Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet

 

Yusuke, Botan és Genkai futva igyekeztek céljuk felé.

- Messze vagyunk még, Botan?- nézett a lányra Genkai.

- Már nem annyira. Mindjárt kiérünk egy folyosóra, azon végig kell menni, és ha jól emlékszem, annak a végén van a börtön. De a folyosó igencsak hosszú, ráadásul tele van biztonsági kamerákkal.

- Vagyis nem tudunk észrevétlenül végigmenni.- vonta le a következtetést a mester.- Mit gondolsz, egyedül is odatalálunk?

- Persze.- felelte a révész készségesen.- Csak menni kell, míg egy ajtóhoz nem érünk. Bár van benne néhány kanyar, de úgyse lehet másfele menni. Azért építették ilyenre, ha jól tudom, hogy a bűnözők szökésének lehetőségét minimálisra csökkentsék. El sem lehet téveszteni!

- Ez esetben te ne is gyere velünk.

- De hát mester! Miért ne?

- Azt mondtad, be van kamerázva. Ha ez így van, az egész őrség a nyakunkra fog jönni. Nem lenne szerencsés, ha elkapnának. Az a révészi pályafutásod végét jelentené. Inkább menj vissza dolgozni, mintha mi sem történt volna. És ha lehet, kerüld azt a két őrt, akikkel összefutottunk! Félő, hogy felismernének.

- Rendben.- sóhajtotta Botan lehangoltan.- Sok sikert!- azzal felült „szállítóeszközére” és az ellenkező irányban eltűnt a sarkon.

- Nyomás!- mondta mester és tanítványa egyszerre.

Eközben Koenma irodájában éppen a papírmunkával foglalatoskodott, amikor egy feldúlt őr rontott be:

- Koenma nagyúr! Vészhelyzet van! Azonnal meg kell erősíteni az őrséget!

- Mi az már megint?- sóhajtott fel gondterhelten. Igyekezett nem kimutatni, hogy valószínűleg már régen tudja.

- Három illetéktelen behatoló! A társamat leütötték! A biztonsági folyosón vannak! Azonnal erősítést kell küldenünk!

- Értem. Küldjön minden egységet oda!

- Igenis, nagyuram!- és már el is viharzott.

Koenma elnézett a távolba:

„Sok sikert Yusuke! Remélem sikerül a tervetek!”

Az őrség elérte a folyosót és teljesen bekerítették a detektívet és Genkait.

- Nagyszerű!- örvendezett Urameshi.- Enyém a velem szemben lévő fele, tied a másik!

- Nem!- vágta rá mestere.- Már így is rengeteg időt pocsékoltunk! Neked tovább kell menned! Törj ki a menetirányba, én meg lefoglalom őket! Egyedül kell továbbmenned! Készen állsz?

- Igen.- bólintott a fiú tettre készen.- Megyek!- majd az öklével vágott utat magának a körgyűrűből és amint kikerült, mint akit puskából lőttek ki, úgy elszelelt. A kör bezárult Genkai körül, aki nem várta meg, hogy a támadók feleszméljenek, hanem egyből támadásba lendült.

„Remélem, sikerrel jár. Siess Yusuke!”- gondolta a mester.

A detektív közben lóhalálában szelte a folyosót. Nem ütközött ellenállásba, hiszen az összes őr Genkait próbálta elkapni. Yusuke ugyan féltette mesterét, de tudta, hogy jó harcos és egyébként sem volt más választása, mint otthagyni, hiszen az idő vészesen fogyott. Befordult egy sarkon és akkor egy páncélajtóhoz ért.

„Ez biztosan a börtön területe. Óvatosnak kell lennem. A rabokat biztos nem hagyták felügyelet nélkül”- azzal halkan belépett. Az ajtón túl szeme elé egy sötét, nem túl barátságos folyosószakasz tárult. Akármerre ment mindkét oldalról az útját cellák szegélyezték, amikben visszataszítóbbnál visszataszítóbb szörnyek voltak. Csúnyák voltak ugyan, de idővel feltűnt a fiúnak, hogy minél bentebb megy, annál erősebbek és annál gonoszabbnak látszanak a foglyok.

„Bizonyára minél nagyobb bűnt követnek el, annál beljebbre kerülnek. Ha ez a szisztéma, akkor egyértelműen jó felé haladok.”- tűnődött el. Néha el kellett ugyan osonnia pár őr mellett, de ezek többinyire nem is igen figyeltek a külvilág zajaira: vagy aludtak, vagy egymással beszélgettek, esetleg kártyáztak.

„Ezek is jól végzik a munkájukat. Csak el ne felejtsem ezt megemlíteni Koenmának. Ha én ilyen simán bejutok ide, akkor más is megteheti.”

Később arra lett figyelmes, hogy egyre kevesebb a világítás, a neonfényt idővel felváltották a fáklyák, majd azok is elmaradoztak. Lassan teljes sötétség borult a folyosóra. Közvetlenül az utolsó fáklya után egy rácsos ajtó állt, azt, pedig két marcona őr vigyázta.

„Hát, ez nem lesz egyszerű. Koto biztosan valahol azon az ajtón túl van. Meg kell próbálnom kijátszani ezt a két barmot. De jól jönne most néhány ötlet Genkaitól!”- ekképp vezette gondolatait detektívünk. Az őrök elé lépett:

- Csáó, srácok! Nem engednétek be azon az ajtón?

- Mi keresnivalód van ott kölyök?- kérdezte az egyik.

- Nem engedhetünk be.- toldotta hozzá a másik.- Odabent van a legveszélyesebb bűnöző cellájához vezető út, ha nem tudnád! Tilos a belépés!

- Na de fiúk, ne legyetek már ilyenek!- fűzte őket Urameshi.- Csak kíváncsi vagyok, ennyi az egész!- Aztán taktikát váltott.- Különben azért jöttem, hogy átvegyem tőletek az őrséget.

- Tessék? De hát itt mindig mi őrködünk!- mondta az első elképedten.

- Úgy van! Mert csak mi vagyunk erre méltóak!- ezt a második mondta. Aztán hirtelen ijedten néztek egymásra:

- Csak nem le akarnak váltani minket?

A fiú szerencsére gyorsan kapcsolt és így felelt:

- Ó, nem dehogyis. Sőt!- és bizalmaskodva közelebb hajolt hozzájuk.- Ne mondjátok el, hogy elárultam, de meg akarnak jutalmazni titeket.

Az őrök kissé gyanakodva néztek, de látszott rajtuk, hogy hajlanak, arra, hogy elhiggyék a hallottakat.

- Na, mire vártok még?- sürgette őket Yusuke, aki igencsak belejött a szerepébe.- Menjetek! Vagy nem kell a jutalom? Adjátok át a kulcsokat és nyomás!

A két őr ismét egymásra nézett, majd ostoba vigyorral az arcukon a fiú kezébe ejtették a kulcsokat és el is szeleltek.

- Mekkora barmok!- jegyezte meg Urameshi, mikor hallótávolságon kívülre értek.- Kíváncsi vagyok az arcukra, mikor majd rájönnek, hogy átverték őket!- nevetett magában. De nem volt sok ideje ezen gondolkozni, cselekednie kellett. Bele tette a kulcsot a zárba és elfordította. Az ajtó után még egy folyosószakasz következett, ami teljesen sötét volt, úgyhogy Yusuke szinte csak tapogatózott. Végül a folyosó végén bal kéz felől mintha rácsokat látott volna. Óvatosan bekiáltott:

- Koto! Itt vagy?

Egy ideig semmi válasz nem érkezett és a fiú már kezdte azt hinni, hogy rossz helyen jár, ám hirtelen lánc csördült és egy hang váratlanul megszólalt:

- Urameshi?- hitetlenség sejlett ki belőle.- Te mit keresel itt?

- Koto, ugye te vagy az?

- Ki más lenne.- ekkor meghallotta, hogy Yusuke a zárral zörög.- Mi a fenét csinálsz?

- Kiszabadítalak.- mondta a detektív teljesen természetesen.- Szükség van a segítségedre.

- És miből gondolod, hogy segítek?- húzta össze a szemét.

- Figyelj, erre most nincs idő! Majd később megbeszéljük!- már bent volt a cellában és éppen a lány lánca után nyúlt, ám az elhúzta a kezét.

- Komolyan kérdezem. Mit kapok, ha segítek?

- Kuwabarát és egy másik barátunkat elrabolták! Kérlek szépen, segíts!

- Nem vagyok jótékonysági alapítvány! És cseppet sem érdekel a barátaid sorsa.

- Jól van!- mondta Urameshi sürgetőn.- Ha segítesz, elintézem valahogy, hogy leszálljanak rólad! Így megfelel?

- A szabadságom néhány idióta megmentéséért cserébe? Legyen.- és hagyta a fiúnak, hogy leoldja róla a bilincseket.

- A hátsó ajtón kijuthatunk!- indítványozta a detektív. A démon bólintott és elindultak. Rettenetes sebességgel száguldottak végig a folyosókon, az őröknek még idejük sem volt ráeszmélni, mi történik, már ott sem voltak. Mikor elviharzottak Genkai mellett, az észrevette őket, visszafordult és elfutott a helyszínről. A hátsó kijáratnál már várta őket Botan. Mindnyájan felpattantak a lány „járművére” és el is indultak az emberek világába.

Yusuke és csapata tehát kiszabadította Kotonot, a rókadémont, aki hosszas egyezkedés után végül is ráállt az együttműködésre. Ám a megpróbáltatásoknak ezzel még korán sincs vége. Barátaik még mindig fogságban vannak, s már igencsak fogytán az idejük. Vajon sikerül még időben rájuk találni? Mi lesz ezután hőseinkkel? A következő fejezetben erre is fény derül!