Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. fejezet

 

Hiei és Kurama kimerülten lihegve ült a földön és parázsló szemekkel meredt az egyre közeledő mutánsseregre.

Tudták, hogy már nem képesek sokáig kitartani. Szinte érezték torkukon a lények karmait és fogait. Ám ekkor hirtelen egy ijesztő hang hasított keresztül az erdőn. A torzszülöttek rémülten kapták fel a fejüket, majd egy szempillantás alatt úgy futottak el, mintha kergetnék őket. Kurama és Hiei elképedten meredt egymásra. Ekkor azonban valami még különösebb dolog történt. Egy furcsa, lilás fényben játszó gömb jelent meg szinte a semmiből. A fénynyaláb hirtelen megszólalt, hangja földöntúlinak hatott:

„Kövessetek! Én megmutatom a helyes utat.”- egy női hang volt. A két barát, azonban nem mozdult.- „Mire vártok? Nélkülem elvesztek! A génmanipulált állatok hamarosan visszatérnek!”

- Miért higgyünk neked?- kérdezte Kurama.- Ki és mi vagy te egyáltalán?

„Egy varázslat vagyok, amit azért idéztek meg, hogy megmentsen titeket és megmutassa a helyes utat. Kövessetek hát!

Kurama és Hiei egymásra néztek. A tűzdémon felvonta a szemöldökét:

- Te hiszel ennek?

- Nincs más választásunk.- felelte a kérdezett.- Igaza van. Egyedül soha nem jutunk ki. Kövessük!- mindketten föltápászkodtak és elindultak a fénylő gömb felé. Néhány perccel később már ugyanott álltak, mint Yusukéék néhány órával ezelőtt.

„Már csak egyetlen feladatom maradt”- azzal a fény megnőtt, teljesen beburkolta két hősünket. Azok a szemük elé kapták a kezüket, mivel a lilás fény teljesen elvakította őket. Néhány másodperccel később a fény kihunyt, a gömb, pedig semmivé lett. Kurama és Hiei tanácstalanul nézett körbe és ekkor furcsa dologra lettek figyelmesek, a sebeik teljesen begyógyultak!

- Ezzel most nincs időnk foglalkozni!- szólalt meg Kurama.- Segítenünk kell Yusukénak! Ki tudja mi történt velük!- társa bólintott, majd sietve a kastély felé vették útjukat.

 

Közben Kotono Roto vezetésével a Sötétség Urához igyekezett. Tudta mi vár rá, ha odaér, de nem állt módjában bármit is tenni ellene. Nem sokkal később egy hatalmas ajtóhoz értek. A lány jól ismerte ezt a helyet, tisztában volt, mit lát majd abban a teremben. Roto az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Nyikorogva kitárult. Odabent a jól ismert sötétség fogatta őket.

- Mester, elhoztam, ahogy kérte.- hajolt meg a szörny a trón felé.

- Rendben van!- mennydörögte a mester. Kotono hátán a hideg futkosott ettől, jól ismerte eme hangot.- Most pedig menj el és segíts a csapatodnak!

- Igenis mester!- Roto sűrű hajbókolások közepette távozott. Az ajtó becsapódott nagy robaj kíséretében.

- Úgy látom, végre újra kettesben vagyunk, Koto. Mint a régi szép időkben, emlékszel?- a férfi felállt és a démonlány felé közeledett. Az ökölbeszorított kézzel állt, miközben a Sötétség Ura egyre közeledett felé. Közvetlenül előtte megállt.

- Ugye tudod, miért vagy itt?- kérdezte, miközben kinyújtotta a kezét és végigsimított a lány arcán. Az dühödten elfordult.- Még mindig gyönyörű vagy.- Koto szeme összeszűkült és hátrálni kezdett. De Senshi nem hagyta.      - Hová mész? Tudod, hogy úgysem menekülhetsz előlem!- azzal hátratolta a csuklyáját. A férfinak hosszú, fekete haja, sötét, gonosz szemei és viszonylag szabályos arca volt. Követte a lányt és magához rántotta, annak minden tiltakozása ellenére. Kéjesen a fülébe suttogott:

- Minden ellenállás hasztalan. Ezúttal nincs menekvés! Az enyém leszel!- a démon pupillája kitágult és levegő után kapkodott. Mindennél jobban félt ettől. Ráadásul tudta, hogy semmi esélye a Sötétség Urával szemben. De azt is, hogy akármi is lesz, küzdeni fog, amíg csak bír.

A palota egy másik részén, pedig Yusuke és Kuwabara küzdött régi-új ellenségeivel. A nagy túlerővel azonban nem igazán boldogultak. Mikor már kezdték úgy érezni, semmi esély, hirtelen megjelent Kurama és Hiei. Gyorsan felmérték a helyzetet, és társaik segítségére siettek. Egyesített erővel szinte azonnal végeztek a szörnyekkel, mivel azok elfelejtették, hogy a négyes összeszokott csapat, ők, pedig pillanatnyilag verbuválódtak, mindössze egyetlen feladat erejéig. Ez, pedig meg is látszott a csapatmunkán. A fiúk feltörölték velük a padlón.

- Hú, köszi srácok!- fordult az újonnan érkezőkhöz Urameshi.

- Nem tesz semmit.- válaszolta Kurama.

- Mindenesetre jó látni, hogy jól vagytok.- jegyezte meg a detektív.- Örülök, hogy megmenekültetek az erdőből.

- Várjunk csak!- kapta fel a fejét Hiei.- Honnan tudsz te erről?

- Hát az úgy volt, hogy…- kezdte Kuwabara, miután mindketten hosszan hallgattak. Ám ekkor a tűzdémonban tudatosult mi is keltett benne hiányérzetet:

- Hol van Koto?- a két barát a földet nézte. Végül a detektív megszólalt:

- Tudod, az a helyzet, hogy a Sötétség Ura Zerun keresztül egy alkut ajánlott nekünk. Megmutatta, hogy bajban vagytok és felajánlotta, hogy megment titeket, de ezért cserébe Kotot akarta. Vagyis túszul ejtette őt. Én nem akartam, de ő már döntött. De olyan furcsán viselkedett…- a fiú lassan, vontatottan beszélt és végig a földre szegezte tekintetét.

- Már értem.- szólalt meg ekkor Kurama.

- Mit?- nézett rá Kuwabara.

- Koto fél a Sötétség Urától.

- De hát miért?- értetlenkedett Yusuke.

- Talán azért, mert nem harcosként néz rá.- magyarázta.- És valószínűleg igencsak erős. Persze ha meg akarná ölni, az, szerintem, nem zavarná, de így…- Hiei ekkor megértette:

- Azt akarod ezzel mondani, hogy…- képtelen volt folytatni.

- Igen. Te már érted.- bólintott a fiú.

- Mi van? Magyarázzátok el!- Kuwabara ostobán nézett rájuk, Urameshivel egyetemben.

- Arról van szó, hogy a Sötétség Ura szerintem nem harcosként néz Kotora, hanem… szóval… nőként. Ha érted mire gondolok…

- Arra célzol, hogy…- Yusuke szeme elkerekedett.- Hogy meg akarja…

- Igen.- felelte Kurama.

- Hé, hová tűnt a kerti törpe?- nézett körbe Kuwabara.

- Hiei eltűnt?- pillantott körbe detektívünk is.- Hiszen az előbb még itt volt! Hová tűnhetett?

- Én azt hiszem, tudom.- mondta erre Minamino.- Ha engem kérdeztek Koto után ment, hogy kiszabadítsa.

- De én azt hittem utálják egymást…- Kuwabara totál összezavarodottnak tűnt.

- Te azt hiszem, nem látsz a szemedtől.-. mosolyodott el az ember testbe bújt démon.

- Mindegy.- vágott közbe hősünk.- Akárhogy is, biztos segítségre van szükségük! Azonnal induljunk el mi is!

- Igen, nyomás!- bólintott a másik kettő is és futásnak eredtek.

Hiei közben a folyosókat szelte. Egyre csak hasonló gondolatok zakatoltak az agyában:

„Az nem lehet, hogy az az állat ezt tegye vele! Nem hagyom! Ha kell, meghalok, de amíg egy csepp erő is van bennem, harcolni fogok!”- és egyre szaporábban szedte a lábait.

A dolgok tehát veszélyes fordulatot vettek. Kiderült, hogy a Sötétség Urának szándékai nagy bajt jelentenek Kotono számára. Igaz, hogy Hiei és a többiek is a megsegítésére indultak, de vajon odaérnek-e időben? És ha igen, képesek-e megállítani a Sötétség Urát? A következő fejezet erre is fényt derít!