Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. Eszmecsere

 

Fuukin háza nemcsak kívülről, de belülről is szemetgyönyörködtető látványt nyújtott. Pirosra festett, megmunkált csillárú lámpák csüngtek a plafonról. A folyosón rengeteg szobanövény tisztította a levegőt. Gyöngyfüggönyök takarták el a szobákat egymástól, de hátuk mögött ott álltak az ajtók is, amik most meg voltak nyitva. Kellemes virágillat terjengett az egész épületben. A hosszúkás épületben egyetlen folyosó kötötte össze az összes szobát, melyet akár kulcsra is lehetett zárni, ha az ügyfél azt kívánta. Az ember lába kétszer is elzsibbadhatna, amíg végigjárja az egészet. A hosszúkás épületben csakis munka idején fordultak meg a lányok, azonnal a piros fényben úszó lak mellett állt egy másik ház is. Ez jóval kissebb és feleannyira díszes volt. Ott laktak a lányok. Az udvar most nyitva állt, pedig legtöbbször zárva volt az idegenek szeme elől, azonban most sok vendéget vártak. Az örömtanya melletti területen most sátrak álltak, és már néhány katona is feltűnt, bár ezek még nem az estére készülődtek. A kissebbik házban Hana végzett épp a fürdéssel. Taruma segített neki kitörölni a hajából a vizet. A lány szótlanul ült a padon. Taruma nem igen tudta mit is mondhatna neki, de azért belekezdett a beszélgetésbe.

- Mióta ismered a barátnődet?

- Monát? Már évek óta. A szülőfalujában ismertem meg. Felbérelt a bácsikámat meg engem, miután megbízott egy hazudozó kincsvadászban. Eléggé nehezen sikerült összebarátkoznunk, de végül minden jól sült el. Azután azon kaptuk magunkat, hogy folyton együtt lógunk.

- És a szüleid?

- Meghaltak.

- Részvétem.

- Köszönöm, de máskülömben úgysem ismertem őket. Kicsi voltam amikor a baleset történt. És te? Mióta éltél abban a faluban?

- Óh nem rég, tudod egy Takiko nevű lányt segítettem, Genbu no mikót, de ezt jobb, ha jelen helyzetünkben nem emlegeted fűnek-fának.

- Ennyire megbízol bennem?

- Nem is benned, talán a te Monádban, kedves és őszinte teremtésnek tűnik.

- Az is. Még a légynek sem tudna ártani, hisz láttad, azt a bolond görényt is úgy megszerette, hogy majdnem sírt, amikor el kellett váljon tőle, a gyerekről már nem is beszélve.

- Ó igen, a kicsi Yana, azért érdekelne, hogy mit akarhattak tőle Haagasu emberei.

- Haagasu? Ismerős ez a név. Ki a fószer?

- Tessék?

- Ki ez a Haagasu nevű figura?

Taruma sóhajtott eggyet, majd lehúzta végleg a lány hajáról a kendőt. Rázott eggyet azon, majd elindult kifelé, hogy kiterítse. Hana utánnafordult.

- Taruma! Már tudom honnan volt olyan ismerős az a név. A barátaid vele tévesztettek össze!

Inami végül megállt és a lány felé fordult. Abban a pillanatban nyílt ki a fürdőszoba ajtaja és lépett ki rajta Mónika. Inami ekkor odakiáltott a lánynak, hogy maradjon egy helyben, amíg ő visszaér. Gyorsan kiszaladt a levegőre és felterítette a kendőt az eresz alá, majd vissza sietett a lányokhoz. Ott találta őket, ahol hagyta. Valamiről beszélgettek éppen.

- Nem tudom – mondta Mónika -, nem figyeltem meg, de ha te tükröződni láttad lehet rá esély.

- Miről van szó?

- Hát Taruma-san – felelt Hana -, egy egész riasztó dologra lettem figyelmes. Az időjárás alapján ez a földrész egy közeli jégkorszak felé néz.

- Ezt honnan veszed?

- Az emberek elpanaszolták nekünk – kezdte Mónika -, hogy évekkel ezelőtt nagy aszályok sötöprtek végig, most pedig egyre hosszabbak a telek és egyre hidegebbek, ez csakis azt jelentheti, hogy hamarosan minden meg fog fagyni itt, Hokkan területén.

- Ez csak feltételezés, ugye?

- Igen.

- Akkor nem lesz belőle semmi. Máskor is voltak ilyen hidegek.

- Engem úgysem érdekel, mi úgyis hamarosan távozunk innen, ugye Mona?

- Aha, persze csak ha sikerül helyrepofozzam azt a porkasznit, amit régebben még repülőgépnek neveztek.

Ajtónyitás zaja hallatszott távolról. Ez nem szakította volna félbe a beszélgetésüket, ha egy ismerős hang nem kiállt oda nekik:

- Móni, Hana! Vendégünk érkezett!

Hana felállt és a hang felé nézett. Enlai tűnt fel hamarjában. Kezeit hátratéve állt meg a lányok előtt.

- Mit akarsz fajankó? – förmedt rá Hana.

- Hiszed-e vagy sem kung-fu lady, de valaki nem bírta ki, hogy ne lásson téged. – majdnem a lány arcába hajolt.

- Csak azt ne mondd, hogy az az agyalágyult pisis idáig követett!

- Ugye most nem Yanáról beszélsz? – lépett Hana mellé Móni.

- De igen, milyen más pisisről hablatyolnék itt neked?

- Monica-chan ne fáraszd magad, mivel nem a kis cukorfalat tévedt erre, de azért Hana-san közel járt hozzá. – előrenyújtotta kezét, majd folytatta – parancsolj szép hölgy, a barátod üdvözöl.

Kezéről Yana vadászgörénye szaladt le. Megállt Hana orra előtt, még mindig a szerzetes kezén állva. Rámorgott a lányra, közben még a szőrét is felborzolta dühében, azonban végül Mona vállára ugrott és körbeszaladt a lány nyakán, majd egyenest lefelé Mona karján. A lány boldogan szorította magához a kisállatot. Szinte hihetetlen volt látni, hogy az a vadállat milyen békésen pislog a lány kezeiben.