Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A három muskétás

 

1. Behatolók

 

A szellemvilág palotájában most is nagy volt a nyüzsgés, de ezúttal nem a sok papír munka miatt. Az ogrék ordítozva rohangáltak fel-alá, a hangszóróból recsegve áradtak az utasítások, amiket persze senki sem tartott be. Koenma az irodájában járkált, és a hatalmas kivetítőt figyelte. Botan mellette álldogált, vagyis inkább hisztizett.

- Most mi lesz velünk Koenma-san?! – visított legalább harmadjára a révészlány.

- Botan fogd már be! – rontott neki a kis cumis – az ember a saját gondolatait sem hallja! – Botan behúzta a nyakát, és a továbbiakban csendben figyelt, bár a halk nyüszítést is ő produkálta. A percek teltek és múltak, de Koenma nem jutott előrébb – rendben Botan! Szólj az őrségnek, hogy zárják le a kaput, és ne engedjenek be senkit! Te pedig keresd fel Yusukét és a többieket, hogy jöjjenek ide!

- De Koenma-san! Ha bezárjuk a kaput, akkor hogyan jönnek be? – értetlenkedett a lány. Koenma kezeibe temette arcát.

- Az Isten áldjon meg! – mondta síri hangon – csak tedd, amit mondtam!

- Igenis! – a rózsaszín kimonós teremtés kisietett a szobából, és elindult, hogy felkeresse a szellemdetektívet…

 

Yusuke éppen ágyában forgolódott, a takaró a derekáig lecsúszott, hangosan horkolva motyogott. Valószínűleg éppen egy ellenféllel küzdött, legalábbis a „dögölj meg” kiáltásai erre utaltak. A szobában hirtelen kopogás csendült fel. A srác morogni kezdett, és hasra fordult. A kopogás nem szűnt meg. Urameshi a fejére húzta a párnát. Még mindig nem ült el a zaj. Yusuke felemelte a fejét, eltűrt pár kósza tincset az arca elől, és egy hatalmas ásítás után kinyitotta szemeit. Botan mosolyogva dörömbölt az ablakon.

- Én… - Yusuke felült – most… - felállt – megölöm! – megropogtatta az öklét, és mézesmázos vigyorral indult meg a gyanútlan lány felé. Kinyitotta az ablakot, és kihajolt rajta.

- Jó reggelt Yusu… - Botan nem tudta befejezni a mondatot, mert „barátja” torkon ragadta, és berántotta a házba.

- Meguntad az életed Botan? – hörögte Yusuke – szerinted tanácsos engem hajnalok hajnalán zargatni?

- Ha elengeded… a nyakam… - nyögte a lány. A fiú kelletlenül, de engedelmeskedett – köszi – ült fel a révészlány.

- Mi a jó fenét keresel te itt? – dörmögte Urameshi egy ásítás közben.

- Szerintem egyedül is kitalálod, de előtte magadra vennél valamit? – takarta el szemét Botan. Yusuke magára pillantott, és rájött, hogy egy szál alsónadrágban támadta le Botant. Két perc múlva sikeresen magára szenvedett egy farmert.

- A gondolkodás nem erősségem, de valószínűleg a cumis küldött – dünnyögte a srác.

- Nagyszerű. Koenma-san sürgősen hívat téged és a többieket. DE ez tényleg sürgős – mondta nyomatékosan.

- Miért? Lenyelte a cumiját vagy mi?

- Nem te idióta! – vágta fejbe Botan – azért, mert betörtek a palotába! – felelte ingerülten. Yusuke először csak pislogott, reggel révén lassan fogta fel a dolgokat.

- Palota?

- Anyám segíts! – fikszírozta a plafont a lány, mintha az égiekhez fohászkodna segítségért – a szellemvilág palotájában! Tudod! Ahol Koenma irodája van!

- Ja! – esett le Yusukének a tantusz – az a bazi nagy száz emeletes kapuszerűség?

- Igen – sóhajtott Botan – most mennem kell! Szedd össze a többieket, és amint tudtok, gyertek! – kiugrott az ablakon, majd „lapátján” elrepült. „És még én vagyok a hülye… na persze… nem ismerek túl sok olyan lányt, aki egy lapáton lovagol reggelente” – morgott csak úgy magában Yusuke. Felvett még egy inget, aminek felső két gombját be sem gombolta. Odáig már nem tartott a türelme. Magához vett egy almát, és az utcára lépett. Mivel még mindig elég kómás állapotban volt, kétszer is rossz irányba fordult, de végül eljutott Kuwabarához. Ujját a csengőre tette, és ott is felejtette. Kinyílt az ablak, és valaki kihajtott rajta egy vastag könyvet, ami pont fejbe találta a srácot.

- Odaragadt az ujjad Urameshi? – üvöltötte Kuwabara.

- Én is csókollak – motyogta két ásítás között. Újabb várakozás után Kazu is csatlakozott barátjához. Kuramához készültek.

- Inkább én csöngetek – mondta Kuwabara, amikor elérték a rókadémon lakását.

- Jó reggelt! – köszönt a friss Kurama. Nagyokat pislogva lépett ki az ajtón – mi járatban fiúk?

- Szokásos! A cumis pattog már megint… lehet elfogyott a pelenka – gondolkozott hangosan Kuwabara.

- Mindegy, csak menjünk már! Helyben elalszom – Yusuke tényleg az ájulás határán állt. A rókadémon mosolyogva kapott magára egy pulóvert, és csatlakozott társaihoz.

- A törpicsek hol piszmog? – érdeklődött Kazu.

- Fogalmam sincs – vont vállat a vörös hajú fiú.

- Akkor ő itt marad? – lelkendezett a srác.

- Pedig az lenne a legokosabb – dörmögte egy morcos hang.

- Pedig minden szülinapomra azt kívánom, hogy üsse el egy busz – fintorgott Kuwabara, mire egy fejbe vágással lett gazdagabb.

- Idióta! – foglalta össze tömören véleményét Hiei. Zsebre tett kézzel követte barátait.

 

Koenma idegesen koptatta amúgy sem hosszú lábait, aztán megállt az irodája egyik falát elfoglaló ablak előtt. Megkönnyebbülten látta, hogy a négy fiú éppen a palotához vezető úton sétál. A kapunál azonban elakadtak. A cumis rémülten látta, hogy Yusuke már a reigunt akarta bevetni, amikor szerencsére az „ajtó” feltárult. Leült a székébe, és próbált nyugodt arcot vágni, de mivel ez nem jött össze feladta. Nem kellett sok, és megérkeztek a srácok.

- Na lökjed cumis, mert mentem elalszom! – huppant le egy székbe Yusuke.

- Én is örülök, hogy látlak – mosolygott negédesen Koenma. Kurama is helyet foglalt, Kuwabara cukkolta Hieit, aki éppen azon filozott, hogy ledöfje, vagy felnyársalja a fiút – azért hívtalak ide titeket, mert behatolás észleltünk a palotában. Mostantól minden kijáratot lezárunk, és addig senki nem megy sehova, míg a tetteseket kézre nem kerítitek – magyarázta.

- Azt akarod mondani, hogy összezártál velük? – háborodott fel a tűzdémon.

- Pontosan.

- Esküszöm, hogy valakit megölök – sziszegte.

- Nyugalom Hiei – intette le Kurama – hova törtek be?

- A palota alatt egy labirintusszerű emelet húzódik, ahol különféle termek kaptak helyet. Ezen az emeleten tartózkodnak a behatolók, és ide mentek ti is! – mondta.

- Akkor tempó, mert ma még más dolgom is! – pattant fel Yusuke.

- Van egy kis bibi – szólt közbe Koenma.

- Mi?

- Hogy az emelet védelmi rendszerét ők irányítják! – vigyorgott.

- Jippi jé! – ujjongott egy csepp lelkesedés nélkül Kuwabara és Urameshi egyszerre. Kurama nyugodt maradt. Végülis mi történhet? Csak nem fogja őket legyűrni néhány csapda! Azért ennél szívósabbak. Legalábbis így gondolta. Felállt, barátaival az ajtóhoz sétált, és megindult egy lift felé. Hiei végig morgott.

- Mi bajod van? – kérdezte Kurama.

- Ezek annyira idióták, hogy az már fáj! – bökött előre, ahol Yusuke csépelte Kuwabarát.

- Már megszokhattad volna! Egyébként meg nem kell velük foglalkozni, ha nagyon unatkozol beszélgessünk, ha nem, akkor ne morogj kérlek, mert az idegeimre megy! – Hiei erre még meg is sértődött. Beléptek az acélból készült liftbe, ahol Yusuke és Kuwabara összeveszett azon, hogy ki nyomja meg a gombot.

- Nyomja meg már valaki, vagy eltöröm mindkét balfácán ujjait! – dohogott Hiei.

- Nyugi már törpe! Ne légy ilyen agybajos – reagálta le Kazu.

- Anyád az agybajos – vágott vissza a tűzdémon.

- Mondod te igaz, méregzsák? – amikor a kétszárnyú liftajtó bezárult, hangjukat elnyelte a „fémdoboz”, utána pedig a mély akna.