Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Viszlát vadnyugat

 

Kuwabara a fa tetejéről nézte ahogy Hiei távozik Botan és a cumis társaságában. Még várt pár percet, és csak azután mert lemászni a többiekhez, viszont nem számolt Kuramával, aki elkapta a fiút és felpofozta. Yusuke vérző orral ugyan de különválasztotta őket, vagyis elhúzta Kuwabarát Kurama közeléből. Szegény Kazuma kikelt önmagából, szörnyen felidegesítette Kurama pofozósdija. Mindeközben feltűnt Sam is a közelben. Odaviharzott Kazu elé és fenyegetően szólt Kuramára.

 

- Suichi! Amíg az én házamban nyaralsz, ameddig az én ételemet eszed, amíg az ÉN levegőmet szívod, addig hozzá ne merj érni ehhez a gyerekhez – bökött szemöldökével Kazura.

 

- Öreg, tegnap még okot sem találva felképelted, most meg foggal-körömmel véded? – csodálkozott Yusuke

 

- Én beleőrülök ebbe a sok hülyeségbe. Yusuke...Ku...Kuwabara – ezt valami leírhatatlan undorral mondta ki –, pakoljatok, megyünk vissza Japánba!

 

- Édes fiam, én leszek a legboldogabb ha nem botlok többet belétek, aki úgy viselkedik a lányommal mint ti, azt remélem megeszi a városi fene. De ha már a fenénél tartunk, nem tudjátok, hogy hova tűnt Jim? July boldog lesz ha eredmények nélkül távoztok.

 

- Hú, de megenném... – csóválta fejét Kurama

 

- Mi? Fiam mondd angolul, mert a kínai nem erősségem.

 

- Ha ma nem eszem meg veled együtt Kuwabara akkor soha... – mostmár angolul folytatta –, ha Jimről akarsz megtudni valamit kérdezd Rachel-t, ő többet tud minderről.

 

Yusuke és Kazu leesett állal követte a kicsit ideges Kuramát. Alig várták már, hogy beérjék Kuramát. Valahogy csak Hiei miatt tudták elképzelni Kurama dühét. Kérdezték is tőle, hogy van-e köze a démonhoz a fenemód feltört idegességnek, de Kurama tőle szokatlanul csupán a vállát vonogatta válaszképpen. Beviharzott a konyhába. Majdnem egy órát bent töltött, amiből húsz percig a hajában kutatott valami növény után. Egy hosszúkás, világossárga szárú, zöldes-barna levelű, leginkább fenyőághoz hasonlító növény volt, amit felaprított, megpirított, egy turmixba öntötte, vízzel együtt és összekeverte. A végeredményt pedig egy pohárba töltötte és kivitte Kuwabarának.

 

- Nesze, idd meg – mondta undorodva.

 

- Én ezt a trutyit meg nem iszom.

 

- Nem akarod, hogy lenyomjam a torkodon?

 

Még Yusuke is megijedt, ahogy Kurama szeme kezdett sárgulni. Kuwabaráról nem is beszélve, úgy behúzta az italt, mintha a legfinomabb üdítő lett volna.

 

- Nem is rosz – törölte a száját Kazu.

 

- Máris másabb... – nyugodott meg Kurama

 

- Nem is mondtad hogy van ellenszer... – nézte Kazut, és kérdezte Kuramát Yusuke.

 

- Rachel megérdemelte amit kapott. Kuwabarán is még szórakoztam volna, de már a megfojtásán tanakodtunk Hiei-el – ekkor kinézett az ablakon. – Úgy nézem megérkezett az eltűntnek hitt fiú.

 

Nem tévedett. Jim szállt ki egy autóból. Rachel színlelt örömmel ugrott bátyja nyakába. Sam és July könnyeikkel küszködtek. A fiú azzal a mesével jött, hogy azok a gengszterek rabolták el, akiket a négyes gyilkolt le, és a tűzben tudott megszökni. Mindketten elhitték neki, az összes ismerőssel együtt. Sam az tolsó estén bekopogott Kurama szobájába. A fiú épp a bőröndjét zárta le. Az öreg zavarban volt. Kuramán nem látszott semmilyen érzelem.

 

- Suichi – szólalt meg az öreg –, nem akartalak úgy leordítani a réten, de Kazuma nem érdemelte meg, hogy úgy beszélj vele.

 

- Fátylat rá. Igaz ami igaz, nem volt szép tőlünk, hogy olyan ellenségesen viselkedtünk Rachel-lel.

 

Kurama az ajtóhoz lépett. Készült kinyitni az ajtót, de Sam visszacsukta. A róka szellem az öreg tekintetét pásztázta.

 

- Nagyon hasonlítassz Jim-re – mondta a földet kémlelve Sam –, mindig is tudtam, hogy Japánból vagytok, csak tudod jól esett idegesíteni benneteket, főleg téged...kár, hogy Hiei nem maradt még egy kicsit, tényleg a szívembe zártam, mégha olyan bunkó is volt a legtöbbször. A fene essen bele, nem megy ez nekem – és megvakarta őszülő haját. – Hülyén hangozhat, de a lovam azért kapta a Suichi nevet, hogy emlékezzek rád...az már mellékes, hogy a haverokkal mennyit szórakoztunk azon, hogy nem tudtuk biztosan a nemedet...én még mindig esküdnék arra, hogy lány vagy. Most négyszemközt vagyunk, nyugodtan bevallhatod, hogy lány...

 

- Akkor sem mutatom meg a bizonyítékot – vágott az öreg szavába Kurama.

 

Yusuke és Kazu meglepődve léptek ki szobájukból. Nem sokat látták Kuramát nevetni. Rachel és July lent várták őket. Jim-től a lépcsőnél búcsúztak. Kurama egyenest Rachel mellett állt meg.

 

- Hallottam, hogy csináltál Kuwabarának ellenszert... – mondta kicsit elpirulva Rachel

 

- Igen. Neked nem csináltam, de téged szívesen várunk Japánba. Mihamarabb látogass meg minket.

 

- Köszönöm a meghívást...bár az ellenszernek jobban örültem volna....jobb ha Kuwabara nem tudja meg az igazságot.

 

- Még kihasználhatjuk a helyzetet – szólt közbe Yusuke. – Tényleg várunk Japánba, Hiei-nek nem ártana még pár romantikus éjszaka...

 

- Ó, ha már Hiei-nél tartunk, ezt üzenem neki.

 

Átkarolta Kurama nyakát, és egy forró csókot lehellt a fiú ajkára. Kuwabara eltakarta Sam szemét, mire July elnevette magát. Yusuke egy elégedett mosollyal díjazta a látottakat.

 

- Megnyugodhatsz Rachel, megvárom amíg Kurama átadja az üzenetet – kacsintott Yusuke

 

- Na menjünk! Nézzük meg mi van Hiei-el – sóhajtott Kuwabara.