Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. Bonyodalmak a piroslámpás házak táján

 

A nap már lemenőben volt, mikor a kislány újra felébredt. Egyedül Hatsui volt mellette. A vadászgörény kikérezkedett elvégezni a dolgát, de magával „morogta” Okuda professzort is. Ezutóbbi örült, hogy végre kiszabadul a por szagot árasztó repülőből. Hatsui szaladt volna értesíteni a többieket, de a kislány sírni kezdett. Hatsui-nak nem volt szíve ott hagyni. Leült inkább mellé és megfogta a kézfejét.

- Mondd, ugye csak álmodtam... hogy az anyám...halott...

- Nem...

- Miért? Mondd miért? Megígérte, hogy velem marad!

- Az én szüleim is elhagytak... nekem is fájt, de az élet megy tovább... Miko-sama is itt hagyott, de...Hikitsunak igaza van... az élet megy tovább...így lesz jó...

Hatsui meg akarta nyugtatni a kislányt, helyette ő is ugyanúgy felsírt. A kicsi közelebb hajolt a fiúhoz és letörölte a könnyeket arcáról.

- Egy fiúnak nem szabad sírnia.

- Tudom... de annyira egyedül érzem magam.

- Ne sírj, hagyd a könnyeket nekem.

Vékony könnypatak csordult végig a gyermek arcán. Hatsui megtörölte szemeit és szipogva átölelte a lányt.

- Mi a neved? – kérdezte a lányka.

- Hatsui, de te szólíts nyugodtan Zaarának.

- Jó Zaara, én Yana vagyok... tegyünk egy ígéretet...

- Mi-milyen ígéretet?

- Hogy nem sírunk mások előtt... csakis ha kettesben vagyunk.

Hatsui könnyezve bámult a kislányra. Az kitörölte Hatsui szeméből a könnyeket, majd a sajátjából is.

- Ugyanezt a fogadalmat tettem anyuval is... nekem nem szabadna sírjak, hisz nincs mellettem, de te is ugyancsak elvesztetted a mamádat, tehát ugyanabban a cipőben járunk... azt hiszem ezért nem orrol meg rám anyám...

- Biztos nem... köszönöm a bizalmadat.

Megköttetett hát ez a fogadalom a két gyermek között, amelytől mindketten új erőre kaptak. Odakint Okuda professzor észrevette a két nőt a fa törzsén ülve beszélgetni. Gondolta visszamegy a gyerekekhez, nem zavarja meg őket. A kabinja előtt Hanát pillanatotta meg. A lány az ajtóhoz tapasztotva füleit hallgatózott. Okuda szája elé tette a kezét, hogy eltakarja mosolyát. Hana viszont meghallotta a kuncogást és a professzorához sietett.

- Sensei, végre... itt hagyni ezt a két bőgőmasinát, én meg bébicsőszködjek... szép mondhatom...

Kikerülte a professzort, de nem számolt a hátánál jövő görénnyel. A kisállat visítva ugrott Hana karjának. A lány járt egy gyors táncot, amíg sikerült lerázza magáról az állatot. Okuda közben gyorsan bement a kabinjába. Görényke épp csak bejutott, mielőtt becsukta az ajtót. Megnyugodva tapasztalta, hogy a kislány végre nyugodtabban viselkedik.

Amíg Hana kiheverte görényke támadását, addig Enlai egy ásóval a kezében a délutáni harc színhelyére ment, eltemetni a szerencsétlenül járt anyát és a halott katonákat. Meglepődött, amikor odaért. A katonák holtteste egy rakásba voltak húzva és meg voltak gyújtva, míg valaki épp egy sírt ásott, ami mellett egy holttest feküdt, ami lepellel volt lefedve. A nő volt alatta, legalább is a hosszú barna haj alapján Enlai arra következtetett. Közelebb ment megnézni, hogy ki is fogott bele a temetésbe. Shino őszes hajszálait fújta ki a szél. Enlai nem számított a férfira, azt hitte, hogy a gép javításán ügyködik, mintsem sírt ásson.

- Segítsek? – szólt le.

Shino felnézett a hangra. Letörölte homlokáról az izzadságot, majd felelt.

- Semmi értelme, azonnal készen vagyok.

- Miért nem vetetted a nőt is többi hulla közé.

- Ha majd Yana felnő, legalább azt tudja, hogy hol nyugszik az anyja... és te, mit keresel erre?

- Pont azt akartam csinálni amit te most, bár a te ötleted jobb. Ezek a disznók nem érdemelnek jobbat.

Shino bólintott, majd felhajította az ásót. Megkérte Enlait, hogy adja oda neki a holttestet. A fiú felemelte a letakart testet és lenyújtotta a fehér hajú férfinek. Mondott egy imát, amíg Shino kimászott a gödörből, majd mindketten ásót fogtak és betemették a hantot. Arra egy nagyobb követ görgettek, majd Shino elővett egy tőrt, és azt a kőbe döfte. Enlai alig hitt a szemének. A tőr úgy hasította át a követ, mintha csak egy karton dobozba szúrta volna.

Munkájuk végeztével visszamentek a géphez. Az ösvényen, melyen haladtak, két felettébb csinos nő jött velük szembe. Letörten baktattak előre. Amikor meglátták a két fickót, egyből odafutottak hozzájuk.

- Mondjátok jóképű idegenek, nem láttatok egy fekete hajú, idősödő nőt, akinél egy nagy pipa van?

- Te Shino, ezek Tarumáról beszélnek?

A két nőnek felcsillantak a szemei.

- Tarumát mondtál? Ő az, beszélnünk kell vele, életbe vágóan fontos.

- Jól van hölgyeim, jöjjenek velünk.

Enlai kedves modora meghozta a hatását. A két nő odaszaladt hozzá és átkarolva mentek arra amerre a férfiak.

- Mondd szerzetes – búgta egyikük – nem szeretnél egy forró éjszakát egy ilyen szegény teremtéssel, mint amilyen én is vagyok. Olyan jóképű vagy, hogy még fizettséget sem várnék.

Enlai füle tövéig pirult, amikor felfogta, hogy kik is csimpaszkodnak bele olyan vadul. Shino meg felgyorsította lépteit. A pillangók csak addig maradtak a szerzetes mellett, amíg meg nem pillantották Inamit. Akkor mindketten elengedték a fiút és a nőhöz rohantak.

- Inami-san, segítened kell! – könyörögtek kórusban.

- Rikoto, Lina... mit kerestek ti itt? – ölelte magához a lányokat, mintha csak a sajátjai lennének.

- Temdan sama parancsa szerint holnap este ki kell szolgáljuk a hokkani és a kutou-i katonákat. Öt hokkani katona már ma reggel megérkezett, hogy felhúzzanak néhány sátrat azoknak akik nem kívánnak meg minket. Taruma-san nagyon félünk, te vagy az egyedüli aki ezt a helyzetet a kezedben tudnád tartani.

- Én már nem vagyok a ház úrnője, ezt ti is tudjátok, ezen felül a katonák ismernek, tudják, hogy én vagyok Inami. Miattam pedig titeket is leöldösnének.

- De nélküled is meg fogunk halni, a kutou-iak nagyon kegyetlen szeretők hírében állnak!

Az aranyfonatokkal felkötött szőke hajú teremtés Inami karjaiba zuhanva kezdett keservesen bömbölni. Vesztükre, pont abban a pillanatban lépett ki Hana. Egyből nekikezdett a tombolásnak. Kezét szorítva (melyet a görény harapott meg) rohant a lányokig.

- Mi folyik itt? Hát már mindenkinek elszállt az agya ebben a bagázsban? Ennyi bőgőmasinát...basszus, ezek meg már felnőttek... Mona könyörgöm menj be, mert ha te is nekiállsz itt bömbölni esküszöm hara-kirit követek el!

- Szegény lányok nagy bajban vannak. Katonákat kell kielégítsenek, de félnek tőlük...

- Micsoda...? Ezek qrvák?

- Ne nevezz minket így!

- Örömlányok, qrvák, prostik... nem egyre megy, ugyanazt művelitek, ugyebár...

- Mindegy, hogy miknek nevezed őket, ők is ugyanolyan emberek, mint te vagy én, és most nagy bajban vannak!

- Mónikának igaza, van – szólalt meg Shino, aki eddig nem sok vizet zavart ebben a beszélgetésben – a lányok nagy bajban vannak, és ahogy láttam ott a tisztáson, a hokkaniak nem kímélik a nőket sem a gyerekeket.

- És a lányok parancsot kaptak, amit teljesíteniük kell, külömben megölik vagy ami még rosszabb száműzetik innen őket... Ezt nem engedhetem... lányok segítek nektek, de nem én leszek a fogadóhölgy... mint már mondtam engem egyből felismernek...

- Maga madamme volt? – kérdezte Hana röhögőgörcsét próbálva elrejteni.

- Örömlány voltam, akárcsak ők is itt, és nem bántam meg. Nem örömömben kerültem abba a helyzetbe, ahogy ezek a lányok sem, azonban mindig teljesítettem a feladatomat.

- Ez így igaz, Taruma san mindegyikünk példaképe. Amikor fény derült rá, hogy ő Inami, bár nem volt ínyére, de elhagyott bennünket, hogy Genbu papnőjének oldalán megidézhesse a szent szörnyet...

- Elég lesz lányok, ezek az emberek nem idevalósiak, és nem kiváncsiak a történetünkre sem.

- De segíteni azt tudunk... szerintem a fiukák örülnének két különleges falatnak.

- Hana te megőrültél?

- Mona, én megvédhetem a lányokat, ha hallom, hogy baj vannak, te meg... hát te...

- Lányom, te akár lehetnél a fogadóhölgy, neki csakis a formalitásokkal kell törődjön, nem kell ágyba bújjon senkivel sem.

- Na Monám...ne pironkodj itt nekem... te akartál mindig kalandokat.

Szegény Mónika füle hegyéig pirult, Inami felajánlását meghallva. Sosem járt még bodélyházban és sosem kivánkózott oda, de ami igazán megrémítette, az a csillogás volt, Hana szemeiben. Végül lehúnyta a szemeit, fújt egy keserveset és alig hallhatóan ennyit szólt: „Legyen... de én nem fekszek le senkivel...”

A két örömlány boldogan ugrott egymás nyakába. Inami, Mona vállára tette a kezét és egy mosollyal köszönte meg a két lány segítségét, míg Shino és Enlai csak néztek egymásra, mint a moziban. Shino alig akart hinni a fülének, bár tudta, ha Hana valamit a fejébe vesz, azt véghez viszi, ha törik, ha szakad.