Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. fejezet

 

Az energiahullám mindkettőjüket a földre repítette.

- Hú! Micsoda ütés! Meg kell mondjam, nagyszerű ellenfél vagy! Minden elismerésem!- mondta Yusuke, miközben felült.

- Az az igazság, hogy nekem is régen volt már hozzád hasonló ellenfelem.- válaszolta erre Kotono és ő is ellenfeléhez hasonlóan cselekedett.- De hát, muszáj pontot tenni az ügy végére.

- Igen, mindenképp. Kezdjük is el!- azzal mindketten felálltak.- Most már nincs kegyelem!- és Yusuke már bele is koncentrálta erejét az ujjaiba, s készen állt a reigun elsütésére. Eközben ellenfele is támadóállásba helyezkedett és felszabadította szellemi erejét. A szellemi erőcsóva mindkettőjüket körbevette. Ebben a pillanatban:

- Reigun!- Yusuke elsütötte fegyverét. Az energia megállíthatatlanul száguldott a lány felé, úgy tűnt már sem kitérni, sem védekezni nincs ideje. Ám ekkor fölemelte a

jobb kezét, melyből furcsa kék csóva csapott ki és elkiáltotta magát:

- Csao enzacu!- az ökölbe szorított kezéről az energiacsóva elrepült, nekicsapódott a reigunnak és mindkét energia semmivé lett.

„ Csao enzacu? De hát ez az a támadás, amit Hiei is használ!”- csapott belé Yusukéba a felismerés.- Elképzelhető, hogy akkor ugyanazért van bekötve neki is a karja? Ezt nem tudhatom biztosan! Mindenesetre jobb, ha vigyázok.”

A fiú ezek után nem várta meg, hogy ellenfele megismételje korábbi támadását, hanem elébe futott és most sokkal közelebbről sütötte el fegyverét. A lány ezúttal egyszerűen kiugrott a reigun útjából és az öklébe koncentrált erővel megütötte Urameshit. A fiú ismét hátracsapódott az energiától, de sikerült megállnia mielőtt bárminek nekicsapódott volna.

- Yusuke, jól vagy?- kiáltott oda aggodalmasan Botan.

- Ne aggódj, Botan, semmi bajom. Te csak vigyázz magadra és Kuwabarára.- lihegte vissza Yusuke.

A segítője bólintott, de továbbra is aggodalmasan meredt a küzdő felekre.

„Remélem sikerül legyőznie. Jaj Koenma, miért kellett őket ideküldened?”- kavarogtak a gondolatok a kékhajú lány fejében.

Eközben az ellenfelek ismét farkasszemet néztek egymással. Mindketten levegőért kapkodtak, már igencsak kifáradtak az eddigi eredménytelen harcban, de csillogó szemük mégis arról árulkodott, hogy valahogy élvezik a küzdelmet.

- Igazán meglep, hogy egy hozzád hasonló harcossal találkozok itt, ebben a lepusztult és szánalmas világban. Rég volt már egy küzdelem számomra ilyen élvezetes.- jegyezte meg a démon.

- Nos, igen, ezt mondták már nekem egy párszor. Igazából engem is meglepett, hogy te is ilyen erős vagy. Ne sértődj meg, de tényleg nem néztem volna ki belőled!

- A szavaiddal élve, nekem is mondták már ezt egy párszor, persze, csak ha még volt rá idejük, mielőtt meghaltak. Egyébként nem vagyok az a sértődős fajta.- jött a válasz.- Akárhogy is, a küzdelmet be kell fejezni. Felesleges is tovább húzni az időt!

- Egyetértek. Szép volt, jó volt, de most már ideje befejezni!

- A legerősebb technikámat fogom bevetni. Javaslom, ha csak egy szikrányi esélyt is akarsz adni magadnak a túlélésre, tedd te is ezt.- s Kotono elkezdte letekerni a jobb kezét borító kötést.

„Ahogy gondoltam! Ő is tudja a fekete sárkány-technikát! Egyáltalán nem lesz könnyű dolgom! Ki tudja túlélem-e egyáltalán? Mindenestre már csak egy lehetőségem maradt, ha meg akarom állítani…”- és a fiú támadóállásba helyezkedett. A lány eközben teljesen leszedte a kötést és láthatóvá vált az egész karján végigkígyózó sárkány alakú sebhely, ám ez más volt, mint a tűzdémoné, Hieié. Mert míg az előbb említett szörny karját egy fekete sárkány fedte, a rókadémoné inkább kékes színekben játszott. Ez a különbség Yusuke figyelmét sem kerülte el, s igencsak el is bizonytalanította:

„De hát mi ez? Lehetséges volna, hogy többféle kokorjuhá is létezik? Vagy ez valami egész más? Akárhogy is, mindenképpen hatalmas erőt érzek benne, teháttovábbra is oda kell figyelnem!” 

Ekkor Kotono kezéből kékes színű láng csapott ki:

- Az alvilág lángja…- suttogta rémülten Botan.

- Látom, van valami elképzelésetek erről itt.- pillantott le a lány a kezére.- De nem egészen.- s elordította magát:

- Csao enzac kokorijuhá!

Ám ekkor a mindenki által várt fekete helyett egy jegesen kék színű sárkány jelent meg és egyszerre rettenetesen hideg lett.

- Én csak jégsárkánynak hívom. Olyasmi, mint a fekete sárkány, csak erősebb annál.- fűzte a látottakhoz a jelenség megidézője. Mindenki teljesen ledöbbent, de Yuskénak össze kellett szednie magát, hiszen a sárkány egyenesen felé közeledett.

- Yusuke vigyázz!- sikította Botan.

- Menj már onnan, te marha! Meg akarod öletni magad?- kiabálta Kuwabara is, aki a hatalmas erőt megérezve ismét magához tért.

Urameshinek azonban láthatóan esze ágában sem volt kitérni. Csak várt, s mikor a sárkány elég közel ért hozzá elindította utolsó támadását:

- Shotgun!

A két hatalmas erő egymásnak feszült, megidézőik szintén emberfeletti erőkkel igyekeztek elnyomni az ellenfelüket, de hosszú pillanatokig úgy tűnt nem bírnak egymással. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy mi fog történni, amikor a két energia egyszer csak pislákolni kezdett, majd teljesen eltűnt. A két ellenfél teljesen kimerülve meredt egymásra, s látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mit tehetnének, és a másiktól teszik függővé további lépéseiket.

- Most mit akarsz tenni?- lihegte Kotono.- Igazság szerint még senki sem élte túl ezt a támadást, úgyhogy nem tartalékoltam elegendő erőt a további harcokhoz. De ahogy elnézem, te is eléggé lestrapáltad magad.

- Hát, igen. Én is elhasználtam minden erőmet. Örülsz?- mosolyodott el Yusuke, miközben pár ingatag lépést tett a lány felé.

- Ez esetben minden jót.

- Neked is. Örülök, hogy találkoztunk! Köszönöm ezt a remek küzdelmet!- és a fiú ájultan a földre rogyott.

- Yusuke!- sikította Botan, majd ijedten a rókadémonra kapta a tekintetét. Az visszanézett rá, aztán elfordította a fejét és az égre pillantott:

- Sose hittem volna, hogy egy féldémon ellen fogok vereséget szenvedni. Igazán remek küzdelem volt. Ki hitte volna.- ezek után ő is a földre zuhant.

Néhány nappal később Yusuke az iskola tetején ült Kuwabarával és Botannal, aki éppen a Yusuke ájulása utáni eseményeket ismertette.

- Szóval azt mondod, Koto is összeesett miután elájultam? És aztán mi történt?- kérdezte Urameshi a lánytól.

- Igen, pontosan. Aztán elvittem a túlvilágra és Koenma őt is lecsukatta, mint a társait.- felelte a lány.

- Nem tűnsz ettől valami boldognak Urameshi. Mi a gond, hiszen végre hűvösre tették azt a mocskot!- értetlenkedett Kuwabara.

- Tudod, én nem igazán szerettem volna, hogy ez történjen vele.- mondta Yuskuke a messzeséget fürkészve.- Azon kívül, hogy nagyszerű ellenfél volt, szerintem

egyáltalán nem volt olyan gonosz, mint amilyennek látszott…

- Na de Urameshi! Hiszen az a szemét embereket ölt!- csattant fel Kuwabara.

- Tudom, de akkor is! Mikor küzdöttem vele valami mérhetetlen magányt és tehetetlen dühöt éreztem belőle áradni…Te ezt nem tudhatod, hisz nem te álltál ki ellene.

- Mi van?- meredt rá igencsak értetlen ábrázattal a barátja.- Mindegy, akárhogy is, a csajt lecsukták és ez a lényeg.

Az elmés társalgást Keyko váratlan felbukkanása szakította félbe:

- Mit csináltok itt már megint? Csak nem lógtok? Azonnal nyomás az órára fiúk!

- Keyko!- kiáltott fel Yusuke ijedten.- Mit keresel te itt?

- Titeket kereslek. Már azt hittem megint valami újabb küldetésre mentetek! Ugye nincs ilyesmiről szó?- nézett a fiú barátnője Botanra.

- Nem, az égvilágon semmi sincsen! Minden a legnagyobb rendben van odaát is!- igyekezett az gyorsan megnyugtatni a lányt idegesen nevetgélve.

- Remek.- mondta erre Keyko megnyugodva.- Ez esetben nyugodtan bepótolhatod velem azt a bevásárlást Yusuke.

- Bevásárlást? Milyen bevásárlást?- ijedt meg a fiú hirtelen.

- Hát azt, amiről múltkor úgy elrohantál.

 - Hehe, sok sikert Urameshi!- dörzsölte össze a tenyerét kárörömmel Kuwabara.

-Na megállj csak te!- s azzal Yusuke a barátjára rontott.

- Akkor tanítás után találkozunk!- szólt neki oda barátnője és elindult az osztálya felé.

- Keyko, várj! Csak most az egyszer, kérlek! Miért csinálod ezt velem?- rohant utána a fiú.

- Megállj Urameshi! Még nem fejeztük be!- és Kuwabara is a többiek után ment.

Botan kuncogva nézte a távolodó társaságot, majd elővette „járművét” és ő is távozott a helyszínről.

VÉGE