Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Mire képes néhány becenév

 

A liftaknából veszekedés zaja szűrődött fel.

- Ha még egyszer megnyomtok egy gombot, én esküszöm, hogy itt helyben kitekerem a nyakatokat!

- Ne pattogj már törpe! Így is kevés a hely...

- Csodálkozol, hogy nincs hely? Nézz már magadra! Akkor vagy, mint egy hegy!

- Neked viszont nem kell emiatt aggódnod! Szerintem óvódásnak is elmehetnél! - egy hangos puffanás és csönd lett. Kurama már meg sem lepődött. Hiei fújtatva dőlt neki a falnak, Kuwabara pedig ájultan hevert a padlón, Yusuke vigyorgott. Már legalább húsz perce ment a lift, mondjuk ebben az időtartamban benne voltak azok a megállások, amikor Urameshi és Kazu csak úgy viccből megnyomtam nyolc gombot. Ezen akadt ki Hiei és ütötte le szerencsétlen Kuwabarát.

- Még meddig liftezünk? - sóhajtott Yusuke.

- Ameddig meg nem áll – morgott a tűzdémon.

- Fiúk, csak egy kicsivel több lelkesedést! - mosolygott Kurama – biztos nemsokára megérkezünk... - amint kimondta a lift rázkódva megállt. A két acélajtó eltávolodott egymástól beengedve a földön terjengő ködöt. Yusuke adott egy-két pofont barátjának, aki nyomban felébredt. Kiléptek a liftből és elindultak a folyosón. Egyetlen fényforrás a mögöttük álló lift lámpái voltak. Pár perces séta után egy faragott faajtóhoz értek, amit könnyen kinyitottak. Egy kivilágított csarnokba értek, aminek közepén egy hatalmas képernyő állt. Hirtelen megjelent rajta Koenma feje.

- A frászt hozod ránk! - nyögte Yusuke.

- Azért nem vagyok olyan rémisztő... örülök, hogy végre leértetek! Mi tartott eddig? Tíz perc alatt meg kellett volna érkeznetek.

- Persze, de az a két marha végig nyomogatta az összes gombot, amit beraktatok abba rohadt liftbe! - dohogott Hiei. Koenma nagyokat pislogott.

- Nos... a lényeg, hogy itt vagytok! - köszörülte meg a torkát – jó távol tőlem...

- Mit mormogsz? - kérdezte mosolyogva Kurama, de arca megfeszült.

- Semmit! Szóval, amint látjátok veletek szemben van egy ajtó. Onnan nyílik a labirintus, és onnan kezdődnek a csapdák... de kérlek titeket, hogy semmihez se nyúljatok! - kérte komoran – olyan dolgok vannak odabent, amik ti ép ésszel fel sem tudtuk fogni! Nem lenne jó, ha véletlenül megölnétek egymást, szóval elmondom még egyszer: NE nyúljatok semmihez!

- Elsőre is értettük! - legyintett Kuwabara. Koenma meg vonta vállát és a képernyő fekete lett.

- Na haladózzunk! - nyújtózkodott Yusuke. Átsétáltak a terem másik végébe, és belökték a vasajtót. Újabb folyosóra jutottak, a falakon fáklyák égtek, de szokatlanul világos volt. Innen viszont több tucat ajtó nyílt.

- Kurama – fordult a fiúhoz Urameshi – mekkora lehet ez a szint? - hitetlenkedett.

- Hát nem kicsi – szólt közbe Kuwabara.

- Vagyis nagy? - gúnyolódott Hiei. Kis híján megint egymásnak estek.

- Vagyis szét kell válnunk – gondolkozott hangosan a rókadémon – mindenkinél ott van az adóvevő? - pillantott körül. A többiek bólintottak.

- Gondolom egyértelmű ki kivel megy – vigyorgott Yusuke, és a legközelebb álló ajtón belépett, őt pedig Kuwabara követte.

- Végre egy kis csönd! - sóhajtott Hiei. Ők is elindultak, és kipécéztek maguknak egy másik ajtót. A szobába lépve kis híján elájultak. Mindenhol fegyverek álltak. Kardok, lándzsák, különböző pisztolyok, bombák, tőrök, ostorok, szöges lánc, pajzsok. Kész fegyverraktárba jutottak. A tűzdémon csodálattal nézte a remekműveket.

- Ne nyúlj semmihez! - emlékeztette társa.

- Jójó – morogta, és elfordította fejét. Ebből a teremből újabb ajtó nyílt. Folytatták útjukat. A következő helyiség leginkább egy üvegházra hasonlított. Itt Kurama ragadt le kis híján – néhány illatozó gyom! - horkantott Hiei. Kurama vágott egy fájdalmas grimaszt, de folytatták útjukat. A következő ajtó mögött egy kerek terem lapult, átmérője legalább ötven méter volt, a közepén pedig egy boltív helyezkedett el, amin most egy alak álldogált. A két fiú gyanakodva figyelte a behatolót, akin talpig feketében volt, arcát is éjsötét maszk fedte. Tettek pár tétova lépést, aztán Kurama megszólalt.

- Ki vagy te? - kérdezte ridegen.

- Nem mondom meg! - kacagott egy lány hang, majd gyerekesen kiöltötte a nyelvét, ahol a maszk ki volt vágva (a két srác fején megjelentek a jól ismert, animében használt cseppek) – egyébként ti sem mutatkoztatok be!

- Miért kéne? - morgott Hiei.

- Rendben nem kell bemutatkozni! - húzódott ravasz mosolyra a lány szája – mit akartok itt? Úgy látom Bolhinak egyre magasabb a vérnyomása... - Hiei szája sarka megrándult. „Bolhi?!” Kurama alig bírta megállni, hogy ne nevesse el magát.

- Bolhi? - sziszegte – Ne merészelj így hívni!

- Jobb lesz, ha a barátod hozza a poroltót, mert eléggé vörös az arcod – feszítette tovább a húrt az idegen.

- Kurama... én most megölöm! - húzta elő kardját.

- Nyugalom! Előbb bírjuk szóra! - nyugtatta barátja.

- Te ugye fiú vagy? - érdeklődött a lány – csak azért kérdem, mert egész helyes vagy, és ismerek valakit, akinek tetszenél – felelte zavartalanul. A rókadémon ökölbe szorította kezét, és a lány élvezettel puncsólt tovább – Nyugi Casanova! Heves vérmérsékletűek vagytok? Az orvostudomány csodákra képes! - mosolygott. A két srác az idegösszeomlás szélén állt – sajnálom, de most mennem kell! Biztos találkozunk még! Ja, és Bolhi! - fordult Hieihez – vigyázz azzal a piszkafával, mert még kiszúrod valakinek a szemét!

- Majd a tiédet! - dohogta, de a lány már nem volt az emelvényen. Értetlenkedve pillantott körül – most meg hová tűnt?!

- Bement az egyik ajtón! - mutatott Kurama a terem másik végébe, ahonnan most két ajtó vezetett tovább.

- Még jobban szét választanak minket! - mosolyodott el – kezdem megkedvelni a csajt!

- Azért ne örülj annyira! Bolhi... – tette hozzá Kurama.

- Meguntad az életed Casanova?

- Na jó! - tette karba kezét Kurama – egyezzünk meg, hogy nem szólítjuk így egymást!

- Én is így gondoltam – a két srác megállt az ajtók előtt, aztán egy sóhajtás kíséretében beléptek.

 

Yusuke és Kuwabara vigyorogva léptek a saját termükbe, ami leginkább egy poros raktárra hasonlított. A három méter magas polcokon tégelyek, dobozok, akváriumok és üvegcsék kaptak helyet, némelyiken pedig több centis porréteg állt.

- Ide se ártana egy takarítónő – tüsszentett Yusuke a belélegzett portól.

- De jó lenne, ha nem kavarnád fel még jobban! - köhögött Kazu is.

- Jól van na! - morgott barátja.

- Egyáltalán nincs jól!

- Ne szólj bele!

- Miért mit csinálsz? Rám köhögsz?

- Olyan aranyosak vagytok, amikor veszekedtek – jegyezte meg egy vidám hang az egyik polc tetejéről. A két fiú felkapta a fejét, és egy feketébe öltözött lánnyal találták szembe magukat, arcát maszk fedte.

- Ki a fene vagy te? - kérdezte flegmán Yusuke.

- Titok – mondta a lány – és ti?

- Én Yusuke, a haverom pedig Kuwabara – mutatkozott be.

- Legalább ti bemutatkoztatok, nem úgy mint Bolhi és Casanova – fintorgott.

- Bolhi és Casanova? - a két srác már a földön fetrengett. A lány mosolyogva nézte őket.

- Figyi Nyüzüge... - kezdte ártatlanul.

- Nem Nyüzüge, hanem Yusuke! - háborodott fel Urameshi. A lány tovább incselkedett.

- Már pedig én így foglak hívni, ameddig benne bizonyítod az ellenkezőjét! Most pedig! - felállt, és leporolta a ruháját – mennem kell! A társaim várnak! - oldaláról leakasztott egy ostort, a plafon felé csapott vele, mire az rátekeredett egy csőre, ő pedig átlendült több polc felett. Yusukéék hamar elvesztették a nyomát.

- Frankó! Lefutott minket egy lány! - lihegett Yusuke.

- Igen! Lehetőleg Bolhinak ezt ne említsük! - vigyorgott Kuwabara – szegény Kurama.... azért ez a Casanova biztos fáj neki.

- És nekem a Nyüzüge? - dühöngött a társa.

- Tényleg elég nyeszlett vagy... - Kazu újabb fejbe vágást produkált ki magának.

- Hallottad mit mondott? Várják a társai... akkor kettőnél többen vannak! - morfondírozott Yusuke.

- Nagyszerű! Akkor mi és a törpéék ugyanazzal futottunk össze? Mert hogy találkozniuk kellett, ha már elnevezte őket Bolhinak és Casanovának.

- Valószínű. De akkor a többi behatoló hol van?

- Valahol itt.

- Kösz Kuwabara! Ezzel tényleg sikerült leszűkítened a kört! - fintorgott Urameshi. Veszekedésüket még sokáig lehetett hallani, aztán elhagyták ezt a termet.