Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. fejezet

 

Hiei és a Sötétség Ura a terem közepére mentek és megálltak egymással szemben. A mester megszólalt:

- Innen már nincs visszaút. Vállaltad a harcot, úgyhogy most már vagy küzdesz, vagy meghalsz!- kajánul elmosolyodott.

- Azt hiszed, ezzel megijesztesz?- válaszolta erre dühödten a tűzdémon.

- Úgy látom, egy csöppet ingerlékenyek vagyunk.- mondta Senshi önelégülten.

- Sok a szöveg!- ordította a fiú.- Kezdjük már el végre!

- Ahogy akarod.- mosolygott a Sötétség Ura továbbra is. Kotono még mindig a földön ülve figyelte a jelenetet. Egy kicsit feszélyezve érezte magát, hiszen végtére is őérte folyt a harc, de azt is tudta, hogy bármi történik, nem áll módjában beleavatkozni. Józan fejjel csak az esélyeket latolgathatta:

„Bármit csinál, elveszett. Ő itt így nem győzhet. Senshi roppant taktikus. Gyakorlatilag már azelőtt bebiztosította magának a győzelmet, hogy elkezdték volna a harcot. Feldühítette, így pedig már esélye sincs. Senshi ellen csak tiszta fejjel lehet nyerni. Kész, vége, elveszett.”- Eközben a két harcos csak méregette egymást.- „Senshi nem hülye. Minél tovább váratja, annál feszültebb lesz, és nagyobb eséllyel hibázik, illetve válik figyelmetlenné. Ő, pedig nem épp a türelméről híres. Rövid időn belül meg fogja indítani a támadást, ebben biztos vagyok. És azzal meg is pecsételi a sorsát.”- Koto nem tévedett, Hiei hamarosan, türelmét vesztve, megindította a támadást. A Sötétség Ura, pedig csak erre várt. Csak nézte a rárontó fiút és látszólag semmit nem tett ellene, a támadóban azt az érzetet keltve ezzel, mintha a sebessége miatt észre se venné, mi készül:

- Mi van, ennyire lassú vagy?- vetette oda neki a tűzdémon már ugrás közben. De Senshi ekkor meglegyintette a jobb karját maga előtt. Lila energiasáv jelent meg a keze nyomán és ez hatalmas vágást ejtett a rátámadó fiú testén, valamint neki is röpítette azt a falnak. Az a fájdalomtól felordított, majd nagyot nyekkenve elterült a padlón. Kotono észrevétlenül egy kicsit közelebb kúszott a fiúhoz és halkan megszólította:

- Add fel! Semmi esélyed!- a tűzdémon dühödten felkapta eme szavakra a fejét és lihegve így felelt:

- Azt nem te mondod meg! Különben is, csak nem figyeltem eléggé, ennyi az egész.- a rókadémon határozottan belenézett a szörny karmazsinvörös szemeibe:

- Nem, ez nem puszta figyelmetlenség volt és ezt te is tudod. Nem vagytok egy szinten. Az előbb is egyetlen laza kézmozdulattal félresöpört. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát. Ha nem adod fel, meghalsz! Tudom, mit beszélek.- Ezek után egy hosszú másodpercig csak néztek egymás szemébe. Hiei, még mindig lihegve, de határozottan törte meg a csendet:

- Miért érdekel téged egyáltalán, hogy meghalok-e vagy sem?- ez a kérdés már a harc kezdete óta foglalkoztatta, de nem merte megkérdezni. Koto azonban egyszerűen csak így felet:

- Soha ne kérdezd azt, hogy miért. Legyen elég annyi, hogy mindennek megvan az oka. Egyébként meg ki mondta, hogy érdekel?- persze nem tudott volna értelmes választ adni erre a kérdésre, ezzel a kibúvóval azonban sikerült elkerülnie a lelepleződést. Ezután ismét csak néztek egymás szemébe. Tudták, hogy többé már nem nézhetnek így egymásra. Mindketten szerettek volna mondani még valamit a másikra, de egyikük sem tudta hogyan is kezdhetne bele. Hiei végül megszólalt:

- Folytatnom kell a harcot. Most jobb, ha megyek.- a démonlány bólintott, de egyelőre nem mozdultak. Aztán a tűzdémon tett egy tétova kísérletet az indulásra. Kotono szavai azonban megállásra késztették. A rókadémon hangja ezúttal tétova és kissé bizonytalan volt, érződött rajta, hogy nehéz megfogalmaznia, amit akar:

- Tudod, az a helyzet, hogy… szóval én… lehet, hogy azt gondolod, de… én téged… azt akarom mondani, hogy… én soha… soha… izé… soha egy percig se utáltalak, Hiei.- végül nagy nehezen sikerült kinyögnie valami értelmeset, ami megközelítőleg leírta az érzéseit. Ő legalábbis nem igazán talált jobb szavakat rá. Még soha senkinek nem beszélt őszintén az érzelmeiről, úgyhogy nem rendelkezett ebben nagy tapasztalattal. Csak remélni tudta, hogy a fiú megérti, amit mondani akar. A tűzdémon meglepetten emelte rá a tekintetét.

„Még soha, egyetlen egyszer se mondta ki a nevemet. Vajon mi késztette arra, hogy ilyet mondjon. Mindegy.”- de csak ezt felelte:

- Én se téged. De kérhetek tőled valamit?- kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve. A lány egy kicsit kétkedve nézett rá, aztán így válaszolt:

- Általában azt mondom, hogy ne kérjen tőlem senki semmit, csak vegye el, ha tudja, de… attól függ mit.- ekkor döbbenten összerezzent. Hiei váratlanul a kezére tette a kezét.

- Mondd ki még egyszer a nevemet, kérlek.- Koto értetlenül meredt rá, ez, pedig egy kicsit zavarba hozta.- Ne értsd félre… én csak… szeretném.- a lány erre bólintott és úgy tett, mintha észre se venné, hogy a fiú keze még mindig az övén nyugszik. Lassan megszólalt:

- Ahogy akarod, Hiei.- a tűzdémon biccentett és felállt. A Sötétség Urához fordult:

- Folytassuk! De ezúttal nem úszod meg!

- Úgy gondolod? Türelmetlenül várom!- mosolyodott el a megszólított gonoszul. Hiei erre nekilátott a kötés leoldásának.

„Csak egy lehetőségem van! Nincs más választásom! Mindössze remélni tudom, hogy elég lesz az erőm! Ha meg kell halnom, legalább haljak meg tisztességgel!”- közben a kötés a földre került és jaganját is fölfedte.

- Most meghalsz!- kiáltotta a tűzdémon.- Csao enzats koko ryu ha!- a fekete sárkány lángcsóvája kicsapott a jobb karjából. Hatalmas sebességgel közeledett Senshi felé. Az azonban teljes lelki nyugalommal állt, látszólag nem állt szándékában sem kitérni, sem védekezni. De amint a sárkány elég közel ért hozzá, mindkét kezét kinyújtotta előre és lila, villámhoz hasonló energiasáv csapott ki az ujjaiból. A két energia találkozott. A lila sáv itt kettévált: az egyik része megállt és visszatartotta a sárkányt, a másik része azonban áthatolt rajta és telibe találta Hieit. Az felordított a fájdalomtól, majd összegörnyedt és elterült a földön. Több sebből vérzett. Az energia a mögötte lévő oszlopot is eltalálta. Az nagy robajjal a fiúra zuhant.

- Hiei!- kiáltotta magáról elfeledkezve Kotono. De a tűzdémon már nem tudod válaszolni. Már nem élt.