Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Nagy az Isten állatkertje...

 

A szellemvilág mindig is békés hely volt. A nyugalom és csendesség mintaképe... Hangsúlyoznám, hogy volt. Az Ítélet kapujaként ismert királyi palota hatvanadik emelete környékén éles sikítás szólamok harsantak, ami elég fülsértő együttes alkotott. Kicsapódott az egyik terem ajtaja, ahonnan Youko zuhant ki, fehér ruhája cafatokban lógott rajta. Négy kéz láb próbált minél előbb eliszkolni onnan, de a nagy sietségben újra hasra vágódott. A szobából most cipők repültek ki és sok el is találta a rókadémont, aki egy cserepes fikusz személyében talált menedékre, mert úgy tűnt, hogy támadói nem fogynak ki a munícióból.

- Perverz disznó!!! - a dühös kiáltások csak úgy záporoztak.

- K-köszi lányok! - mondta a nevetésétől elcsukló hanggal Rhana. A lány alig bírt megállni a két lábán, annyira rázta a nevetés.

- Ugyan! - legyintett Botan – szólj, ha megint molesztálna!

- Molesztálja?! - háborodott fel egy élénk rózsaszín hajó teremtés – majdnem megerőszakolta!

- Perverz állat! - füstölgött egy harmadik.

- Szó szerint – értett egyet egy másik lány – láttátok milyen menyét fülei vannak?

- Dehogy menyét! Pocok fülei vannak! - kapcsolódott be még egy csaj.

- Dehogyis! Farkas!

- Ő egy róka ti idióták! - dühöngött Botan.

- Szerintem meg sakál!

- Menyét!

- Pocok!

- Farkas!

- Róka!

- Sakál! - Rhana itt jobbnak látta távozni, mert komolyan aggódott amiatt, hogy soha többé nem tudja abbahagyni a nevetést. Miután becsukta maga mögött az ajtó, lerogyott a faltövébe.

- Istenem... Régen nem nevettem már ilyen jót – törölte le könnyeit. Kurama most előmerészkedett rejtekéből és fújtatva indult meg „áldozata” felé.

- Megöllek – sziszegte.

- Héhé Casanova! Most mi bajod? - kuncogott Rhana.

- MI BAJOM?! - üvöltötte Youko – majd mindjárt megtudod, amikor már egy fejjel alacsonyabb leszel!

- Ne csináld már! Ha jól emlékszem az előbb még itt nyaltál-faltál, most meg meg akarsz ölni?

- Pontosan – villantotta ki körmeit és szemfogait a híres bandita.

- Na jól van te szoknyapecér! Én nem akartam ezt, de... - a vöröske lejjebb húzta fekete fölsőjének cipzárját egészen a melléig, kicsit össze borzolta a haját, aztán vett egy nagy levegőt... Kurama mindezt értetlenül nézte, ám a következő mozzanattól majdnem elájult.

- SEGÍTSÉG! Meg akarnak erőszakolni!!! - sikítozott Rhana. „Kitűnő színész lenne belőle!” Morgott magában Youko, ám sok ideje nem maradt erre. Újra kicsapódott az a bizonyos ajtó és vagy egy tucat lány rontott ki rajta, mindegyiken egy törülköző volt csak.

- Már megint te?! - visították egyszerre. Youko jobbnak látta futni, mert így is megritkult a ruhája. Rémülten fékezett le a folyosó végén és így dobott egy hátast. Szembe találta magát a palota őrségével, akik szabályosan lépkedve közeledtek felé. „A rohadt életbe!” Végső elkeseredettségében kiugrott az ablakon. Még jó menekülési ötlet is lehetett volna, ha figyelembe vesz két tényezőt: Éppen most vetett ki magát a hatvanadikról egyenes bele az erős sodrású folyóba. Ezen kívül semmi problémám nincs az ötlete ellen. A lányok visszavonultak az öltözőbe, az őrség pedig fejét vakarva torpant meg. Nem értették miért ugrott ki a „ősz hajú tata” az ablakon, hiszen ők csak azért jöttek erre, mert lejárt a műszakuk. Ezt megemlítették Rhanának is, aki ezek után tényleg nem bírta abba hagyni a nevetést. Megnyugtatta a katonákat, hogy nem történt semmi.

- Azt hiszem keresek valami biztonságos helyet, mert ha az öreg kikászálódik a folyóból, akkor nem lesz boldog – vigyorgott nagyokat a tolvajlány, majd befordult a sarkon...

A könyvtár, ami a harmincadik emelet környékén található, már sokkal nyugalmasabb helynek bizonyult. Rhena szíve egyre hevesebben vert, ahogy Hiei arca és ajkai közelítettek az övéhez. A srác már a szemét is lehunyta a pillanat varázsában, de nem következett be a várva várt csók. A könyvtár ajtaja hirtelen kinyílt, vagyis pattant vissza a falról, mivel olyan lendülettel lökték be, majd Kuwabara hajolt be rajta.

- Hol van már a törpe? Az eszem megáll! Hova bújt így el? - belépett a helyiségbe és elindult a sorok között. Hiei közben annyira megrémült, hogy elvesztette az egyensúlyát, majd nekiesett Rhenának és így estek le a padlóra, természetesen a lány szorult alulra.

- Hogy az isten verjen meg Kuwabara! - nyögte a tűzdémon.

- Bolhica... a könyököd nincs valami jó helyen – hörgött a lány. A fiú most vette észre, hogy rákönyökölt Rhena mellkasára. Gyorsan leszállt róla és segített neki is felállni. Kazu ebben a pillanatban ért oda. Elég érdekes képet vágott, nem tudta hova tenni a szituációt.

- Mit keresel te itt?! - csattant fel Hiei.

- Ezt én is kérdezhetném törpe! Ez egy könyvtár, ha nem tudnád!

- Ez most hogy jön ide? - fakadt ki. Kuwabara elvigyorodott.

- Talán nem itt kellett volna...

- Mégis mit te szerencsétlen?!

- És még tagadja is – sóhajtott látványosan Kazu. Rhena jóízűen kacagni kezdett, míg Hiei még mindig nem értette, hogy mire akart utalni barátja.

- Valaki mondja már el, hogy mi olyan rohadt vicces! - dühöngött Hiei. A szőkeség még nem igazán tudott beszélni sem, Kuwabara meg élvezte, hogy kínozhatja Bolhicát. A hármas végül elhagyta a könyvtárat és elindultak lefelé. A földszinti előcsarnokban összefutottak Youkoval.

- Na mi van? Az ázott kutya style a mai divat? - érdeklődött Rhena.

- Pofa be! - morogta a rókadémon, miközben megfogta a farkát és kicsavarta belőle a vizet. Kuwabara a földre vetette a magát és úgy kacagott, Hieiből is kitört a hahota, míg a lány tovább gúnyolódott.

- Vigyázz! Lehet összemész a mosásban...

- Nagyon vicces – dohogott Youko.

- Én megértelek... a plüss állatokat nem szokás kimosni! Ráadásul még centrifugáltak is – csóválta a fejét Rhena.

- Gyilkos hangulatom van! - figyelmeztette Kurama – ha meg akarsz halni a nővéred helyett, rajtam ne múljon!

- Nyugalom! Nem én pancsiztam egyet a folyóban!

- Szeretnél egy tenyér lenyomatot a nyakadra? Szívesen elintézem – ropogtatta öklét Youko, vagyis csak akarta, mivel helyette valamilyen furcsa cuppogó hangot hallatott a tenyere a nedvességtől. Rhana közben lesomfordált a lépcsőn és próbálta elkerülni, hogy észrevegye őt Casanova. Ez a próbálkozás kudarcba fulladt.

- Kit látnak szemeim – élénkült fel Kurama.

- Rossz a látásod – bizonygatta a lány és beugrott Kuwabara háta mögé.

- Kurama ne most játszd a szadista rókát jó? - kérte fáradtan Kazu.

- Egyetértek a hígagyúval – szólt bele Hiei – Yusukét kéne kiszabadítani előbb! - barátja bólintott, de még némán artikulálta Rhanának a következő mondatot: Ezért még számolunk!

 

Yusuke értetlen arckifejezéssel állt a kijelentés előtt. Nem igazán értette a mondat értelmét.

- Mi az, hogy nem veled fognak harcolni? Akkor mégis kivel?

- Veled fognak! - jelentette ki teljes nyugalommal.

- Velem? - Urameshi prüszkölve nevette el magát – ezt hogyan gondoltad?

- Ó, ne aggódj! Majd ezt is megtudod! - mosolygott a férfi.

- Engedj ki minket Uratho! - parancsolta dühösen Rhina.

- Te ismered őt? - lepődött meg Yusuke.

- Sajnos igen – komorodott el a lány – most pedig eressz el! Ha apu megtudja, hogy mi történt...

- Akkor ide fog sietni, mert máshogyan nem mentheti meg a pici életed, na meg az ő szánalmas életét – bökött a srácra, mire az felháborodottan ugrott neki a rácsoknak.

- Onnan könnyű pofázni, te kis mocskos féreg! Gyere ide és olyat behúzok neked, hogy kétszer körbe repülöd a világot!

- Milyen kemény kis fickó vagy te! - vakarta meg állát Uratho – van benned spiritusz, annyi biztos! Kár, hogy fel kell áldoznom téged a cél érdekében...

- Túl sok a szöveg – gúnyolódott Yusuke.

- Rendben! - ez a szó egy ideig még visszhangzott, aztán az egész cellára sötétség borult. De nem amolyan esti feketeség, hanem áthatolhatatlan, borús sötétség, ami semmi jót nem ígért. Rhina rémülten botladozott arra, amerre Yusukét sejtette. Kezét maga előtt tartva tapogatózott, amikor egy erős ütés leterítette a lábáról. A kemény kőfal állította meg. Nyögve rogyott térdre, a szájában érezte a vér fémes ízét. Szemét összeszorította a fájdalomtól, egyik kezével oldalát szorította, míg a másikkal feltornázta magát, de nem volt sok értelme. Pár percen belül visszakerült a padlóra, ám most már nem tudott felállni. Remegő végtagokkal próbálta magát óvni az újabb ütésektől, de nem tudta bemérni támadóját. „Mit is tanítottak az ilyen helyzetekre? Védd a létfontosságú szerveid, csökkentsd a sérülő felületet, ne pánikolj... Ez szép, de mi a francot kéne csinálnom?!”

- A fene egye meg... - mielőtt elvesztette volna az eszméletét, egy rúgás érte az oldalát, aminek következtében újra a falon kötött ki. A sötétség szép lassan visszahúzódott és láthatóvá vált a zúzódással tarkított Rhina, barna haját ragacsos vér mocskolta be, halántéka mentén egy vércsík folyt végig.

- Most pedig jöjjön a többi kellemetlenkedő...