Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. fejezet

 

 Yusuke egy harci kiáltás kíséretében az öklét felemelve rontott ellenfelére, aki továbbra is hideg nyugalommal meredt rá. Már éppen elérte volna mikor az váratlanul blokkolta a feléje irányuló ütést. A fiú annyira megdöbbent a gyors és hirtelen mozdulattól, hogy hirtelenjében elfelejtette, hogy valójában egy harc közepén jár, s ezt kihasználva a lány támadásba lendült. Yusuke arcát egy hatalmas ütés érte, amitől neki csapódott a sziklának.

- Yusuke!- sikította Botan, aki Kuwabara mellett térdelt. A detektív szerencsére hamar magához tért, felállt és megrázta a fejét.

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkorát tud ütni. Igaza volt Botannak, amikor azt mondta, hogy erősebb, mint amilyennek látszik. Biztos vagyok benne, hogy millió csatán van túl, nagyon ért a közelharchoz. Mindazonáltal nem érzem a szellemi erejét, és mivel Koenma B osztályú szörnyekről beszélt csak arra tudok gondolni, hogy vissza fogja. Nagyon ügyes…Nincs más hátra, mint hogy kitapasztaljam az erejét, de jobb, ha ezután kicsit óvatosabb leszek.”- így elmélkedett Yusuke és egy újabb támadást indított. Ám a démon ezúttal nem várta meg, hogy a fiú elérje őt, hanem egy szempillantás alatt a háta mögé került és egy újabb ütést mért a fiúra. Urameshi most nem repült akkorát, csak megrázta magát és rögtön ellentámadásba lendült. Ellenfele úgy tűnt erre is fel van készülve, s Yusukénak csak a haját sikerült egy kicsit megsuhintania. De amit ekkor megpillantott teljesen megdermesztette: a lány bal arcán ugyanis egy mély vágás húzódott végig a szeme alatt. Az észrevette, hogy mi keltette fel a fiú érdeklődését, és mintha egy pillanatra meginogott volna a koncentrációja, de az arca továbbra is kifejezéstelen maradt. Mindketten kissé távolabb ugrottak egymástól és onnan méregették egymást.

- Azt azért elárulhatnád, hogy kihez van szerencsém.- szólalt meg ekkor Urameshi.- A társaid is elég érdekesek voltak, de ők legalább bemutatkoztak.

- Nem értem miért lényeges ez, de ha ennyire ragaszkodsz hozzá, elmondhatom. A nevem Kotono.- válaszolta a megszólított miközben előrébb hajtotta a fejét, hogy a haja visszahulljon a sebhelyére. Szeme ismét a vágásra tévedt és ismét eszébe jutott az a nap, amikor azt szerezte.

Egy átlagos nap volt az alvilágban még kislánykorában. Akkor is éppúgy mindenki elüldözte és ugyanolyan éhes volt, mint bármikor máskor. Neki, mint kitaszítottnak semmiben sem különbözött az a nap az összes többitől, de a falubelieknek igen… Kitört az általános pánik, mivel egy rablóbanda fosztogatott akkoriban. A papnő ugyan egy ideig próbálta védeni őket, de aztán, valószínűleg mentsük a menthetőt alapon, egyszerűen feladta a falu külső részét, hagy fosztogassák a banditák kedvükre. Emlékezett rá, hogy akkor őt mélyen megrázta ez a kegyetlenség és valahogy elítélte a papnőt ezért a döntéséért, de ma már igencsak logikusnak tetszett. Tehát ő ott állt a feladott falu egyik utcácskájának eldugott kis zugában és döbbent tekintettel nézte a pusztítást. Körülötte mindenfelé égő házak és vérben tocsogó holttestek hevertek. Őt a legjobban egy család halála rázta meg: az apa szeme láttára ölték meg a feleségét és a gyermekeit, majd magát a férfit is kivégezték. Miután végignézte ezt a jelenetet azon tűnődött, hogy miért az olyanoknak kell meghalnia, akiket szeretnek…Nem sokkal később a banditák indulni készültek és láthatólag igencsak elégedettek voltak, mivel szép kis zsákmányt szereztek, szinte észre sem vették őt, aki gyakorlatilag közöttük sétálgatott és az élete értelmén merengett…Kitévedt a főutcára, ahol éppen szembekerült a távozó bandával. Csak megállt előttük és merengve nézett a messziségbe, amikor egyszer csak valami enyhe fájdalom hasított a bal arcába. Ösztönösen oda pillantott és egy vágást vett észre. Gyorsan megfordult, de már csak egy pengét látott megcsillanni a fényben, a támadóját már nem. Mivel azonban csak szörnyek voltak a banditák között abban biztos volt, hogy csakis egy szörny tehette, a pengét, pedig jól az eszébe véste, tudta, hogy ezer közül is felismerné. Megfogadta egykor, hogy megkeresi és megöli azt a szörnyet, aki ezt tette vele, ám idővel letett erről. Nem csoda, hogy ezt akarta, hiszen bárkivel találkozott rögtön azt kezdte méregetni és egyből kíváncsi volt a vágás eredetére. Ez nem is lett volna olyan nagy baj, ha mondjuk egy csatában szerezte volna, még büszke is lehetne rá, de így…

Nem is gondolkozott tovább, hanem Urameshire rontott. A fiú kicsit meglepődött ugyan, de ő is egy ütéssel várta a lányt. Ezúttal egyiküket sem érdekelte, ha kap néhány ütést, rendíthetetlenül sorozták egymást.

- Jaj, bárcsak látnék valamit!- nyöszörgött Botan.- Olyan gyorsak, hogy fogalmam sincs, mi történik…

- Mindketten nagyjából egyforma mennyiségben kapnak ütéseket. Nem hittem volna, hogy Urameshi éppen egy csajban találja meg méltó ellenfelét.

- Nahát, Kuwabara, te mióta vagy magadnál? Hogy érzed magad? Maradj nyugton, pihenned kell!

-Ne aggódj, megmaradok. Viszont úgy látom Urameshi nem néz könnyű csata elé. De úgy látom, élvezi…

- Jaj!- nyöszörögte Botan ismét.- Nagyon vigyázz Yusuke!

- Au!- kiáltott fel ekkor Kuwabara.

-Kuwabara!- sikkantott aggódva Botan.

- Ne aggódj, jól vagyok. Csak egy kicsit pihennem kell..- azzal lehunyta a szemeit.

Eközben Yuskue és Kotono továbbra is rendületlenül folytatták a támadást. Már mindketten eléggé kifáradtak és testüket sebek borították. Láthatóan megelégelték a hiábavaló harcot és elszánták magukat a küzdelem komolyabbra fordításához. A rókadémon az öklébe koncentrálta a szellemi erejét. Yusuke megérezte az ellenfele testéből kiáramló igencsak nagy erőt és ő is bekeményített. A lányhoz hasonlóan ő is koncentrálta az erejét, így most már mindketten vibráló ököllel rontottak a másikra. Mikor azonban közel értek egymáshoz és hozzáértek a másikhoz az energia mindkettőjüket hátrarepítette.

Az ütközet Yusuke és a harmadik bestia Kotono között tehát elkezdődött és egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. Van rá esély, hogy hősünk legyőzze ezt a nehéz ellenfelet? És ha igen vajon túlélhetik-e mindketten? Megtudjuk a következő fejezetből!