Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. Mint a „chibik”!

Hiei szélsebesen rohant végig azon a folyosón, amin előtte a három lány. Ha a tekintettel ölni lehetne, az ikerpár már nem élne. A tűzdémon tenyere már viszketett, és alig várta, hogy megszorongathasson néhány torkocskát. Elágazáshoz jutott. Három felé mehetett. Úgy döntött, hogy bevárja társait, akik nem késtek sokat. A lihegő Yusuke tűnt fel legelőször, őt az ugyancsak kómás állapotú Kuwabara követte. Kurama nem tűnt fáradtnak.

- Merre mentek? - kérdezte Urameshi.

- Szerinted, ha tudnám megvártalak volna titeket? - fintorgott – többet hátráltattok, mint segítetek...

- Pofa be Bolhi! - cukkolta Kazu, mire a srác előkapta a kardját.

- Már régen ki akartam vágni a nyelved! - sziszegte – szerintem senkinek nincs ellenvetése...

- Nyugi már fiúk! - lépett közéjük Kurama – inkább menjünk, mert a három dög megszökik! - társai bólintottak. Hiei a baloldali járaton ment. Yusuke befutott a középsőbe, míg Kuwabara a jobboldaliba. A rókadémon sóhajtott egyet, és már ő is indult volna, amikor egy ostor tekeredett a testére. Egy megdöbbent nyögés hagyta el az ajkait, aztán a levegőben lógott. Az ostor végét a vörös hajú Rhana tartotta, így Kurama a levegőben himbálózott.

- Tudjátok milyen aranyosak vagytok, amikor veszekedtek? - mosolygott, és a kötél végét kikötötte egy rúdhoz.

- Engedj el! - sziszegte a srác.

- Dehogyis! Drágám én még élni akarok! Egyébként is éppen megmentettem az irhádat! - Kurama szemei elkerekedtek.

- Mit akartok csinálni Yusukéékkel?! - ordította. Már nem is leplezte dühét.

- Mondjuk úgy, hogy kísérleti nyulak lesznek! - legyintett – de addig is mi beszélgessünk! Szóval tizenkilenc éves vagy... hm... tudod, hogy nagyon helyes vagy? - sandított a fiúra fél szemmel, mire az elpirult – pedig hidd el! Ráadásul amilyen izmaid vannak... Rhena szerint is nagyon édes vagy, bár szerintem ő most a Bolhiba van belezúgva – Rhana felkacagott – mindig is bírta a rossz pasikat, de amikor a csókig jutottak, akkor inába szállt a bátorsága. Persze előtte játssza a nagy a csajt!

- Figyelj – szólt közbe Kurama – ez engem hidegen hagy! Még akkor sem érdekelne, ha a testvéred engem szeretne! Mi lenne, ha nem nyomasztanál ezzel? Helyette megspórolhatnád az időt, mert én kijutok, ha akarok.

- Abban biztos vagyok. Nem is akartalak örökre itt tartani, csak adunk egy kis időt a testvéreimnek – mosolygott, de olyan negédesen, hogy Kuramát a rosszullét kerülgette – Nyüzügéről már kiderült, de mondd csak... te szűz vagy? - vigyorgott Rhana.

- Erre nem válaszolok – jelentette ki higgadtan a srác. A lány kicsit elszontyolodott.

- Hát jó! - felállt és leporolta magát, vörös haját összefogta egy lófarokba – remélem tudod, hogy most nagyon szomorú lettem – Rhana mindig is nagy színész volt. Most is előadta magát. Arcára egy szomorú kifejezés került, ajkai megremegtek, mintha mindjárt sírni akarna. Szerencsétlen rókadémon bűntudata egyre nőtt. A tolvaj magában nevetett, aztán még mindig búslakodva, de elhagyta az elágazást, és a középső járaton folytatta útját.

- Hé! Ne hagyj itt! - kiáltott utána Kurama. Bosszankodva próbálta kiszabadítani legalább fél karját, de az ostor túl szorosnak bizonyult.

 

Yusuke járata hirtelen elkanyarodott, és valaki belerohant. Hatalmasat estek és végül a fal állította meg őket. Kuwabara nyögését lehetett hallani.

- Mit kell az út közepén állni Urameshi? - dörzsölte fejét.

- Nem az út közepén álltam, de díjaznám, ha lekászálódnál rólam! - hörögte barátja súlya alatt Yusuke. Kazu feltápászkodott. Tovább sétáltak az egyetlen járaton, amikor Hieibe is belebotlottak, vagy inkább estek. A tűzdémon nekinyomódott a falnak.

- Melyik idióta néz engem párnának?!

- Bocsi! - nevetett Yusuke. Most már háromra bővült a társaság. Úgy tűnik a három különböző folyosó végül egybe tömörült. Egy újabb ajtó fogadta őket. Kuwabara felnyüszített, de Hiei nem foglalkozott vele, hanem benyitott. Egy igen érdekes formájú teremben jutottak. Lényegében kerek volt, csak néhol kijjebb állt a fal, néhol beljebb. Az egész szoba világoszöld színű volt, és körülbelül harminc méter átmérőjű. A szőke és barna hajú lány üldögélt a csilláron, ami a plafonhoz kötött láncon lógott. Az ajtó hangtalanul bezáródott mögöttük. Rhena, a szőke hajú lány szólalt meg. Kezében egy kis fiolát pörgetett.

- Itt van Bolhi, Nyüzüge és Kuwika! Hát Casanovát hol hagytátok? - kérdezte vidám hangon. A három fiú összenézett. Tényleg... Hol hagyták Kuramát?

- Ti csináltatok vele valamit, igaz? - ordította Hiei.

- Vigyázz a vérnyomásodra drága! - szólt közbe Rhina – nem lenne jó, ha elpattan egy ér az agyadban... - Yusuke és Kuwabara hahotában tört ki, Hiei pedig vörösödött – egyébként Casanova jól van. Legalábbis gondolom. Elméletileg magaslati levegőt szív.

- Kilógattátok egy ablakon? - kérdezte Urameshi elcsukló hangon. Még a könnyei is potyogtak úgy röhögött.

- Nem. Csak felkötöttük – legyintett Rhina. Ez csak olaj volt a tűzre. A két idióta, név szerint Yusuke és Kazu a földön hasaltak, és kínjukban csapkodtak is. Jókedvük nem ismert határokat.

- Ezért megöllek titeket! - üvöltötte Hiei. Rhena megszeppenve húzódott hátrébb, testvére rögtön a védelmére kelt, és dühödten rontott neki a srácnak.

- Ne kiabálj vele jó?! Tehát: Pofa be Bolhi! - vetette oda. Hiei szemei elkerekedtek, aztán arcára sötét felleg kúszott.

- Ha valaki... még egyszer Bolhinak hív... megfojtom! - sziszegte.

- Na húgi! - Rhina már Rhenát vigasztalta, és nem is foglalkozott a tűzdémonnal – ne is foglalkozz vele! Nem ér annyit! Na! Nyugi...

- Ezeknek meg mi bajuk? - hökkent meg Kuwabara a padlón térdepelve.

- Csak az egyiküknek van baja... - nézte őket Yusuke – úgy látom a szőkeségnek van gondja.

- Vajon mi?

- Nem tudom, nem figyeltem. Kérdezzük meg Hieit!

- Ő se nagyon figyel. Szerintem ki van akadva a Bolhi megnevezésre... - tippelt Kuwabara. Ezt már Hiei is meghallotta. Villámló szemekkel és ördögi vigyorral fordult Kuwabarához. Megropogtatta az öklét.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? Hát jó... Búcsúzz el Nyüzügétől, aztán essünk túl a dolgon!

- Ide figyelj Bolhi nem vagyok Nyüzüge! - háborodott fel Yusuke. Kazu elvigyorodott. Már éppen elfutott volna, amikor valami feltűnt neki.

- Fiúk! Hol a két csaj? - kérdezte nagyokat pislogva. Valóban. A csilláron már senki sem ült. Yusuke és Hiei is felhagyott a másik idegesítésével. Rajtuk kívül senki sem volt a szobában. Kuwabara megpróbálkozott egy mentális beszélgetéssel. „Hahó!... Kivel beszélek?” „Megkeresel mentálisan, de nem tudod ki vagyok?” „Jól van! Arcra keresek, de ti hárman ugyanúgy néztek ki!” „Majd adok neked fényképet... Mi a gond Kuwi?” „Nem tudnál valami kedvesebb becenevet találni nekem? Kicsit durva ez a Kuwi...” „Ne haragudj! Agyalok még rajta jó?” „Köszi! Szóval... mit is akartam? Ja! Hova tűntetek?” „Nyugi, mindjárt megyünk vissza, csak tesómat nyugtatom!”

- Mindjárt jönnek vissza – ujjongott Kuwabara. Hiei és Yusuke fején megjelentek azok a bizonyos animében használt cseppek. Kazu tovább próbálkozott. „Kivel beszélek?” „Most hagyj békén...” „Te vagy a szőkeség?” „Nem! Én a szomszéd Gizi nénéd vagyok!” „Nincs is olyan néném, hogy Gizi...” „Kérlek Kazumi most hagyj békén!” A beszélgetés megszakadt. Kuwabara megvakarta a fejét aztán új célpontot keresett. „Halihó! Kivel beszélek?” „A Máltai Szeretetszolgálattal” „Az jó. Akkor passzolj már nekem egy üveg vizet! Szomjan halok...” „Bocsi, de a Thaiföldön nagyobb szükség van rá” „Ez pech... Te vagy a vörös hajú?” „Miből jöttél rá?” „A stílusodból. Merre van Kurama?” „Casanova friss levegőt szív. De nyugi, szerintem két perc és kiszabadul” „Akkor neked véged” „Nehezen, de ti se örüljetek! Mindjárt oda érek. Egyébként mit csináltatok Rhenával? Itt sír nekem szegény!” „Sír? Nem csináltunk vele semmit” „Na jó mennem kell. Még beszélünk drága”

- Sír a csaj – szólalt meg Kuwabara.

- Melyik? - kérdezte Yusuke.

- A szőke. De nem ez a lényeg! Beszéltem a vörös hajúval, és azt mondta, hogy Casa... vagyis Kurama pár percen belül kiszabadul. Ők pedig valahol itt vannak a terem körül. Legalábbis azt mondták, hogy mindjárt visszajönnek.

- És ezt te elhiszed? - horkantott Hiei – nem hiszek ennek a három kis...

- Fejezd be! - lépett elé Kuwabara – a szőke is...

- Rhena – szólt közbe valaki.

- Igen ő! - bólintott a srác – szóval valószínűleg miattad sír! - Hieinek sem tűnt fel, hogy azóta valaki bejött a terembe.

- Miattam? - hökkent meg.

- Pontosan – a csillárra visszaköltözött mindhárom lány, de most a maszkjuk is rajtuk volt, így nem tudták megállapítani ki-kicsoda. Az ikrek álltak, és az egyikük kezében egy erszény volt, amit most a mutató ujján pörgetett.

- Na ide figyelj kis tacskó! - szólalt meg az erszényes tolvaj – pokoli nagy hibát követtél el. Egy ilyen nyeszlett kis senki ne sértegesse a testvérem, és lehetőleg ne tiporjon a lelkében, mert nagyon bosszúállóak vagyunk! Most biztos azon gondolkozol, hogy jó lenne megfojtani – mosolygott a lány. Hiei pontosan erre gondolt, főleg a „kis tacskó” után – Sajnálom, hogy titeket is meg kell büntesselek – fordult Kuwabarához és Urameshihez. Belenyúlt az erszénybe, és elővett egy fiolát, amiben rózsaszín folyadék lötyögött. Megmutatta a fiúknak aztán a földhöz vágta. A termet hirtelen rózsaszín füst töltötte be, furcsa, eper illat terjengett a helyiségben, a srácok kiabálását lehetett csak hallani. A füst tíz perc múltán sem akart eloszlani, aztán szinte varázsütésre eltűnt. Ennek oka pedig az volt, hogy valaki kinyitotta az ajtót. Természetesen Kurama volt. Szinte felrobbant az indulattól, de ezt csak remegő keze árulta el. Már éppen rárontott volna a három vigyorgó lányra, amikor valami más vonta el a figyelmét. A terem közepén három kis alak ült. Az egyik most felállt, és apró lábain megindult a tűzdémon felé, akinek szinte a térdéig is alig ért. A fiú döbbenten ismert rá a babára.

- Yusuke! - tátotta el száját.

- Mit nézel? Nem láttál még fehér embert? - kérdezte furcsa, sípoló hangon. Hirtelen a torkához kapott, aztán elkerekedtek a szemei – a jó édes fene – káromkodott egy cifrát, aztán rohanni kezdett. Vagyis rendes tempóban mérve kocogni. A másik két mini emberke is felállt. A mini Hiei éppen a törpe Yusukét kezdte fojtogatni, míg a pici Kuwabara a kis kardjával böködte a tűzdémont.

- Mint a chibik! - kuncogott az egyik lány – hát nem cukorfalat mind?

- Ti babákat csináltatok belőlük?!