Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. Ezüstrókára nem lövünk

 

Eltelt majdnem egy hét és Hiei egyre csak beleőrült a tehetetlenségébe. Ezer módon próbált megszabadulni Rachel-től, de sehogysem jött össze neki, sőt a legtöbbször épp fordítva sült el a dolog, mint ahogy ő azt tervezte. Egy este Kurama dühösen csörtetett fel a szobájába. Hiei már fent volt, sőt ő minden este fent volt a szobájában...ami azt illeti a legtöbbször fent volt a szobájában és Rachel nem is ment fel hozzá, hogy lerángassa. Most is csak ült hallgatagon, látszólag észre sem vette, amikor Kurama belépett. Karmazsin vörös szemeiben tükröződtek az esőcseppek. Majdnem egy óra hallgatás következett. A csendet Hiei törte meg, de nem beszéddel. Kurama kikerekedett szemekkel nézte az ágyába fúródott kardot, ami egy legyet szelt ketté.

 

- Mit nézel úgy, idegesített a zümmögése! – förmedt barátjára Hiei

 

- Azon gondolkodok, hogy a légy volt-e célpont?

 

- Mi bajod?! Ha meg akarnálak ölni, már halott lennél!

 

- Nem magamról beszéltem. De ha már a gyilkolásnál tartunk, te mióta nem öltél?

 

- Mire célzol? Habár minden vágyam holtan látni Rachel-t, mellette Urameshivel meg Kuwabarával, de azért nem ágazott le ilyen hamar a szerencse csillaguk.

 

- Ha jól tudom Rachel odaadta neked a parfüm maradékát, tehát ha elmúlik a hét te újra a régi leszel.

 

- És te el is hiszed, hogy mindet ideadta? – szemével az íróasztalra tévedt, majd visszaugrott az ablakhoz

 

- Szerintem van még nálla egy-két hajszál veszély esetére. De te mire céloztál, amikor a gyilkolásaim időpontjáról faggattál?

 

- Hallottad, hogy mi lesz holnap?

 

- Nem.

 

- Holnap lesz az éves rókavadászat.

 

Hiei majdnem leesett, mikor meghallotta. Szája szélén egy eltévedt mosoly csapott fel, aztán visszavette a szokásosnak mondható érzéketlen nézését. Szíve mélyén már nagyon várta következő reggelt, ami egyeseknek lassan, másoknak túl hamar köszöntött be. Hiei dörömbölésre ébredt. Yusuke és Kazuma álltak az ajtó másik oldalán. Még sötét volt kint, és Hiei nem várta őket, pláne mivel ők ketten folyton utolsónak ébrednek. Most viszont ott álltak és alig várták már, hogy Hiei ajtót nyisson.

 

- Szia Hiei, Kurama fent van már? – kérdezte jókedvűen Yusuke

 

- Kurama?

 

A démon akaratlanul is a rókaszellem ágya felé nézett. Az ágy üresen állt a szobában.

 

- Csak azt ne mondjátok, hogy meglepett tieteket a távozása – mondta hidegen Hiei.

 

- Dehogy, éreztem, hogy nem marad. Vajon hova ment?

 

- Urameshi, te ne gondolkozz, azt nem neked találták ki. Biztos a városba, ott legalább nyugta lesz.

 

- Kuwabara te még hülyébb vagy mint voltál, Kuramára biztos nem vadásznának.

 

- Nem is mondtam kertitörpe azt, hogy vadásznának Kuramára, hisz ember kinézete van.

 

- Ha a te fajodat öldösnék sport képpen, te mit tennél?

 

- Ez olyan barom kérdés volt, mint te magad Törppicúr.

 

- Menjél rágjál kórót Szamár, csak ügyelj nehogy az istálló közelébe tévedj. Még a végén téged is felnyergelnek.

 

Yusuke már a földön készült break-elni annyira nevetett, Kuwabara és Hiei pedig szokásukhoz hívően vicsorogtak egymásra. Kuwabara feleszmélt, meglátva Yusukét. Elkapta Hieit és súgott neki valamit. Hiei viszont nem strapálta magát halkan beszélni.

 

- Mi az, hogy Törperős, ez Ügyi-fogyi, nem látod?

 

Yusuke kipróbálhatta a Zorróban látható jelenetek egyikét. Hiei kihajította a szobából, Yusuke megcsúszott a nedves cserépen és legurult a tetőről, egyenest egy felnyergelt lóra, ami megvadult és lehajította magáról. Yusuke meg mert volna esküdni, hogy kicsi rókákat lát a feje körül szaladgálni, csillagokkal tűzdelve. Nagy nehezen felszenvedte magát és középső ujját mutatva felkiálltott.

 

- Hiei, csak egyszer gyere le! Felrúglak a Holdra!!!

 

- Na mit mondtam, Ügyifogyi a javából.

 

- De te is meg lehetsz elégedve a neveddel, Törppicúr.

 

Yusuke elkönyvelhette azt a napot élete egyik legrosszabb napjának, talán még rosszabb volt, mint a Toguro vagy a Senshui elleni harcok napja. Kuwabara nagy pofája miatt, Hiei őt is kihajíttta és Yusuke volt pont Kazuma árnyéka alatt, mielőtt becsapódott volna, mint egy bomba. Yusuke nem bírt fel sem állni egész nap, July és Kuwabara otthon maradtak mellette. Sam csak megszokásból ment, Hiei meg nem akart pont a két hülyével együtt maradni. Nem tartott Sammel, mivel Rachel is az apjával tartott. Inkább egy kissebb erdőben gyakorolt. Nagy kiáltozásra lett figyelmes. Sam-hez sietett. Egy összeszakadt ruhájú férfi sokkos állapotban ült a földön. Hiei nem volt elég figyelmes és elég közel került Rachel-höz. Rachel most nem szórakozott a démonon.

 

- Mi történt? – kérdezte Hiei a lányt

 

- A pasas esküszik, hogy egy fehérróka, öt farokkal egy rókacsapdát formált növényekből és ráengedte. Valahogy hihetetlen. Én csak egy személyt ismerek aki befolyásolni tudja a növényeket, de az nem bántana embereket.

 

„Úgy látom Kurama mégsem mondott el mindent a múltjáról” – gondolta Hiei.

 

Lövések zaja zavarta meg a csendet. Abban a helyzetben mégcsak feltünő sem lett volna, ha nem dördül el annyi. Mindenki a lövések irányába sietett. Hiei volt a leggyorsabb. Meglátta Kuramát, ahogy az felaggat két embert lovastól és kutyástól egy-két fenyőre. A róka vigyorogva lécelt le. Véletlenül belebotlott Hiei-be. A démon dühösen nézett rá. Kurama visszaalakult.

 

- Mit művelsz itt? – förmedt rá Hiei

 

- Nem tartozok válasszal senkinek. Egyszerűen azt teszem amit akarok. A nagyobbik baj az, hogy nem érzem már azt a szellemi aurát ami idecsalt minket.

 

- Tegnapelőtt szívódott fel, ne is említsem a Rachel miatti tompaságomat.

 

- Nagyon gyors...akárcsak te.

 

- Volt ideje eltűnni. Eddig nem is foglalkoztunk vele. Ti is csak rajtam szórakoztatok.

 

- Ma rajtam szórakoztok – Kurama hangja kissé változni kezdett, mivel átalakult Youko- vá –, élvezzétek ki ezt a ritka pillanatot, mert én is élvezem.

 

- Kurama ne csináld már, még Kuwabara is átgondolja amit csinál, mégha agya nincs is hozzá.

 

Hiei fejcsóválva nézett a fák közé. Kis idő elteltével már tisztán hallatszott a patkódobogás. Rachel tűnt fel. Kishíján leesett a lováról. Youko meg ölbetett kézzel nézte. A lánynak hamar leesett a tantusz.

 

- Kurama...te vagy az? – kérdezte a szellemtől

 

- Nem, a húsvéti nyuszi nagytestvére. – vágta rá Kurama, közben elkapta Hiei vállát, hogy ne tudjon a lányhoz menni.

 

- Ugye nem te vagy az a fehér róka amiről az a férfi beszélt.

 

- Az ötfarkú ezüst rókaszellem?

 

Hiei egyből Rachel hátához ugrott, mikor Kurama átalakult. Kurama szemében valami ilyesmi rajzolódott ki: „Fellógassalak titeket is karácsonyfa dísznek?”

 

- Ő...jobban nézel ki Suichi-ként...egyébként valami Koenma szólt, hogy keresselek meg titeket. Ő csak úgy feltűnt, majd eltűnt. Valami templomról hablatyolt, meg Genkai-ról. Az az öregasszony akivel Japánban találkoztam?

 

Hiei amint meghallotta Rachel szavait, mintha kupán vágták volna, kijózanodott és Kuramával versenyt futva siettek Yusukéékat felszedni. Mind a négyen egy kis csalással visszatértek Genkai templomába. Szokatlanul nagy csend fogadta őket. Mindannyian halálra rémültek, mikor beléptek az ajtón. A szoba teljesen fel volt forgatva, minden ablak be volt törve. Hatalmas harc folyhatott ott nem régen, de ami igazán megijesztette őket, az a friss vérszag volt.