Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Sötétség Ura

 

(by Naoko)

 

1. fejezet

 

Yusuke és Kuwabara iskolájában véget ért a tanítás. A két jó barát az udvaron átvágva a kapu felé tartott, hogy elhagyják a mindkettőjük által utált területet.

- Csakhogy vége van! Szerencsére holnap vasárnap, úgyhogy még lógnom sem kell!- sóhajtotta megkönnyebbülten Yusuke.

- Az ám! Irtó nagy szerencse!- tódította Kuwabara.- És most mit csinálunk? Nem megyünk el egy kicsit riogatni az ellenséges bandákat? Már iszonyú régen nem hallottak rólunk, még a végén elfelejtik milyen félelmetesek is  vagyunk!

- Á, most inkább ne! Totál hulla vagyok! Azt hiszem haza is megyek és ledőlök egy kicsit. Talán majd máskor.- nyújtózkodott a fiú.- Nos hát akkor, viszlát később!- és már el is indult.

- Na de Urameshi! Várj! Mégis mit képzelsz magadról? Hová mész?- kiabált utána a barátja.

- Haza! Már mondtam! Csáó!- válaszolta az, miközben eltűnt a sarkon.

- Öregem! Sosem fogok eligazodni ezen a srácon…- motyogta magában Kuwabara és elindult az ellenkező irányba.

Már egy ideje ment, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki követi. Hirtelen megállt és észrevette, hogy követői is ezt teszik. Megfordult és három alattomosan mosolygó alakkal találta szemben magát, akik iskolai egyenruhát viseltek, de mégsem látszottak túl emberinek.

- Kik vagytok, és mit akartok?- kérdezte tőlük vészjósló hangon Kuwabara.- Azt ajánlom, gyorsan nyögjétek ki, miért követtek, mert nem vagyok túl jó kedvemben!

Ekkor mindhárman kajánul felnevettek.

- Mi olyan vicces barmok? Talán nem értettétek, amit az előbb mondtam? Ha nem kotródtok el gyorsan, kitaposom a beleteket!

Ekkor az egyikük abbahagyta a nevetést, de továbbra is gunyorosan mosolyogva megszólalt:

- Fenyegetsz? Haha, ez tetszik!

- Mi olyan poénos bunkók?- Kuwabara már egyre jobban kezdte elveszíteni a türelmét.

- Kíváncsi vagyok azután is ilyen nagylegény leszel-e, ha megtudod, miért jöttünk.- mondta ekkor az előbbi. Felemelte a kezét és a mutató ujjával a fiú felé bökött:

- Gyere velünk!

Kuwabara gúnyosan elhúzta a száját:

- És ha nem?

-Ez nem kérdés volt töki! Velünk jössz és kész!- szólalt meg ekkor a háromból egy másik, aki az előbbi mögött állt.

- Na persze, azt lesheted! Nem megyek én veletek sehová!- ordítozta a fiú.

- Azt majd meglátjuk!- vette át a szót ismét az első.- Mond neked valamit az a név, hogy Yukina?

- Yukina?- kérdezett vissza Kuwabara ijedten.

- Igen, Yukina. Tudod az a kis alacsony, bájos hótündér.

- Mi van vele?- kérdezte egyre aggodalmasabban a fiú.

- Hát, az a helyzet, hogy nálunk van. És ha nem jössz velünk, akkor sajnos nem tudjuk garantálni a kicsike épségét.- mosolygott egyre alattomosabban.

- Ti nem emberek vagytok, igaz?

- Nem egészen. Ez a három marha, akiknek a testét használjuk, valaha az volt, de most éppen mi irányítjuk őket.

- Mocskok! Elfoglaltátok három ártatlan testét! Ezt megkeserülitek!- hörögte ökölbe szorított kézzel a fiú.- Egyáltalán honnan tudjam, hogy igazat mondotok?

- Az a te dolgod, hogy hiszel-e nekünk vagy sem, de én nem játszadoznék ennek a kislánynak az életével.- azzal a zsebébe nyúlt és egy igazgyöngyöt vett ki onnan- Ez megfelel bizonyítéknak? Te tudod, mit teszel, de a főnökünk nem szokott a levegőbe beszélni, úgyhogy ha látni akarod még valaha a lányt, akkor kövess!- majd a három alak sarkon fordult és elindult. Kuwabara csak állt ott földbe gyökerezett lábakkal és nem tudta, mit tegyen. A harmadik alak hátrafordult és azt kérdezte:

- Most akkor jössz vagy nem?

- Megbánjátok ezt még, ti szemetek!- sziszegte a fogai között, de elindult utánuk.

Nem sokkal később befordultak egy udvarra. Kuwabara körbenézett és teljesen lemerevedett. Körülötte vagy ötven, az előbbi háromhoz hasonló alak állt, s mire észbe kapott már teljesen bekerítették. Ekkor megpillantott két fiút a tömegben, akik egy eszméletlen lány testét tartották:

- Yukina kisasszony!- kiáltotta és megindult felé, ám ekkor szorítást érzett és hátrapillantott. Két alak kivált a tömegből és lefogta.

- Csak lassan a testtel!- nézett rá kajánul az a fickó, aki odacsalogatta.

- Mit akartok tőlem, ti mocskok! Azonnal engedjétek el Yukina kisasszonyt!

- Azt hiszem, most nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass. De ha jól viselkedsz és követed az utasításainkat, garantálom, hogy a hótündérkédnek nem esik bántódása.- hajolt közelebb a fiúhoz és gúnyosan a képébe nevetett.- Azt hiszem a feladatunkat teljesítettük.- egyenesedett fel.- Mester, a küldetésünket sikeresen elvégeztük!- kiáltott ekkor az ég felé.

- Ezt örömmel hallom.- jelent meg a kerítésen egy denevérszárnyakkal rendelkező alak.- Akkor ideje, hogy megkezdjük a tervünk második fázisát.

Másnap Yusuke kipihenten ébred. Ásított egyet, majd nyújtózkodott és kikászálódott az ágyából. Ekkor kopogásra lett figyelmes. Fejét az ablak felé fordította és Puut, a lelkéből táplálkozó kicsi, kék szörnyecskét pillantotta meg:

- Puu! Hát te mit csinálsz ott kis haver! A frászt hoztad rám!- mondta rovóan, miközben kinyitotta az ablakot. Ám ekkor észre vette a madárszerű lény riadtságát.- Mi a gond?- ekkor feltűnt neki, hogy a kis szörny nyakába egy levelet akasztottak: -Ez meg mi?- és levette a levelet a nyakából. Kinyitotta és a szeme elkerekedett. A papíron ugyanis a következő állt:

„Nálunk van Kuwabara és Yukina. Ha nem jössz 24 órán belül a Genkai birtokát képező erdőkbe, és nem találsz rájuk, nem garantáljuk a testi épségüket. Három segítőt hozhatsz magaddal, akiknek alvilági származásúnak kell lenniük. Bárkit hozhatsz, de az egyiküknek a túlvilág által legveszélyesebb bűnözőnek nyilvánítottnak kell lennie. Őt jelenleg a túlvilágon a legjobban őrzött cellában tartják fogva. Ha látni akarod még őket, teljesítsd a követeléseinket!”

Yusuke halálra vált arccal meredt a lapra és úgy érezte, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt.

Yukinát és Kuwabarát tehát ismeretlen tettesek elrabolták. Kik ezek és vajon mi a céljuk? Kiderül az eljövendő fejezetekből!