Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. Kitagadott árva

 

Hosszú autóút állt hőseink háta mögött. A végén már csak Yusuke volt ébren, ő is csak azért, mert vezetett. Ha éppen elfogta az álmosság, akkor elég volt hátrapillantania, és már röhögött is éberen. Kuwabara az egyik nevetésre felébredt. Mostanában nem lehetett az arcán mosolyt látni, mégis most kaján vigyor ült szemtelen képén. Ő nem egy pillanatot szánt a hátrapillantásra. Kuncogva nézte Hiei-t ahogy édesdeden csicsikál Rachel karjaiban. Mind ahányszor a démon nyugodt arcára pillantott eszébe jutott Rachel elalvása előtti utolsó mondata. Előrefordult és röhögött tovább. Yusuke meglökte, hogy hagyja abba. Kazu befejezte, erre Yusuke hátrapillantott és Kurama vigyorgó képe tárult elé, ahogy titkon stíröli Rachel-t, de főként Hiei-t. Reggelre elérték a rezervátumot. Rachel megkérte őket, hogy maradjanak a kocsiban, amíg ő megkeresi Zack-et. Hiei nem várta meg, egy ugrással a lány mellett termett. Az indiánok csípős pillantásokat vetettek hol Hiei-re, hol Rachel-re.

 

- Ismernek? – kérdezte Hiei a lányt

 

- Sajnos...amikor megszülettem apámat kishíján kiatagadták mert az anyám nem volt indián. Ide behozni, mégcsak nem is mertek. Nagyapám haláláig nem mertek semmit sem mondani, utánna viszont élőcélpontként használták az anyámat. Engem pedig a fehér és az indián gyerekek egyszerre csúfoltak ki. Apám nem tűrte tovább, inkább elvitt minket innen messze, hogy megöljék őket holmi maffiózók...

 

Hiei lejjebb eresztette fejét. Még erősebb kötődést érzett Rachel iránt, hisz ő is egy kitagadott árva, ha így vesszük. A lenéző tekintetek közt megjelent egy mosolygó arc. Az a fiú volt, aki Jim-mel együtt csinálta a parfümöt, amit Rachel használt, de még Kuwabara is kipróbált. A lány boldogan ölelte meg Zack-et. A fiú minnél hamarabb kirángatta a házaktól. Visszamentek a kocsiig, ahol Yusukét, Kuramát és Kazumát hagyták. Kazu már megint le volt törve. Hiei szokatlanul önmagától elugrott Rachel-től, egyenest a kocsi tetejére, aminek Kazu volt dőlve, így még Hiei tűnt magasabbnak. Yusuke nem bírta visszatartani a röhögést. Kurama fejbe verte de már késő volt, Hiei Yusuke elé ugrott és ráförmedt, hogy rajta kacag-e? Yusuke könnyeivel küszködve röhögött tovább.

 

- Ennek meg mi baja? – nézett boci szemekkel Kuramára

 

- Hiei...a parfüm hatása azon az estén elmúlt mikor elindultunk – mondta mosolyogva Rachel.

 

- Egy teljes napot képes voltál tettetni a Rachel iránti imádatodat – nevetett Yusuke

 

Hiei Rachel-re meresztette dühtől forró tekintetét. Összeszorította öklét majd elsuhant. Zack fejét vakarva nézett hol Yusukére hol Rachel-re. Ahogy Kuramára pillantott, megértette, hogy jobb ha nem kérdez semmit, csak megmutatja a házat ahol ellakhatnak, amíg ott vannak. Zack beszállt Hiei helyére és elhajtottak.

 

- Az imádód meglel minket? – kérdezte kicsit zavarban Zack

 

- Szerintem már követ. Készül a percre, amikor kettesben maradhat Rachel-lel.

 

- Yusuke!!! – kiáltottak rá egyszerre

 

Zack háza egy kicsi, alacsony faház volt, ami alig tűnt ki az út porából.. Belülről viszont nem is tűnt olyan kicsinek. Kipakoltak, majd Zack magukra hagyta őket.Hiei tűnt fel az ablakban. Senki sem mert hozzá szólni. Yusuke is a szája elé tette a kezét. Rachel a kandalló elé állva próbált emlékezni a múltjára.

 

- Miért ölhette meg Yoroshivo a nagyapádat? – szólalt meg Yusuke

 

- Kurama te mit gondolsz?

 

- A nagyapád tudott valamit ami kellett volna Yoroshivónak...

 

- Él egy legenda erre, miszerint a Kék hegy alatt csörgedezik az élet vize. Nagyapa folyton arról mesélt.

 

Hiei hirtelen felugrott és felemelte a Kuwabara orra előtti vizes poharat, majd egyszerűen megfordította az üveget, nézve ahogy a víz kiömlik belőle. Ördögi mosollyal verte a poharat az asztalhoz. Mindenki csodálkozva nézte. Hiei az ajtó feléindult, kinyitotta majd hátrapillantva Rachel-re parancsolt, hogy mutassa meg azt a bizonyos Kék hegyet. A hegy felé vezető úton felforrt a hűtővíz így gyalogolhattak még néhány mérföldet. Nyelvüket kidobva érték el a lapos tetejű hegyet, melynek aljánál egy patak nyoma látszott. Rachel szerint a patak esőben megtelt és ahogy a nap fénye rásütött a hegy kékben tündöklött. Kurama beleállt a mederbe.

 

- Rachel, láttad te ezt a medret vízzel töltve?

 

- Sosem. Annyi eső még sosem esett erre, hogy ez a meder megteljen.

 

Kurama a hegyre nézett, Hiei lépett mellé.

 

- Látod fent azt a piros csillogást? – kérdezte barátját Hiei

 

- Az egy állat, jobban mondva...egy madár...menjünk föl.

 

Nem volt könnyű dolog megmászni, annyira meredek volt. Nagy nehezen felértek. Kuwabara először azt hitte, hogy csupán egy délibábot lát, ugyanis nagyjából a hely közepén ott ült Yukina. Yusuke kétszer meg is lökte a barátját.

 

- Kuwabara, én már szellemet látok. Ott ül Yukina.

 

- Ember! – szökött Kuwabara Yusuke ölébe – Ezek szerint az ott Yukina?

 

Boldogságában jó erősen átölelte Yusukét. Kurama nagy nehezen rángatta le a fiúról. Nem kellett volna hozzá se érjen, Kuwabara alig engedte el Yusuke nyakát, mikor Kurama nyakába ugrott. Össze-vissza puszilta szegény rókaszellemet. Valami hideg ért a vállához. Egy kard pengéje csillant meg a szemében ahogy arra nézett. Kuwabara elengedte a már haja színéig vörösödött Kuramát. Csillogó szemekkel nézte Hieit.

 

- Meg ne próbáld! – kiáltott rá a démon

 

Kuwabara tündéri mosollyal az arcán faképnél hagyta Hieit és rohant Yukina felé. A hótündér ahogy azt tőle már megszoktuk egy mosollyal fogadta Kuwabarát.

 

- Yukina kisasszony, ugye nem bántott? Ó ha bántott én letépem a mogyoróit és megtömöm vele mint egy libát, majd kettévágom a szellemkarddal, azután felnégyelem, majd még több darabba vágom addig amíg....

 

- Kazuma úrfi – szólt közbe Yukina –, jól vagyok.

 

Kazuma kishíján megfojtotta a hír hallatán úgy megölelte. Yukina hirtelen elkomorodott. Már mindenki mellette állt így együtt fordultak abba az irányba amerre a hótündér nézett. Egy tüzcsóvákat eresztő madár szállt le, a hátán egy férfi ült. Fehér haja egyik szemét teljesen eltakarta, a másik viszont vörösen lángolt, arcán nem látszottak az évek, mintha még mindig egy hoszonéves imádnivaló cukorfalat lett volna.

 

- Hű Urameshi, örülj, hogy sem Keiko, sem Seryou nincsenek itt. Még ellopná a barátnőd és a nővérem szívét ez a bájgúnár – a férfi leugrott a Phoenixről, ekkor Kuwabarából újra kitört a szó. – Hát ezt nem hiszem el...nem hittem volna, hogy Hiei-nél kissebb démonok is léteznek.