Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. A kínosra sikeredett fürdőcskézés

 

Taiitsukun erdejétől nem messze egy kissebb csapat jött ki az óriási Kutou és Hokkan keverékű táborból. Ez a csapat körülbelül egy tucat lovasból állt, akiket Shigi és Hiein vezetett, bár ha jobban belegondolunk Kimi is köztük volt, így akár őt is vehetnénk vezérnek. Nos ez a kicsi csapat egy melegvízű forráshoz igyekezett. Az ottani körülmények sokkal kellemesebbek a hercegnő oktatására. Hiein szánakozva nézte az előtte tajtékozva vágtató pacit, mely a túlsúlyos kisasszonyt cipelte kitartóan. Shigi csupán félszemmel figyelte a lányt, másik szemét mint rendesen a hokkani parancsnokon felejtette, aki véletlenül pont köztük volt, három másik katonájával együtt. Kimi kifejezetten örült annak, hogy a közelében láthatja a férfit. Hiein nem bírta sokáig szó nélkül, Shigi mellé ügetett, hogy súgva tárgyaljon a fiúval.

- Mit keres itt ez a madárijesztő?

- Engem nem zavar.

- Shigi az engem hidegen hagy, hogy mi zavar és mi nem! Mi a fenéért kellett megkegyelmezz annak az idiótának...

- És miért kellett Hakei sama-nak a nyakadba sóznia a kishúgát? Valld meg Hiein, ez a főbajod.

- Hmpf...idióta...

Végignézett Shigin, mint valami véres rongyon, majd sürgősen előrevágtatott. Kimi akaratlanul is fültanúja volt a beszélgetésnek. Tudta, ha nem cselekszik, emberei súgdosni fognak a hátánál, így inkább Shigi mellé ügetett.

- Mi baja van Hiein-nek velem?

- Kimi hime...ne értsd félre a beszélgetésünket...Hiein csak attól fél, hogy kudarcot vallunk Hakei sama színe előtt.

- Tehát nem hiszitek, hogy képes lehetek harcossá válni, olyanná, mint a testvéreim, vagy akár az...anyám...

- Mi mindent megteszünk, és tudom, hogy felséged is mindent elkövet, hogy minnél jobb amazonná váljék.

- Az leszek, ezt az egyet megígérhetem.

Azzal ő is gyorsabb ügetésre fogta lovát.

Távol attól a világtól, Hana nézte az ájultan fekvő szerzetest, szorosan a kabin ajtajának dőlve, fél kezét az övében csüngő pisztolyán tartva. A szerzetes úgy tűnt ébredezik. Hana közben elengedte a falat és pisztolyát a pasas arcába nyomta.

- Figyelj rám jól te nikkel bolha, amíg le nem szállunk, te vendég vagy a gépen. Nem léphetsz ki ebből a szobából, de mindent megkapsz, amire szükséged van. Ne számíts hosszú utazásra.

- Akarod mondani rab vagyok?

- Ne idegesíts fel szerzeteském, vedd úgy, hogy vendég vagy és kész.

- Tökmindegy, hogy minek mondod, rab vagyok és kész. De engem egyáltalán nem érdekel, csak a tekercs. Hol van?

- Biztonságban. A főnöknél.

- És ki az?

- Egy professzor, Einosuke Okuda a neve.

- Einosuke...Okuda...., annak az Okudának a dédunokája.... az író Einosuke Okuda dédunokája? – a szerzetes arcán közben félelem tüze gyulladt.

- Igen az, talán egy rajongója vagy?

- Te magas....ez képtelenség.... figyelj rám, az a tekercs nem maradhat nálla! Életveszélyben van itt mindenki.

Hanát nem hatották meg a szerzetes szavai. Ahelyett, hogy rohanjon a főnökéhez, majdnem lenyomta a férfi torkán a pisztolyát. Hogy mégjobban ráijesszen felhúzta a ravaszt is.

- Na figyelj ide öcskös, hiába riogatsz, én biztosan nem dőlök be a hülyeségednek.

- Akkor csak figyelj.

Hana elfordította pisztolyának ravaszát a fiú fejétől, bár még mindig úgy állt, hogy bármelyik pillanatban lelőhesse, ha a szerzetes hősködni próbálna. Az viszont meg sem mozdult. Csak a fejét fordította a kifelé tartó lány felé:

- Figyelj, ha nem hiszel nekem, jól van... de legalább engedj el.

- Várj, amíg leszállunk.

Hana elhagyta a kabint. A szerzetesegy moccanást sem tett. Még akkor sem, amikor az ajtó újra kinyílt. Hana bácsikája lépett be. Egy tálcát tartott a kezében, rajta ételekkel és egy kisüveg ásványvízzel. Letette az asztalra majd leült a fiúval szembe. Az ablak felé nézett, ugyanarra, amerre a fiú is. Az ember szinte beleolvadta a felhőkbe, ahogy szállt a gép.

- Mi a neved? – kérdezte az őszhajú.

- Meddig tartanak még itt?

- A nevem Shino és ígérem amint leszállunk szabad vagy.

- Enlai, a nevem Enlai. Mikor szállunk már le?

- Még negyedóra, kb....

- Akkor imádkozom, hogy Okuda addig ne nyissa ki a pergamentet.

- Mitől tartassz?

- Semmitől – egy pillanat hallgatás után folytatta -, talán csak attól, hogy az apám jóslata beteljesedik és fiatalon fogok távozni ebből a világból. Ha már az a csinos Rambyno nem hiszi, hogy Takiko unokájának nem kéne az eredeti „Négy szent szörny univerzumát” háborgassa, akkor nem hiszem, hogy bárki...

- Takikót mondtál? Takiko, Einosuke Okuda nagyanyja?

- Aha...

- Mi lesz, ha kinyitja a tekercset?

- Valószínűleg lezuhanunk, esetleg átugrunk egy másik unive..., hé ember hova mész?!

A szerzetes felpattant helyéről, amikor megpillantotta Shinót kirohanni a kabinból. Mivel az ajtót tárva nyitva felejtette, Enlai nem maradt tovább fogságban. Úgy döntött, hogy követi a fura figurát. Utánna szaladt, de alig tíz másodperc elteltével nekiesett a repülőgép falának. Végigfutott hátán a hideg, belegondolva a nyilvánvalóba, miszerint Okuda valószínűleg kinyitotta a tekercset. A gép zuhanni kezdett. Amit Enlai eddig csak feltételezett, a sors valósággá is tette. Az ifjú professzor kinyitotta a tekercset, amiből fényes sugár csapott ki, ami teljesen megbolondította a műszereket. A gép pedig irányítás nélkül zuhanni kezdett.

A fehér csik mellett most még fekete füstcsíkokat is hagyott maga után a repülőgép. Messziről teljesen úgyfestett mintha kigyulladt volna, pedig a fedélzeten nyoma sem volt lángoknak.

A zuhanó repülőgép látványa hátborzongató volt, de még így is sok szemet vonzott magára, főleg olyanokét, akik még sosem láttak olyan szerkezetet. Enlai félelme úgy tűnt, hogy beigazolódott. A tekercs kinyitásával, Okuda professzor megnyitott egy átjárót a Szent Szörnyek világába, amibe az egész repülőgép és legénysége belecsöppent.

A melegvízű forrás mentén épp Shigi tanította kardforgatásra az ifjú hercegnőt. Hiein a forrásban csücsülve röhögte könnyesre a szemeit. Emberei nem tudták, hogy merjék-e követni a példáját. Shigi a tanítás vége felé észrevette, hogy Haagasu és emberei egyszerűen eltűntek. Érthetően zavarta, hogy nem látja merre van a férfi, és Hiein is szuperül szórakozik, fűrdőcskézés közben, emiatt abbahagyta az kardforgatás tudományának tanítását. Azt mondta a hercegnőnek, hogy fürödjön meg, ő hoz egy pongyolát neki, hogy felvehesse, csak épp nem szólt a lánynak, hogy ne okozzon szívinfarktust az embereinek. Kimi ugyanis úgy vélte, hogyha már ő is katona, le kell gyűrje szemérmességét és ugyanott, ugyanakkor kell fürödjön, ahol a többiek. Hiein és csapata így elég kínos szituációba keveredtek. Kimi levette ruháit és anyaszült meztelenül ment be a vízbe. Szerencséjére a gőz nem engedett kilátszani belőle semmit, dehát Hiein még így is halálra riadt, mikor Kimi elindult felé. A kínos helyzetből Shigi húzta ki a kisasszonyt. A forrás másik végéről kiáltott felé. A hölgy odaúszott.

- Felség – vörösödött Shigi arca -, nem kellene így megjelenj alattvalóid előtt.

- De hisz én is egy vagyok közülük.

- De gondolj a rangodra, és arra, hogy nő vagy.

- Tényleg? Nekem úgy tűnt, hogy ezek észre sem vették eddig.

- Jöjj ki kérlek, mutatok egy másik tavat, ott nyugodtan mártózhatsz.

Ahogy mondta úgy is tett. Fogta a hercegnőt és elindult vele, egyenest be az erdő sűrűjébe. A levegő egyre hidegebb lett, majd újra kezdett melegedni. Túl pár nagyobb sziklán elértek egy mesébe illő tavat. Szinte szaunában érezte magát az ember. A termálvíz egyenest a tó alján tört felszínre, így felmelegítve a jéghideg vizet, és buja növényzettel árasztva el a partot. Kimi újra ledobta magáról a ruháit és belevetette magát a tóba.

- Shigi, nem jössz be, egyszerűen kiváló a víz.

- Köszönöm felség, de majd később. Én midig egyedül szoktam fürdeni.

- Ne legyél ennyire szégyenlős...de ahogy gondolod, én mindenesetre semmi pénzért se hagynám ki ezt a lehetőséget.

Kimi boldogan úszott beljebb a gőzölgő tóba. Shigi elmosolyodott, erről a mosolyról legalább el lehetett mondani, hogy nem egy gyilkosság előtti „megnyugtató vigyor” volt. Nem akart ott állni és várni tétlenül, így hát körbe sétálta a partot. Csak ment, egészen addig, amíg rá nem taposott valamire. Érthetően meglepődött amikor lenézett. Néhány összehajtott ruha darabot látott meg a földön. Érthetően fura pofát kevert, amikor meglátta a fekete holmikat. Igazán viszont akkor nézett nagyot, amikor meglátta a legfelső ruhadarab alól kikandikálni egy fekete bőrszíjat. Lehajolt és kihúzta.

„Ilyen nincs... ez Haagasu-é, hogy a fenébe került ide? Csak azt ne mondd, hogy az a seishi is épp most fürdik, pont ott ahol Kimi hime is...”

Shigi megrázkódott egész testében. Kiejtette kezéből a szíjat. Mondhatni kábultan indult a tó felé. A partról hiába nézte, nem vette észre merre lehet az ifjú hercegnő. Lassacskán összeszedte magát és leküzdötte félelmét. Gondolta ha Haagasu is ott van legalább Kimi nagyobb biztonságban lesz. A lány eközben a víz alatt úszott jókedvűen. Egyszerűen nem akart kijönni a vízből, annyira élvezte. Levegőt venni emelkedett fel a felszínre. Kifújta magát és már készült is lemerülni, amikor észrevett valami feketeséget csillogni a víz tükrén. Gondolta megnézi mi lehet az. Odaúszott.

- Jé ezek úgy néznek ki mint a hajszálak... – szólalt meg meglepődve a lány.

Igazán viszont akkor merült el a vízben ijedtségében, amikor a hangjára egy férfi feje bukott ki a hajszálak közül. Kimi teljesen elpirult a férfi szemébe nézve. A lilás kék szemgolyókban szinte elveszett saját aprócska barna szeme. Amint kapcsolt, hogy milyen kínos szituációban van egyből rákiáltott a férfira, hogy bukjon le. Sőt még két kezével be is segített neki. Csakhogy ekkor meg az villant be neki, hogy ígyse lesz jó, hisz így mindenét meglátja a szerencsétlen pasas. Csóri Haagasu erre már szavakat sem talált. Amint kiszabadult a lány kezei közül, azonnal menekülőre fogta. Kimi meg utánna kiáltott.

- Halgass ide te kukkoló gazember, én nem más vagyok, mint Kutou uralkodójának a harmadik gyermeke, Kutou egyedüli hercegnője, melegen ajánlom, hogy kússz vissza és kérj bocsánatot!

A bocsánat kérés is, ahogy a visszamenés, avagy úszás is elmaradt. Kimi dühöngve úszott ki a partra. Shigi már várta. Átnyújtott egy kendőt és elfordult. Kimi megtörölközött és szó nélkül felöltözött. Dühére még Shigi is felfigyelt. Már majdnem megszólalt, de két dolog is közbejött. Kimi figyelmetlenül nem vette észre a lába alatt a seishi ruháit, így átesett rajta.

- Ki az a bolond aki szerte-szét hajigálja a ruháit...álljunk csak meg, ez azé a pofátlan alaké...hoppá...ez a szíj olyan ismerős. Te jó ég, Shigi, mondd azt, hogy ez nem Haagasu-é! – nyomta a fiú orra elé a szíjat.

Kimi szemei majdhogynem könnybe lábadtak. Sírással küzködve rohant el a helyről. Shigi amint egyedül maradt tenyerébe temetkezve röhögte magát halálra. Nem szokott ilyen nyíltan kacagni, de belegondolt a részletekbe... Miután rendesen kinevette magát, Kimi után ment. A lány visszaért Hiein-ékhez. A fiú még mindig megremegett ha a lányra nézett. Félóra múlva már minden készen állt, hogy elindulhassanak. Nyeregbe szálltak, és már majdnem elindultak, amikor valami, árnyékot vetett feléjük. Egy óriási ezüstös fényben tündöklő madarat pillantottak meg, amely fekete füstcsóvát húzott maga után. A messzi domb felé szállt. Néhány ló meg is riadt a „vasmadár üvöltésétől”. Hiein Shigire nézett. Meg se kellett volna szólaljon, kérdése az arcára volt írva.

- Mi volt ez?

- Nekem úgy tűnt, mintha... Suzaku lett volna... – felelt Shigi.