachel...már megbocsáss, de azt nem az ember képébe kell fújni – mondta Yusuke.

 

Azonnal elhallgatott, mikor Hiei szerelmesen Rachel lábai elé vetette magát. Nem messze valakik hahotázva nevettek. Kuwabara szépen belehátrált a vízbe úgy megijedt az idegenektől. Két lány volt az. Az egyik rövid fekete hajú volt és egy farmer rucit viselt, míg a másiknak hófehér haja volt, a fején egy kalappal, és egy hosszú fehér kimonót viselt.

 

- Mit kerestek itt? – kérdezte Kuwabara összeszedve magát

 

- Te mit keresel itt?! Párizsban várunk, erre te itt mulatsz ezekkel a bohócokkal – mondta a fekete hajú.

 

Mindenki Kuwabarára nézett.

 

- Mit néztek? Ezeket abban az időben ismertem meg amíg ti az Alvilágban voltatok. A fehér hajú pont olyan rókuci, mint Kurama.

 

- Mi az, hogy rókuci, még egy ilyen és felképellek. Te meg Kurama ne siess úgy, beszédem van veled.

 

- Ó, majd máskor...most épp dolgom van.

 

Rachel-höz futott, felkapta és egyenest a kocsihoz vitte, amivel jöttek. Hiei magától érthetően követte. Yusuke Kuwabarától várt választ, de Kuwabara is szedte a sátorfáját, és Yukinával együtt Kurama után szaladt. Yusuke dühösen kiáltott utánna. Ekkor a lányok felé nézett, akik meg eltűntek. Túlhamar fény derült mindenre. Még lett volna több mint egy hetük, most meg úgy nézett ki, hogy mehetnek haza. Váratlanul betoppant Sam. Látva a nem túl nagy vendégszeretet, megkérte Rachelt, hogy inkább Zack-el menjenek inkább hozzájuk. Yusukéék is velük tartottak. Kuwabara idegességében Hiei-el csücsült fent a kocsi tetején, az legalább nem kérdezgette a két lány felől. Csendesen telt el egy hét. Az utolsó napon Hiei vigyorogva várta lent Rachel-t. Kurama is a démon mellett állt.

 

- Te, ugye nem akarod, megölni?

 

- Nem, itt biztos nem. Elmegyünk lovagolni pár órát, ha nem jönnénk vissza, engem ne keressetek, csak Rachel hulláját.

 

- Jó, hogy megmentetted...

 

- Én?! Miről hablatyolsz?

 

- Semmiről – vágta el a fejét Kurama

 

Nemsokára lejött Rachel is. Kuwabara és Yukina a kerítés mellett beszélgettek, vagyis Kuwabara udvarolt Yukinának. Yusuke meg hallgatta álmosan. Rachel átölelte Hiei-t, közben egy pici üvegcsét vett elő, aminek a tartalmát Hiei nyakába csorgatta. A démon későn kapcsolt. Yusuke is felébredt a nevetéstől. Szegény Hiei már megint kiskutya stílusban szállt fel egy lóra. Rachel is követte példáját, leszámítva a szerelmes pillantásokat. Yusuke Kurama mellé keveredett.

 

- Meddig csinálja ezt Hiei-el?

 

- Nem tudom, de ha azt számítjuk, hogy ezzel már egyszer már sikerült meghódítsa...

 

- Az Aphroditée effektus...most nem adok túl sok esélyt nekik.

 

- Kuwabara...ha már itt vagy, meséld csak el, hogy kik azok a lányok?

 

- Ne érdekeljen az titeket! – rivallt Yusukére

 

Yusuke és Kurama viszont nem tágítottak. Kuwabara nehéz helyzetbe került. Ha tudott volna biztos elszaladt volna, de most mégcsak menekülésre sem lett volna ideje. Mindkét fiút érdekelte Kuwabara története.

 

- Legalább várjuk meg Hiei-t! – jött elő egy ötlettel, csakhogy az időt húzza

 

Mivel ez a történet részben egy westernnek is beillene, kapjon már egy westernekben használt befejezést. A lemenő nap megvilágította utolsó napsugaraival a farmon állókat, nem beszélve a két szerelmesről, akik egymás kezét fogva ügettek a lemenő nap felé.

 

Vége!