Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8. Hanát összetévesztik valakivel, Kimi ihletet kap, Shigi pedig legrosszabb rémálmát készül átélni

 

Vörös fátyolba bújt a hallgatag erdő, ahogy a nap utolsó sugarai végigfutottak a levelek között. A repülőgép környékén azonban nem állt meg az élet. Mónika el kezdte átnézni az irányítófülkét. A feltételezettnél is nagyobb volt a kár. Több alkatrészt, ahogy megfogott, egyszerűen porrá esett szét.

- Shino! – kiáltotta, mikor lépteket hallott.

- Igen Mónika-san?

- Ha ráérsz gyere be egy percre. Olyat mutatok, amit még én sem hinnék el, ha nem a saját szememmel látnám.

A férfit érdekelte, hogy mi lehet az a rejtélyes valami, ezért bement. A lány a műszerfal mellett állt. Intett a férfinek, hogy menjen oda. A lány nem ért semmihez, csak megkérte Shinót, hogy nyomja meg egy parányit a kormányt. Az úgy is tett. Amint hozzáért, a kormány alól por hullott ki és mintha homokból lett volna, úgy zuhant le, porrá hullva. Egyedül csak a műanyag részek maradtak meg belőle.

- Hisz jóformán hozzá se értem... – jött ki a férfiból.

- Én is ilyen képet kevertem, amikor hozzákezdtem a javításnak. Semmi, ami fémből készült nem maradt egyben.

- De hisz Hana az előbb vitte el a motort, annak semmi baja nem történt...

- Tudom, én magam néztem át, csak a repülőnek van baja, de annak aztán dögivel. Shino, nem akarlak megijeszteni, de tartok attól, hogy ez a fémkaszni már nem száll fel többet...

- Mónika... neked véletlenül nem kellene készülj az útra....Taruma kisasszonnyal és lelkes barátnőivel?

- Jaj Shino-kun, ne is juttasd az eszembe... ott fogok belehalni, ha én is.... nem is akarok belegondolni.

Mónika a fejére tette a kezét, úgy rázkódott össze.

- Minek kelett vállald? Hana bőven elég lett volna.

- Hát ahhoz képest, hogy az unokahúgod, szépen beszélsz róla...

- Mintha nem ismernéd őt... biztosan kihúzza magát onnan is, máskülömben meg én is megyek, azt ne hidd, hogy védtelenül engedem be a farkasok odvába.

- Megyek inkább... összepakolok pár holmit, azután megnézem Yanát. Tényleg mit is mondott Taruma, kihez viszi a kicsit?

- Senkihez... Okuda sensei vállalta, hogy ügyel rá, meg persze arra a Hatsui nevezetűre is. Esküszöm, mintha összenőtt volna az a két gyerek. Mindig együtt vannak.

- Az a jó Legalább már nem mennek a folytonos sírásukkal Hana-chan agyára.

- Tényleg vajon mit csinálhat most?

- Katonákra vadászik.

- Hmm...nem hinném, bár ki tudja... felelt Shino, majd távozott a kabinból.

A roncstól távolabb, egy nagyobb tisztás fehérlett az este félhomályában. Az érintetlen hórétegen csupán néhány nyom látszott, az se emberi lábnyom volt. Egyetlen keskeny csík, mely átszelte a tisztást. A nyomot követve a közeli szakadék előtt végre láthatóvá lett a jármű, mely a nyomot hagyta maga után. Egy sötét színezetű motorbicikli állt egy magasabb fa alatt. A színe kékes árnyalatúnak tetszett, de pontosan nem lehetett volna megmondani, a sötétség miatt. A kétkerekű jármű körül mocorgás hallatszott, majd kis idő múlva három árnyék vetődött a motorra. Mindhárom alak vastagon fel volt öltözve, köszönhetőleg a hideg időnek. Az egyik alak a motorhoz lépett. A másik kinyújtotta a kezét és odakiáltott neki:

- Tomite, ne csinálj bolondságot! Ki tudja mi az a szörnyeteg!

A megszólított egy pillanatra hátra nézett, de csak azért, hogy „hallgast” intsen az illetőnek. Ekkor a harmadik fél is megszólalt, lágyan csengő hangján.

- Hikitsu san-nak igaza van, nem kéne azt a valamit piszkáld.

- Firuka, legalább te ne legyél már ilyen kishitű. Úgysem tűnik élőlénynek így közelről.

Tomite meg is lökte párszor a motort, majd büszkén hátranézett és odahívta a többieket is.

- Látjátok megmondtam, ez valami masina lehet. Semmi esetre sem egy élőlény.

- Rémisztő ez a szem az elején... – nézte a lámpát Firuka – olyan morcosan tekint rám.

- Pedig tényleg nem élőlény... vajon azoké lehet, akikről Inami mesélt? – mondta Hikitsu

- Valószínű... – felelte Tomite, közben a kéziféket nyomogatta.

- Fiúk! – kiáltott nekik Firuka – nyomokat találtam. Még ilyen recés cipő vagy csizmanyomot még sosem láttam, de emberé kell legyen, az már biztos.

A fiúk otthagyták a motort és a fáklyát tartó lányhoz igyekeztek. A nyomok a szakadék felé vezettek. Eldöntötték, hogy megnézik, ki is sétál egy olyan veszélyes helyen, egy olyan kései órában. Ahogy mentek, Hikitsu megállt egy pillanatra. A magasba emelte fejét és csendben figyelt. Tomite mellé lépett.

- Mit nézel?

- Érzitek?

- Mit? – vágták rá kórusban.

- Feltámadt a szél...

Mindhárman ugyanarra gondoltak. Mostmár nem a nyomokat követték, hanem az erős légáramlat felé mentek. Tudták, hogy Uruki kell legyen. Normálisan nem keresték volna, de a fiú, már vagy két hete ki sem moccant a szobájából, pontosan azóta, mióta olyan durván visszazavarta Takikót a saját világába. Ahhoz képest, hogy a Windlady-t kutatták, valaki másra bukkantak. Lófarokba kötött hosszú fekete haja és fekete kabátja, ami alól egy kardhüvely kandikált ki, csakis egy embert tudott eszükbe juttatni. Firuka dühösen súgta: „Méghogy az erdő visszatartja! Átkozott gazember...”. Váratlanul Uruki szállt le mellettük. Összezavarodottan nézett a többiekre.

- Valami nem stimmel – szólalt meg.

- Mégis mi?

- Haagasu szaga valahogy másabb volt eddig... most mintha parfümöt, vagy valami illatósítót használna...

- Talán csak azért, hogy ne vedd észre.

- Firukának talán igaza van, de nektek ez a fickó nem tűnik kicsit alacsonyabbnak?

- Tomite – szólalt meg Uruki, és még fejbe is verte a seishit -, mondj még egy személyt, aki szíjjal takarja el az arcát.

- Igaz... – nézte meg jobban az illetőt Hikitsu – ott ívelődik át a szíj, hátul a fején. Csakis Haagasu lehet, de mit keres itt?

- Majd én megkérdem tőle!

Uruki, ahogy a többiek is, eddig halkan, szinte súgdolózva társalogtak, azonban most Uruki jó hangosan folytatta mondanivalóját.

- Hé Haagasu, ne arra keress, itt vagyok a hátadnál! Takarítsd ki az orrod!

Nem úgy tűnt, mintha megijesztette volna az alakot. A fekete hajú figura kabátja alá, az oldalához nyúlt. Két pisztolyt rántott ki alóla, és azokkal a meglepikkel fordult szembe a négy emberrel. Uruki körül egyből leállt a szélfúvás, ahogy meglátta a Haagasunak hitt egyént. Arcán nem bőrszíj kereszteződött, ahogy ők azt hitték, hanem a szemén volt egy infravörös szemüveg, mellyel a tájat figyelte. Ennek szíja ívelődött át hátul a fején. Tomite teljesen elpirult, amikor a lány levette a szemüveget. Fél kezében azonban még mindig ott állt a pisztoly, ami egyenest hőseinkre szegeződött.

- Ne próbáljatok meg hősködni... Nem tudom, hogy kit kerestek, de mint látjátok én nem vagyok az az illető. Most pedig elmegyek. A tárban pedig húsz töltény van, úgyhogy ne próbáljatok hősködni, mert nem a lábatokra fogok célozni.

Elindult a motorja felé. Firuka áttörte magát a fiúkon és a lány után kiáltott.

- Állj meg, kérdezni szeretnék valamit.

- Nem vagyok jó beszélgetőpartner, és nem érdekel, hogy ti kik vagytok.

Azzal abba is hagyta a beszédet. Szépen elsétált a mocijáig és elment. Az ottmaradtak csak néztek egymásra. Uruki volt a következő aki távozott, hasonló modorral, egy szó nélkül. Firuka a két pasira nézett.

- Menjünk vissza a faluba. Nemsokára méghidegebb lesz, és még a végén keresni fognak minket.

- Eggyet értek – bólintott Hikitsu – bár bevallom az érdekelne, hogy ki volt az a nő...

Kérdése költői maradt. Ők is távoztak a tisztásról. Tomite még utoljára a messziből fehérlő hegyek felé nézett, majd utolérte társait és visszamentek a faluba. Erről az incidensről aznap nem is beszéltek senkivel sem.

A faluból is látni lehetett az erdőn túl levő tábornak a fényeit. Az óriási táborban épp melegedtek a katonák. Hiein épp a következő napi őrséget beszélte meg a katonákkal, amikor váratlanul berontott Haagasu. A férfi, mint mindig most is komoran hajított az alkapitány elé két levelet.

- Egyiket Temdan-ou, a másikat a koronahercegetek írta. Holnap az egész sereg Touran külvárosába kell jöjjön.

Hiein felemelte a leveleket, majd odakiáltott a kijárathoz legközelebb űlő katonának.

- Szólj Shiginek, hogy jöjjön ide. Jó lesz ha tudja, mikor jön a kutou-i küldöttség, hogy tudja fogadni őket...

- Látom nem értetted meg amit mondtam. A két uralkodó egyértelműen megírta, hogy az EGÉSZ sereg hivatalos az Örömtanyába! Tegiru-ou már ideküldött száz zsoldost, akik már körbevették az erdőt. Egy napig biztosan nem fog onnan kijutni egyetlen ember sem.

- Haagasu-nak igaza van... – lépett be Shigi, kifejezetten rosszkedvűen – már olvastam Hakei-sama levelét... Az erdőt jól képzett zsoldosok vették körül, akik mindenkit leölnek aki onnan kilép, amíg mi...élvezkedünk.

Utolsó szavát hihetetlen undorral köpte ki a száján. Haagasu látva, hogy végre megértették a feladatukat, távozott. Shigi kiadta parancsba az összes katonának, hogy pakoljanak. Ezután ő is kiment a sátorból. Az istállóba sietett, megnézni a lovát, ami kicsit megfázott a hidegnek köszönhetően. Az állatnak már nem volt baja, ezzel szemben Shigi csak úgy sütött a dühtől. Hiein-t is majdnem kettécsapta ostorával, amikor hozzászólt.

- Shigi, megbolondultál! – fakadt ki Hiein, miközben a földről tápászkodott fel.

- Máskor ne mászkálj a hátamnál, ha kedves az életed!

- Nem úgy volt, hogy te és még néhányan, köztük az a hokkani seishi is maradtok és tartjátok a frontot?

- Olvastad a levelet nem? Hakei-sama világosan megírta, hogy minden katonának ki kell kapcsolódnia, ezután a jéghidegben  eltöltött szolgálat után...

- De ha jössz... akkor mit kezdessz ott?

- Felviszek egy lányt...és valószínűleg kiejtem az ablakon, vagy a bolond szajha véletlenül a tőrömbe dől... majd elválik milyen halálnemet választok neki.

Hiein elkomorodott, és nem felelt. Ismerte Shigi titkát, így nem is csodálta, hogy ilyendurva eszközökhöz akar nyúlni a fiú. Egy pillanatban aztán valami kuncogásfélét hallottak meg. Az istálló szélénél Kimi röhögött jóízűen. Shigi teljesen elfehéredett, mikor ránézett a lányra. Azt hitte, hogy a lány tudja a titkát és most azon nevet. A hercegnő, ahogy észrevette a két katonát felállt. Shigi és Hiein meghajoltak előtte.

- Mit nevettél hercegnő...? – kérdezte Hiein kissé arrébb húzódva Shigitől, ha ütni akarna a srác, ő azt még időben észre vehesse.

- Bocsánat... csak ezen a tőrbe dőlésen nevettem. Ha a mondás igaz és neked Shigi tőröd van, akkor Haagasu-nak elég kicsi bicskája kell, hogy legyen. Ó elnézést – fordult el előlük – nem illedelmes ilyet mondania egy hercegnőnek...

Shigi szája elé tette a kezét és halkan nevetni kezdett. Hiein is megnyugodott, látva, hogy Shigi is csak tréfának vette az egészet.

- Shigi és Hiein, nézzétek el nekem, hogy kihallgattalak titeket... nem akartam, de épp a közelben jártam.

- Semmi baj Kimi-hime, csak a közeljövőben ne tégy ilyet – mosolygott Shigi.

- De Haagasu bicskáját én is megnézném...oh bocsánat, nem kellett volna bort igyak, az hamar a fejembe száll... de talán egy lánnyal kiengesztelhetném azt a hokkani-t. Nem is rossz ötlet... jaj még alszok rá eggyet... hopszika – kapaszkodott meg Hiein vállában, mivel elindult, de megcsúszott a havon – tényleg nem kellett volna ennyit igyak. Jaj... jó atyám haragudni fog rám...

- Hime gyere, visszaviszlek a sátradba. – karolta át a lányt Shigi.

- És mesélsz amíg el nem alszok? Esetleg bebújsz mellém?

A hercegnő nagyokat pislogott a fiúra, míg Hiein a gerendának dőlve próbálta visszafogni magát, hogy ne törjön ki hahotázásban.