Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. fejezet

 

Már két hét telt el az erdőben történtek óta. Látszólag minden a legnagyobb rendben volt, hőseink élete a szokásos mederben folydogált. Ám ez csak a vihar előtti csend volt. Egy nap, ami épp úgy indult Yusuke és társai számára, mint bármelyik másik mindent megváltozatott.

Yusuke elindult hazulról az iskolába, de persze esze ágában sem volt oda is érni az utált intézménybe, úgyhogy szokás szerint, véletlenül rossz irányba fordult. Már régen volt szerencséje egy egyszerű kis bunyóhoz közönséges emberekkel, ezért, hogy ezt bepótolja, egy híresen rossz környék felé vette az irányt. Gondolta, itt nem történhet vele semmi váratlan. Ám ahogy a sikátorokat szelte, arra lett figyelmes, hogy egy hatalmas árnyék borul fölé. Felpillantott és egy madárszerű lényt pillantott meg a feje fölött elsuhanni. A lény olyan gyorsan repült, hogy a laikus szemlélődő legfeljebb egy tovasuhanó árnyat érzékelhetett belőle, amit vagy észre sem vett, vagy egyszerűen egy kisebbfajta felhőnek vélhetett. De hősünk természetesen felfigyelt rá és a nyomába eredt.

„Na már csak ez hiányzott! Egy újabb szörny, az már tuti. Mert emlékeim szerint ekkora madarak nem szoktak röpködni Tokyoban. Kellett nekem idejönni!”- füstölgött magában. Ekkor az üldözött szárnyas lény egy sikátorban leszállt. Urameshi nem fordult be, hanem a sarokhoz lapult, hogy kifigyelje, mit is akar az üldözött. A lény közelebbről megnézve igencsak ijesztőnek hatott: madárszerű csőre és hatalmas fehér szárnyai voltak. Két lábon járt, mint az emberek, de a testét toll borította. Szemei mániákus gonoszságot tükröztek. Detektívünk azonban nem volt az az ijedős fajta, hisz sok furcsaságot látott már életében. Úgy döntött, még nem támad, hanem megvárja, hogy ellenfele mit lép. A szörny körbehordozta sötét pillantását a sikátoron, mintha keresne valamit, vagy valakit. De látszólag rajta és Yusukén kívül egy lélek sem tartózkodott a helyszínen. Ekkor a lény kinyitotta a csőrét, hangja csak úgy nyikorgott:

- Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő! Üzenetem van a számodra!

Urameshi már a kezébe koncentrálta erejét, készen arra, hogy elsüsse a reigunt, ha szükséges, ám ekkor olyasmi történt, amire ő sem számított. A madárszerű lény szavaira válasz érkezett:

- Nyögd ki, hogy mit akarsz és tünés!- és egy rókaszerű alak lépett ki a homályból. Fülei az égnek meredtek, lompos farkát, pedig unottan csapkodta. Yusuke ebben az alakban Kotonot, a rókadémont vélte felismerni.

- Á, látom, érdekel a dolog!- mosolyodott el a „madár” kajánul.

- Egyáltalán nem, csak már unom, hogy napok óta utánam koslatsz.- nézett rá a szokásos fagyos tekintettel a lány.

- Hát igen, nem volt könnyű utolérni téged.- felelte a szörny.- Nem is értem miért volt ez olyan fontos a mesternek? Nem tűnsz valami nagy számnak. Persze ez nem az én dolgom…

- Sok a szöveg.- vágott közbe a lány.- Nincs kedvem az idegesítő dumádat hallgatni. Térj a tárgyra!

- Jól van, jól van. Tehát, üzenetet hoztam a mestertől.

- A mestertől?

- Igen, jól hallottad, a mestertől.- bólintott az.- A mester úgy látja, kedvező a politikai helyzet állása arra, hogy végre átvegye az uralmat a világok fölött. És szeretne téged is az oldalán tudni ebben a helyzetben. Azt mondja, fontos szerepet szán neked. Azt üzeni, haladéktalanul keresd fel. És ezt akár parancsnak is veheted. Megértetted?

Detektívünket ledöbbentette az előbbi párbeszéd. Koto az ellenséggel paktálna? És ki az „a mester”? Feszülten figyelte a lány reakcióját. A démon csak állt ott hűvös nyugalommal, majd lassan megszólalt:

- Igen. De mondd meg a drágalátos mesterednek, hogy nem megyek.

- Tessék?- a szörny láthatóan mindenre számított, csak erre nem.- Ellent mersz mondani a mesternek? Azt nem teheted!

- De igen. Nem megyek és kész!

- Gondold meg még egyszer!- a hírvivő kétségbeesetten kiabált.- Nem dacolhatsz a mester akaratával! Nincs hozzá jogod!

- Az teljesen mindegy. Különben már döntöttem.- ekkor váratlanul a lény mögött termett és a karjával keresztüldöfte annak testét.- De értem a gondodat, úgyhogy ne félj a mestered bosszújától, nem fogod megérni.

A vértől csöpögő szörny még utolsó erejével hátrafordult:

- Ezt…meg…fogod….bánni….A….mester….elintéz….- nyögdécselte, miközben a földre esett.- Bocsáss meg mester!- ezek voltak az utolsó szavai, majd holtan terült el. Yusuke döbbenten meredt rá. Nem igazán értette a történteket. Kotono nem mozdult, továbbra is a tetem mellett maradt. Végül megszólalt:

- Meddig akarsz még ott bujkálni Urameshi?- a fiú a szavak hallatán összerezzent majd előlépett rejtekéből.

- Koto, el is felejtettem, hogy milyen jó a szaglásod!- nevetgélt idegesen. A halott szörnyre pillantott.- Ki volt ez, és mit akart?

- Hallottad, nem?

- Hát, az az igazság, hogy nem igazán értettem, hogy miről is van szó. Elmagyaráznád?

- Urameshi, te soha nem változol.- emelte a detektívre a lány zöld szemeit.- Ez a szerencsétlen flótás egy üzenetet próbált átadni. Mekkora egy marha volt!

- Azt nagyjából én is értettem. De ki az a mester, akiről beszélt? És miért borult ki annyira, amikor azt mondtad neki, hogy nem mész el hozzá?- vakargatta a fejét Yusuke.

A lány nagyon hidegen nézett a szemébe:

- Urameshi. Ha nem akarsz idő előtt meghalni, vagy bekattanni, akkor soha ne kérdezd azt, hogy miért. Mindennek megvan a magyarázata, legyen elég ennyi. Különben jobb, ha nem ártod bele magad az ügybe. Ez nem a te dolgod.

- De azt hiszem, hogy igen.- érvelt a detektív.- Nem vagyok valami jó logikai szinten, de ha jól értettem ez „a mester” vagy nem tudom ki világuralomra törekszik. Jól értettem?- a démon bólintott.- Ez esetben, pedig már érdekelt vagyok, hisz mégis csak a világunk sorsáról van szó! Tehát?

- Ez egy hosszú történet.- válaszolta Kotono.

- De te tudod, ki az a „mester”, igaz?- ismét bólintás volt a válasz. De detektívünk nem érte be ennyivel. A lány sóhajtott egyet, aztán folytatta:

- Téged aztán nem könnyű lerázni. Rosszabb vagy, mint ez a félnótás itt.- pillantott a lába előtt heverő hullára.- Meg az a másik, amelyik elrabolta a barátaidat.

- Micsoda?- kapta fel a fejét Yusuke.- Azt akarod mondani, hogy az is ennek a bizonyos „mesternek” az embere volt? És ezt te tudtad?

- Igen, de nem lehettem benne biztos. Bár voltak árulkodó jelek, de reméltem, hogy tévedek.

- Várj!- szólt közbe Urameshi.- Ennek már a fele se tréfa! Ehhez ketten nem vagyunk elegek! Szólnunk kell a többieknek! Legjobb lesz, ha Genkainál találkozunk velük! Ugye eljössz?

- Nem is tudom.- a démonlány úgy tett, mintha elgondolkozna.

- Koto, kérlek!- rimánkodott az ifjú detektív.- Csak még most az egyszer!

- Rendben, de most utoljára.- adta meg magát Kotono.

- Köszönöm! Tök rendes vagy!- és barátságosan hátba veregette a démont. Az elég furcsa képet vágott, nem szokott hozzá az efféle közvetlen viselkedéshez.- Akkor fél óra múlva Genkai házában! Na szia!- és a fiú integetve elnyargalt. Koto úgy nézett utána, mintha legalábbis a fiú nem lenne normális, majd távozott.

Úgy tűnik, hogy minden baj okozója egy bizonyos személy volt. De vajon ki ez a titokzatos mester és milyen kapcsolatban áll ő és Kotono egymással? Mik a konkrét tervei, és milyen szerep jut ezekben, vagy ezek megakadályozásában hőseinknek? Nemsokára megtudjuk!