Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Suichi nem csak egy van

 

Lehet, hogy reggel volt amikor elindultak, de hőseink kegyetlenül kimerültek a hosszú repülőúttól. Az időeltolódás most csak hasznukra vált. Alig szállt le a gép, mikor majdnem lekésték a vonatot, ami a városba vitte őket. Az még két órát jelentett. Kurama és Hiei alig várták a megérkezés pillanatát, Yusuke és Kuwabara mindent elkövettek saját maguk felvidítására, ami nem jelentett egyet a közelükben levők felvidításával. Végülis nagyobb baj nélkül megérkeztek. Yusuke és Kuwabara azért elkönyvelhettek egy-két kissebb horzsolást, azt is nagyjából ők okozták egymásnak. A megállóban egy fekete hajú, elég alacsony asszony várta őket. Arcán látszott, hogy nagyon megviselte fia elvesztése. Nagyon örült Kurama érkezésének. Ugyanolyan örömmel fogadta annak barátait is. Mint megtudták egy farmon fognak lakni addig az ideig, amíg ott maradnak. Még mielőtt elindultak volna befutottak egy üzletbe bevásárolni. Az eladó beszélt a nővel, amíg levette a polcról a vásárolandó dolgokat.

 

- July, meglett a fia? – kérdezte egy idő után az eladó.

 

- Sajnos nem, de húgom fia azért jött, hogy segítsen megtalálni.

 

- Rendes tőle. És, hogy hívják a fiút?

 

- Suichi.

 

- Suichi? – az eladó arcán meglepettség tűnt fel – Remélem nem téveszti a férjed őket össze.

 

A nő zavarodott mosollyal felelt. Kifizette a vett cuccokat, majd távozott. A beszélgetésnek nem adtak túl nagy jelentőséget. Mire elérték a rancsot Yusuke betermelte az édességek több mint felét. Kuwabara fejbe akarta verni, de Yusuke hárította az ütést.

 

A farm hatalmas volt. A fehér kerítés hosszan futott az út mentén. Túloldalán csordák hada legelt a legelőkön. Kuwabara gyomra már a látványtól is felfordult. Rosszkedvűen szállt ki. Yusuke pocakját simogatva követte barátja példáját. Kurama és Hiei semmilyen érzelmet sem engedett arcára. Szél kerekedett és söpört port az arcukba. Kuwabara alig várta már, hogy bemenjenek végre. July megmutatta nekik a szobát ahol megszállhatnak. Kurama kérésére két szobát kaptak. Kurama és Hiei költözött az egyikbe, míg a másikat Kuwabara és Yusuke foglalták el. Nem az fogadta őket amire számítottak. Igencsak felszerelt volt az egész ház. Még internet is volt. July a telefont szidta csak, mivel az néha süket volt napokig. July elvonult a konyhába, amíg ők kicsomagoltak. Egyszerre mentek le a konyhába. Egy őszhajú férfi ült a főző nő mellett. Amikor meglátta a fiúkat kiköpte szájából a rendesen megrágott dohányt. Yusuke igencsak szerette volna eltanulni az öregtől a technikát amit alkalmazott, ugyanis a kiköpött dohány egyenest a szemetesben landolt. Amíg July befejezte a főzést addig az öreg körbevezette őket a farmon.

 

- A nevem Samuel, de hívhattok Sam-nek is. Nyugodtan tegezzetek, rühellek magázódni. Tehát ti vagytok azok a betoncsótányok, akik Kínából jöttek?

 

- Japánból... – helyesbített Kurama.

 

- Te meg édes gyermekem mi a fene vagy, fiú vagy lány?

 

- Rókaszellem – vágott közbe Hiei.

 

Sam felnevetett.

 

- Megkedveltelek öcsi, mi a neved?

 

- Ne nevezz öcsinek, a nevem Hiei. Úgy nevezz csak.

 

- Jó, jó. Ez a vörös haj...ugye nem te vagy Suichi? – kérdezte Kuramától.

 

- De igen.

 

- Gondolhattam volna. Kicsi korodban is olyan értelmes tekinteted volt. Emlékszem rád, szép csecsemő voltál. Esküdtem is anyádnak, hogy lány vagy.

 

Kurama tovább vörösödött. Sam félbehagyta Kurama kritizálását és elhívta őket megmutatni nekik az istállót. Találtak ott tehenet is meg lovat is szép számmal. Az egyik ló előtt Sam bevágta a féket. A többiek csak néztek rá, hogy mi a fenét akar az öreg. Sam nem szólt semmit, csak hol feléjük nézett hol a lóra.

 

- Jó döntés volt – szólt megnyugodva. – Fiaim úgy nézzétek meg ezt az állatot, hogy ez annyi idős, mint Suichi. A születése után hazajövet láttam meg még csikóként. Már akkor is ilyen értelmes volt a képe. Emlékszem visszamentem a városba felhívni anyádat, hogy milyen nevet kaptál. Aztán megvettem. Hát igen, fiaim ő itt a lovam...Suichi.

 

Mindenki padlót fogott, kivétel Hieit, de még őt is meglepte az öreg. Kurama belevörösödött és megpróbálta elfedni az arcát.

 

- Semmi baj fiam – ütögette meg Kurama vállát Sam – még a szeme is olyan mint a tied.

 

Azzal kiment. Kurama ott állt Suichi előtt és szemeztek, végül miután Kurama végigmérte tetőtől-talpig a pacit a többiek felé fordult. Yusuke és Kuwabara majdnem egyszerre nevettek fel. Kurama erre megszólalt.

 

- Szóval, aki ezentúl Suichinak hív, azt elföldelem...élve. A nevem itt, Kurama.