Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. fejezet

 

 Míg Kuwabara és Kurama legyőzték saját ellenfelüket, a malacképű Raidont, Kotono is komoly harc elé nézett. De ez nem a szokásos értelemben vett küzdelem volt. Itt saját magát kellett megvédenie, mégpedig úgy, hogy az ellenfelében se tegyen kárt. Hiei ráadásul a legkisebb mértékig sem harcolni akart vele, sokkal inkább valami mást, de azt aztán nagyon.

 

Történetünk ezen szálát az ajtó becsapódásánál szakítottuk meg, tehát célszerű innen folytatni. Lássuk hát, hogy mi történt abban a rejtélyes hátsó szobában!

 

Hiei berúgta az ajtót maga mögött, miután belépett, a karjában Kotoval. A lány igyekezett minél szenvedélyesebben csókolni a tűzdémon száját, hogy az csak lassan tudjon haladni vele. A helyiség kicsi volt, valószínűleg az őrök hálótermeként funkcionált, vagyis néhány ágyon kívül semmi nem volt benne. Ez azt jelentette, hogy mindössze néhány méterre állt a legközelebbi ágy az ajtótól. Mégis beletelt vagy öt percbe mire eljutottak addig, hogy a fiú az ágyra dönthesse a démonlányt. És Kotono még akkor sem hagyta magát olyan könnyen, enyhén ellökte magától Hieit és felült. A tűzdémont ez úgy tűnt nem igazán zavarja, mert csak folytatta a lány csókolgatását. Na persze nem sokáig hagyta a helyzetet így, néhány perccel később erélyesen hanyatt döntötte Kotot és fölétérdelt. A kezével már egyre vadabbul igyekezett bejutni a démon felsője alá, de az, a lehető legészrevétlenebbül, próbálta eltéríteni a szándékától. De miután Kotono már vagy az ötödik erre tett kísérletét hiúsította meg úgy, hogy kissé elfordult, esetleg óvatosan ellökte, vagy lefogta a kezét, már elveszítette a türelmét. Idegesen felmordult:

 

- Mi van már? Mi a fene bajod van?- és durván megtette, amit akart. Koto érezte, hogy most már itt az ideje, hogy taktikát váltson, tovább nem képes fenntartani a látszatot.

 

Határozottan ellökte magától a fiút és felült. Kihasználva a fiú meglepettségét felugrott az ágyról és az ajtóhoz rohant. De nem számolt Hiei gyorsaságával. A tűzdémon ugyanis hamar felocsúdott első döbbenetéből és egy szempillantás alatt utolérte a menekülő lányt. Hátulról átfogta és visszavonszolta.- Csak nem képzeled, hogy csak úgy egyszerűen elmehetsz? Velem te nem fogsz szórakozni!- a démon persze kézzel-lábbal tiltakozott, kevés sikerrel. Hiei ismét az ágyra döntötte és folytatta, amit elkezdett. Ádáz küzdelem vette kezdetét közöttük az akaratuk érvényesítéséért.

 

Eközben Yusuke hosszú folyosót szelt át a csuklyás alak követése közben. Már vagy tíz perce mentek, amikor végre elértek egy ajtót. Az döngve feltárult előttük. Odabent egy hatalmas terem volt, mintha éppen rendezvények szervezésére, vagy arénának találták volna ki.

 

- Nagyszerű! Ez éppen megfelelő hely lesz arra, hogy kitapossam a beled!- motyogta Urameshi, inkább csak magának. Biztos volt benne, hogy ellenfele nem hallotta, amit mondott, ezért lepődött meg annyira, amikor váratlanul választ kapott a kijelentésére:

 

- Jómagam is úgy vélem, hogy ez alkalmas hely lesz a küzdelmünkre.- a sértő megjegyzést úgy tűnt figyelmen kívül hagyta. Mikor beléptek a terembe, minden előjel nélkül fáklyák gyúltak, detektívünk el is tűnődött azon, hogy ez vajon hogyan lehetséges, de végül napirendre tért a dolog fölött. Nem efféle apróságok, hanem csak és kizárólag az előtte álló küzdelem érdekelte. Az ajtó becsapódott mögöttük. Hősünk odakapta a fejét.

 

- Innen nincs visszaút.- hallotta ekkor ellenfele jeges hangját, aki már a vele szemben lévő oldalán állt és farkasszemet nézett vele.- Most már vagy győztesként lépsz ki azon az ajtón, vagy elbuksz. De az a halálodat is jelenti. Nos készen állsz a harcra?

 

- Tőlem kezdhetjük.- Yusuke már támadóállásba akart helyezkedni, amikor eszébe jutott valami és hirtelen fölállt.- De csak még egy kérdésre, ha válaszolnál: ki vagy te és miért idézted meg a kő erejét?

 

- Igazad van, úgy tisztes, hogyha tudod az ellenfeled nevét.- bólintott az.- A nevem Ryuu…

 

„Ryuu? Honnan olyan ismerős nekem ez a név?”- tűnődött Urameshi, de hiába erőlködött, nem tudott rájönni.

 

-… ninja vagyok.- folytatta a különös alak.

 

- Tudom már!- kiáltott fel a detektív felderült arccal.- Te vagy az, aki a követ őrizte, és aki megfékezte, miután ellopták tőle! De Koenma azt mondta, hogy te eltűntél a kővel együtt már vagy 500 éve!- aztán egyszerre minden megvilágosodott hősünk előtt. Ingerülten folytatta.- Szóval te akkor egyszerűen fogtad és a zűrzavart kihasználva megfújtad a követ! Miért csináltad ezt?

 

- Azért, mert ideje, hogy bosszút álljak az emberiségen!

 

- Jaj, ne, már te is kezded?- nyafogott Yusuke.- Miért van az, hogy minden gonosz vagy uralni akarja a világot, vagy bosszút akar állni az embereken? Ez olyan unalmas! Könyörgök, találjatok már ki valami újat!- de Ryuu látszólag teljesen figyelmen kívül hagyta Urameshi megjegyzését, és zavartalanul folytatta.

 

- Te ezt nem értheted! Én arra tettem föl az életemet, hogy megvédjem őket, akár a saját életem árán is. Erre ők mit csinálnak? Az első adandó alkalommal elárulnak! Azzal az ellenséggel paktálnak, akitől annyira védelmeztem őket!

 

- Hé, figyelj, haver! Tudod, azért mert egy csaj átvágott, még nem kéne az egész emberiséget így gyűlölnöd! Minden közösségben vannak szemét egyedek! Még a ninják között is, nekem elhiheted! Találkoztam már párral!- vetette ellen a detektív.

 

- Mondom, hogy nem érted!- a ninja hangja már kezdte elveszíteni hidegségét. Egy kis kétségbeesett harag és némi keserűség vegyült bele.- Itt most nem csak Ray-ről van szó! Bár ő volt az első és egyben utolsó lény ezen a földön, akit igazán, teljes szívemből szerettem, de nem ez a lényeg! Amikor annyi éve visszaszereztem a vörös zafírt egy nehéz csatában, súlyos sérüléseket szereztem, melyek helyrehozhatatlan károkat okoztak a testemben, mint azt láthatod is.

 

Csak árnyéka vagyok régi önmagamnak! Az emberek között próbáltam menedékre lelni, hogy ne találhassanak rám a szörnyek és a túlvilágiak, de ők kitaszítottak maguk közül. Undorodva néztek rám, a megnyomorodottra és eszükbe sem jutott segíteni, bár látták a szenvedéseim és a fájdalmam! Ezért döntöttem úgy, hogy megmutatom nekik, milyen fontos is voltam én, akit eltaszítottak! Rájuk eresztem a legnagyobb ellenségeiket, a szörnyeket, akiktől úgy rettegnek, és akik romba döntik majd a világukat!

 

- Na jó, azt már látom, hogy te komplett őrült vagy, de egyet még mindig nem értek: ha ennyire bosszút akarsz rajtuk állni, akkor, kérdem én, minek vártál erre 500 hosszú évet? Hiszen ha nem vársz ennyit, akkor még bosszút állhattál volna azon a csajon is, aki átvert! - mutatott rá az egyszerű tényre hősünk.

 

- Bár ehhez semmi közöd, de legyen, elmondom. Azért, mert sérült voltam és nem volt elég erőm megidézni a kő erejét, egyrészt.

 

Másrészt a kőnek is regerenálódnia kell két használat között, legalább 100-200 évet, de minél többet, annál jobb, mert annál erősebb lesz és annál erősebb szörnyeket képes az uralma alá vonni. Azon kívül nem akartam, hogy a túlvilág túl korán észrevegye, amikor pedig a kő eltűnt, még néhány évszázadig fokozottan figyelték az emberek világát, hogy hátha felbukkan valahol, és ez keresztülhúzta volna a tervem. És van még egy indok: az, hogy én nem akartam, hogy Ray még az élők között legyen a bosszúm idején. De ezt te bizonyára úgyse érted.- válaszolta Ryuu.

 

- Az igaz.- ismerte el kissé ostoba ábrázattal Yusuke, amire megjelent ellenfele arca mellett a jól ismert vízcsepp. De hirtelen megkeményedtek a fiú vonásai és arca ördögi vigyorra torzult.- Tényleg nem tudom megérteni, hogy lehet valaki ekkora marha, mint te, hogy olyanért vár elismerést az emberektől, amiről azoknak fogalmuk sem lehet! Képzeld nekem se emeltek még szobrot, és nem neveztek el utcát rólam, pedig már vagy tucatszor megmentettem az emberiséget, úgyhogy ennyi igazán kijárna nekem, nem gondolod? Mert én igen.

 

Szerintem, ez lenne a minimum, de mégse kapom meg! Most én is kezdjem el irtani az embereket, mert nem becsülnek meg eléggé, és nem adják meg azt, ami szerintem, kijárna nekem? Na ne! Az igazán nevetséges lenne!

 

- Te semmit nem értesz!- a ninja kezdte elveszíteni a türelmét.

 

- Na és? Teszek rá! Mint ahogy a te lelkivilágodra is! Csak az érdekel, hogy visszaszerezzem azt a követ! Úgyhogy kezdjük már el a harcot!- kiabálta Urameshi.

 

- Rendben.- bólintott az ellenfele.- Akkor rajta!

 

Elérkezett hát a pillanat, amikor Yusuke Urameshi, a szellemvilág detektívje és Ryuu, a ninja, a vörös zafír egykori őrzője, összecsapnak.

 

A tét nem kisebb, mint az emberiség jövője. Bár Yusuke rendkívüli erőre tett szert az eddigi harcok során, de biztosan ellenfele, a nagy öreg Ryuu is tartogat még valamit a tarsolyában. Vajon milyen lesz ez a harc? És milyen esélyekkel indul hősünk? Hamarosan kiderül!