Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. Kimi lesértődik

 

Kimi hime és lelkes kis csapata egy hóval fedett, keskeny úton vágtattak előre, megnézni mi is zuhant le a hegyek között. Ahogy közeledtek Shigi egyre nyugtalanabb arcot vágott. Egyik pillanatban Hiein jelent meg mellette. Sötét szemeiben tisztán tükröződött Shigi gondterhelt arca. Ha az ember jobban megnézte, ő sem csattant szét a boldogságtól.

- Te Shigi – kezdte mondatát, szinte súgva a szavakat.

- Tessék?

- Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg Taiitsukun erdeje felé tartunk.

- Az út arra vezet.

- Akkor miért is megyünk arra, nem tudunk bemenni oda.

- Ez igaz, de a füst nem látszik pontosan hogy honnan száll fel. Talán megkerüli az erdőt.

- Vagy csak fárasztod a hercegnőt?

- Te nem hátul kellene, hogy felügyeld a csapatot?

- Értem a célzást... megyek már.

Hiein visszafogta lovát, bevárva a többieket, hogy megelőzzék. A hercegnő annyira izgatott volt, hogy még a beszélgetésre sem figyelt oda. Még egy keveset haladtak, de váratlanul egy hótorlasz állta útjukat. Kimi ekkor Shigi mellé sietett.

- Hogy jutunk ezen túl?

- Csak egyféleképpen tudnánk tovább menni, gyalog.

- Egy kis séta senkinek sem árt.

Azzal Kimi leszállt a lováról. Shigi és a többiek nem nagy örömmel, de követték példáját. Hiein alig bírta magát visszafogni. Szívesen hátsón billentette volna az ifjú amazont, de tudta, hogy ez nagy hiba lenne a részéről. A lány pedig egyre vakmerőbben vetette be magát az erdő mélyére. Körös-körül csakis fenyők emelkedtek a magasba. Zöld tüskeleveleik között hófehéren csillogott a fagyott hó. Az ösvény lassacskán egy sziklafal mögé vezette a katonákat. A kis csapat egy pillanatban megtorpant. Madarak szálltak fel a fákról rémülten. A sereg körbeállta a hercegnőt, valami rossztól tartva. A madarak riadtsága nem volt alaptalan, a sziklák tetejéről egy hokkani katona holtteste zuhant a mélybe. Egy fenyőfa legalsó ága fogta meg a testet. Shigi egyből Kimi mellé lépett. Megfogta a lány karját és magával húzta, visszafelé, a lovakhoz. Nyeregbe segítette a lányt, azután ő is felült saját lovára, és csak ezután felelt a lány folytonos kérdezősködéseire.

- Nem kockáztathattam az életedet. Nem tudtam kié lehet a holttest, csak annyit láttam, hogy egy katonáé. Valami ellenség is megbújhatott odafent.

- Értem Shigi, de akkor is felelhettél volna. Nézd már, Hiein meg sereghajtókény érkezett.

- Kimi hime, Shigi – szólt Hiein, majd meghajolt a hercegnő előtt.

- Kiderítettél valamit?

- Hokkani katona, nem találtunk rajta semmilyen vágásnyomot, vagy küzdésre utaló jelet, de a kardja kivonva hevert a földön, nem messze a testtől. Talán meglepte valaki...vagy valami. Azonban annyi bizonyos, hogy a füst Taiitsukun erdejéből indult. Ezt én magam erősíthetem meg. Amikor felmásztam a fenyőre leszedni a hullát, akkor néztem meg. Magasból tisztán látszik.

- És micsoda az a valami?

- Nem tudom pontosan, mintha egy henger lenne, egy világos szürke henger alakú tárgy. Pontosabban nem tudnám meghatározni.

- Oda akarok menni!

- Kimi hime – szólalt meg Shigi, megpróbálva elmagyarázni a tényeket a hercegnőnek -, sajnos ez lehetetlen, abba az erdőbe nem tudunk bemenni. Taiitsukun védi, és ő egyetlen kutou-it sem enged oda be.

- Ez nem jó hír. Nagyon nem jó, de én látni akarom.

- Hime – szólalt mostmár meg Hiein is – hidd el, boldogan megmutatnánk azt a dolgot, bármi is legyen az, de az erdő számunkra tiltott terület és persze az éppségedre is ügyelnünk kell, az a hokkani meghalt és minden bizonnyal, nem magától ugrott le.

- Úgy érzem, hogy itt az én szavam mit sem ér, hát legyen kapitány...és alkapitány. Most az egyszer úgy táncolok ahogy ti fütyültök, de erről az incidensről Hakei bátyám is értesülni fog.

Azzal megfordította lovát és elvágtatott. Dühös volt és hiába sietett Shigi Kimi mellé, a lányt hidegen hagyta a katona minden szava. Így tértek vissza a táborukba. Kimi egyből a sátrába sietett és kiadta parancsba, hogy ne zaklassák, de ha valaki mégis szerencsét próbálna akkor annak a fejét veteti. Shigi a fejét fogta míg Hiein nem nagyon törődött ezzel a „kis kellemetlenséggel”. Ő inkább a sereg dolgaival foglalkozott. Még akkor sem szentelt az ügynek nagyobb jelentőséget, amikor a hercegnő sátrából egy fehér postagalmb szállt fel, Kutou irányába repülve.